Újrakezdés

Augusztus 20., hétfő

 

Újra Magyarországon! Hét éves koromban a szüleimmel együtt Amerikába költöztünk és ott kezdtem az általános iskolát és ott is fejeztem be. Nem szerettem ott élni és ezért hazaköltöztem apa édesanyjához, hogy itt kezdjem a gimit egy művészeti iskolában. Nagyi egyedül él, mert nagypapa meghalt mielőtt megszülettem volna. Délután egy órakor leszállt a gépem és nagyi már ott várt rám. Amikor megláttam elfogott, azaz érzés, hogy itthon vagyok.

- Szia, Emma.

- Szia, nagyi.

- Úgy örülök, hogy itt vagy. - mondta mosolyogva és megölelt.

- Én is nagyon.

- Induljunk, mert még sok dolgunk van.

Beraktuk a bőröndjeimet a csomagtartóba és elindultunk haza. Az út nagyon jól telt elmeséltem, hogy milyenek voltak az osztálytársaim és, hogy szabadidőmben mit csináltam. Amikor hazaértünk én elkerekedett szemmel néztem a házat az emlékeimben sokkal kisebb volt és másabb. Bementünk a házba és még jobban ledöbbentem azt hittem, hogy a berendezés kicsit régebbi stílusú lesz de nem, minden fiatalos és nagyon menő.

-  Nagyi ez a ház…öö..nagyon szép és fiatalos. – mondtam kicsit elvörösödött arccal.

- Meglepődtél, hogy nincs semmilyen ősrégi bútor? – nézett rám mosolyogva.

- Egy kicsit.

- Semmi gond. - mondta mosolyogva és elindult a lépcsőn felfelé. – Gyere, megmutatom a szobádat és utána körbevezetlek, mert elég régen jártál itt utoljára.

Elindultam nagyi után, és amikor megállt egy ajtó előtt és benyitott nagyon meglepődtem. A szoba már be volt rendezve új ágy narancssárga takaróval leterítve, az ablak alatt egy íróasztal rajta pedig egy laptop, az asztal mellett egy hosszú szekrény, amelynek az egyik ajtaján van egy nagytükör és az egyik polcán van egy nagy tévé is, a szoba közepére pedig le van rakva két babzsák fotel. A falak halvány narancssárgák és a fa padlón pedig egy nagy barna szőnyeg van rakva.

- Na, tetszik? – kérdezte nagyi és lerakta a bőröndöt, ami eddig nála volt.

- Igen, nagyon. Köszönöm. - leraktam én is a bőröndöket és odamentem nagyihoz és megöleltem.

- Gyere, körbevezetlek és utána kicsomagolunk.

Nagyi körbevezetett mindent megmutatott, én meg próbáltam mindent megjegyezni, Pl. hol vannak a poharak az evőeszközök és a tányérok. Visszamentünk a szobámba és elkezdtünk kicsomagolni. Nagyi nagyon jó fej, amíg pakoltunk ő végig hallgatta a sok hülyeségemet és még a vicceimen is nevetett. Amikor végre befejeztük a pakolást, már este nyolc óra volt.

- Már ennyi az idő? Gyere, menjünk vacsorázni makarónit főztem, mert emlékszem, hogy ez a kedvenced. – mondta és már ki is ment a szobából.

Gyorsan utána mentem és megköszöntem mindent, hogy itt lakhatok, a szobát és hogy ilyen kedves velem.

- Nem kell megköszönni, amikor felhívtál, hogy haza szeretnél jönni, akkor annyira megörültem, hogy újra láthatlak, hogy elsírtam magam. – mondta és végigfolyt az arcán egy könnycsepp. – Együnk, mert éhes vagyok és úgy hallom te is.

Odakaptam a kezem a hasamhoz, mert hirtelen akkorát korgott, hogy még a szüleim is hallották Amerikában.  Vacsora után lezuhanyoztam és fogat mostam.  Már éppen lefeküdni készültem, amikor nagyi bejött a szobámba és leült az ágyam szélére.

- Holnap elmegyünk vásárolni, megvesszük az iskolai felszerelést. Tegnap volt a szülői értekezlet az iskolakezdéssel kapcsolatban. Szombaton lesz egy kirándulás az új osztálytársaiddal. Lenne kedved elmenni?

- Hát nem is tudom. Majd holnap eldöntöm. – azaz igazság, hogy nincs nagy kedvem, de még meggondolom.

- Rendben. Most aludj, holnap majd megbeszéljük. Jó éjt. – nyomott egy gyors puszit a homlokomra és már ki is ment.

Nem hívtak a szüleim ezen kicsit elszomorodtam, annyira sem érdeklem őket, hogy felhívjanak.

 

Augusztus 21., kedd

 

A mai nap jól kezdődött, de a végére már sírtam is. Reggel nagyi keltett fel hogy induljunk vásárolni. Boldogan pattantam ki az ágyból. Gyorsan felöltöztem (farmer rövidnadrág, rózsaszín cső topp, fehér Convese tornacipő) és lesiettem a konyhába. Nagyi gofrit sütött. Meg reggeliztünk és elindultunk vásárolni.

A plázába nagyi elindulta az ajándék boltba, mert meglátott egy aranyos tolltartót.

- Nézd Emma milyen aranyos. - mosollyal az arcán nézegette a tolltartót, amin egy kiskutya volt.

- Igen nagyon aranyos, de nekem ez egy kicsit nem lenne ciki, ha a suliba egy kiskutyás tolltartóval rohangálnék?

- Nem kell vele rohangálni. De megértem válassz valamilyet magadnak. – mondta kicsit szomorúan.

- Nagyi ugye most nem lettél szomorú? – kérdeztem miközben egy sima piros tolltartót vittem a pénztárhoz.

- Nem dehogy is, csak egy tolltartó. – mondta mosolyogva.

Az ajándékbolt után én a könyvesbolttal szemeztem, mert nagyon szeretek olvasni.

- Nem lenne baj, ha én bemennék a könyvesboltba nézegetni?

- Menj csak nyugodtan, addig én megveszem, ami kell még.

Bementem a könyvesboltba és elkezdtem nézegetni, beleolvastam könyvekbe és egy óra múlva kiválasztottam hármat, amiből egyet veszek meg, de nem tudok választani. Kérdeztem az eladókat, hogy melyiket tartják a legjobbnak, de senki nem tudott olyan választ adni, ami segített volna. Amikor már tényleg nem tudtam akkor érkezett meg nagyi.

- Melyiket vegyem meg?

-  Szerintem ezt. – mutatott a Fallen-Kitaszítva című könyvre

- Rendben akkor a többit visszateszem és mehetünk.

Ahogy kiértünk a könyvesboltból egy csapat velem egyidős srácok mentek el előttem és furcsán méregettek és néhányan még kacsintottak is, megálltak egy pillanatra, és amikor nagyi szólt, hogy menjek, akkor a fiúk is elindultak.

- Ismerted őket? – kérdezte mosolyogva.

- Nem. Még senkit sem ismerek.

Vettünk még pár ruhát és elindultunk haza. Otthon leültünk ebédelni (plázából hoztunk egy kis kínait) és utána bekapcsoltam a laptopot és megnéztem a suli honlapját. Amikor nagyi kopogott az ajtómon, akkor egy kicsit lehajtottam a laptopom tetejét és nagyi felé néztem.

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy döntöttél? Mész kirándulni, mert akkor fel kell hívnom az osztályfőnököd.

- Hát igen szeretnék, hogy meg ismerjem az osztályt. - mondtam egy kicsit félve.

- Rendben akkor szólok az osztályfőnöködnek. – mondta és már ki is ment.

Kikapcsoltam a laptopot és elkezdtem olvasni a könyvet. Annyira belemerültem a könyvbe, hogy észre se vettem, hogy eltelt a délután. Nagyi kopogott, hogy szóljon kész a vacsora. Lementem vacsorázni (nem tudom mi lehetett, de nagyon finom volt) és beszélgettünk.

- Hogy tetszik a könyv?

- Nagyon jó, eddig ez a kedvenc könyvem. – mondtam mosolyogva.

- Örülök neki. Várod a kirándulást?

Jaj, most mondjam azt, hogy igen? Azaz igazság, hogy félek. Mi lesz, ha a többiek nem kedvelnek, vagy ha nem lesznek rendesek? Ezt nem mondhatom el neki, mert lehet, hogy kinevetne, és azt nem szeretném.

- Egy kicsit.

- Jól fogod érezni magad és legalább megismeritek egymást iskola előtt. – mondta mosolyogva.

- Remélem. - elég érdekes arcom lehetett, mert nagyi elnevette magát.

Vacsora után felmentem a szobámba, hogy olvassak még egy kicsit, amikor megszólalt a telefonom. Annyira megijedtem, hogy felvisítottam. A telefonom kijelzőjét nézve ledöbbentem apa hívott.

- Szia, apa.

- Szia, kicsim. Milyen a nagyival? Jól érzed magad?

- Nagyi nagyon rendes és jó vele lenni. Igen megvagyok.

- Örülök neki, ha minden rendben.  Most leteszem. Majd még hívlak.

- Rendben. Szia.

Leraktam a telefont és szomorúan néztem magam elé. Azt hittem, többet fogunk beszélni és, hogy elmesélhetem milyen itthon. Nem bírtam tovább kitörtek a könnyeim. Nagyi jött be a szobámba.

- Mi a baj Emma? – kérdezte szomorúan.

- Apa hívott.

- Megbántott vagy mi történt?

- Nem, csak nem mesélhettem semmit, mert mennie kellett. Már annyi ideje sincs, hogy velem beszéljen.  – egy kicsit csillapodott a sírásom, de újra kezdte.

- Biztos nagyon elfoglalt. – próbálta védeni apát, de én tudtam, hogy nem akar időt szakítani rám.

- Mint mindig. Soha nem volt ideje rám, még hétvégén sem. Nem érdeklem őt, nem szeret. – mondtam nagyinak és még jobban kitört belőlem a sírás.

- Nyugodj meg, szeret téged. Na, gyere ide. – odahúzott magához és megölelt.

A sírásba belefájdult a fejem. Nagyi addig ott volt velem ameddig el nem aludtam, szerintem éjfél után aludhattam el.

 

 

Augusztus 22., szerda

 

Ma reggel úgy ébredtem, hogy be van dagadva a szemem a tegnapi sírástól. Úgy néztem ki mint valami ufó. Lementem a konyhába, de csak egy papírt találtam, amire nagyi írt „Elmentem a postára majd jövök. A hűtőben találsz reggelit.”

- Hát egyedül vagyok. – mondtam hangosan hátha jön rá válasz. Szerencsére nem válaszolt senki, mert akkor biztos, hogy elájultam volna.

Meg reggeliztem és utána a könyvemmel együtt kiültem a kertbe olvasni. Annyira belemerültem az olvasásba, hogy nem is vettem észre, amikor nagyi hazajött.

- Mindenhol kerestelek. Miért nem szóltál, amikor kiabáltam? – kérdezte kissé idegesen.

- Jaj, bocsánat csak annyira belemerültem az olvasásba, hogy nem hallottam.

- Semmi gond csak megijedtem, hogy elmentél és nem szóltál.

- Dehogy is. Merre jártál? – kérdeztem mosolyogva.

- Voltam a postán meg a boltba és hoztam neked valamit. – nézett rám mosolyogva.

Gyorsan felálltam a székből, mert már nagyon kíváncsi lettem. Bementünk a nappaliba és egy nagy kartondobozt láttam a földre rakva.

- Nézz csak bele. – mondta nagyi és mosolyogva nézett a dobozba, amiből hangok jöttek.

- Ááá egy kiskutya.  - mondtam visítva és kivettem a kutyát a dobozból, hogy jobban megnézhessem.

- Vigyük ki a kertbe.

A kertben letettem a fűre és a kutyus körbe-körbeszaladgált és ugatott. Nagyi hozott neki egy tálba vizet, amit meg is ivott két percen belül.

- Milyen fajta? – néztem az aranyszínű kutyusra, aki éppen az ölemben feküdt.

-  Labrador.

- Olyan aranyos. Mi legyen a neve? – néztem nagyira kérdően.

- Nem tudom, dönts te.  – nézte a kutyust mosolyogva.

- Legyen Fürge.

- Illik rá. Olyan gyorsan szalad. – nézett a kutyus után, aki szaladgált.

- Hol fog aludni? A szobámban elfér. – néztem nagyira mosolyogva remélem, érti a célzást.

- Rendben, de nem az ágyadban. Elmegyünk egy kisállat boltba és veszünk neki egy kosárkát, amiben aludhat.

- Fürge is jöhet?

- Igen, de csak akkor, ha nem teszed le sehová és végég a kezedben lesz. – nézett rám komolyan.

- Rendben.

Felvettem a kutyust és beszálltunk a kocsiba. A kisállat boltban megvettük a kosárkát és konzerveket, kekszeket, játékokat és pórázt is vettünk.  Amikor hazaértünk kivittem a Fürgét a kertbe adtam neki kutyakekszet és vizet utána bementem a házba és leültem nagyival ebédelni. Miután megebédeltünk segítettem nagyinak elmosogatni és utána kimentem a kutyussal játszani.

Négy órakörül csörgött a telefonom. Nem írt ki számot ezért furcsán néztem a telefonra.

- Tessék? – kérdeztem kicsit fura hangon.

- Nagy Emmával beszélek?

- Igen.

-  Tóth Zsolt vagyok, az osztályfőnököd leszek szeptembertől. A nagymamád adta meg a telefonszámodat.  Azt szeretném kérdezni, hogy be tudnál e jönni holnap az iskolába reggel 10 órára?

- Igen, de miért kell bemennem?

- Az adataid kellenének, és a csomagért kellene bejönnöd.

- Milyen csomag?

- Egységes ünnepi egyenruha, és a testnevelés felszerelés és a könyveket adnám oda egy csomagban.

- Ja értem. Akkor holnap 10 órára ott leszek.

- Rendben a 12-es terembe gyere, a portás majd eligazít.

- Köszönöm. Viszlát.

- Szia.

Visszatettem a telefont a zsebembe és nagyira néztem, aki mellettem állt.

- Ki volt az? – kérdezte nagyi mosolyogva.

- Az osztályfőnököm.

- Miért hívott?

Elmondtam nagyinak mindent és ő ennek nagyon örült, hogy megismerem az osztályfőnököt. Én azért kicsit tartok tőle, mert ha nem fog kedvelni az elég rossz lenne.

Segítettem nagyinak vacsorát főzni, és amikor már nem volt rám szüksége a főzésben kimentem az udvarra és befejeztem a könyv olvasását utána meg játszottam Fürgével.

Nagyi szólt, hogy menjek vacsorázni és etessem meg a kutyust. Miután megetettem Fürgét és vacsoráztunk elmosogattam, lezuhanyoztam és fogat mostam. Már lefeküdni készültem, amikor megcsörrent a telefonom. Megint ismeretlen számról hívnak.

- Tessék? – kérdeztem kicsit fáradtan.

- Szia, kicsim. – szólt a telefonba egy férfihang.

- Apa?

-  Igen. Hogy vagy? Minden rendben? – kérdezte kedvesen.

- Jól vagyok. Persze minden rendben. Anya hogy van? Képzeld kaptam egy kiskutyát.

- Az a lényeg. – most valamit németül beszélt valakivel nem értettem. – Vele minden rendben dolgozik. Örülök neki. Most mennem kell. Nem tudom, mikor tudlak hívni, mert sok tárgyalásom lesz.

- Rendben. Akkor majd hívj, ha ráérsz. Szia.

Letettem a telefont és most piros pontot adok magamnak, amiért nem szomorodtam el. Pár percre bekapcsoltam a laptopom és felnéztem a közösségi oldalra. Nem sok minden történt ezért kikapcsoltam és inkább lefeküdtem aludni. Mielőtt elaludtam volna ránéztem Fürgére ő már aludt. Olyan aranyos.

 

 

 

Augusztus 23., csütörtök

Ma reggel késésben voltam, mert a telefonomat elfelejtettem ébresztőre állítani ezért fél tízkor keltem fel. Gyorsan felöltöztem tettem fel egy kis sminket, hogy nézzek ki valahogyan. Lesiettem a konyhába szólni nagyinak, hogy elmentem a suliba.
Szerencse, hogy csak pár percre van az iskola és hamar odaértem. Az iskola előtt néhány fiú állt, amikor elmentem mellettük abbahagyták a beszélgetést és engem néztek, ismerősnek tűntek. Az aulába érve segítséget kértem a portástól, hogy hol van a 12-es terem. A teremhez érve egy kicsit megálltam az ajtó előtt, vettem egy mély levegőt és benyitottam. Az osztályfőnök ott ült az asztalnál.
- Jó napot. – köszöntem kedvesen. 
- Szia. Tóth Zsolt vagyok, az osztályfőnököd örülök, eljöttél.
- Nagy Emma vagyok. 
Elkérte az adataimat, amikor mondtam, hogy a nagymamámmal élek nagyon meglepődött. 
- A szüleid? – kérdezte szomorúan.
- Amerikában élnek, én meg hazaköltöztem a nagymamámhoz. – válaszoltam mosolyogva. 
- Ja értem. – nézett rám mosolyogva. 
Amikor a beszélgetés közepén jártunk valaki bejött az ajtón, én csendben néztem a doboz tartalmát az osztályfőnök pedig kedvesen üdvözölte. Csak egy pillantást akartam rá vetni, de ahogy megláttam rajta hagytam a tekintetem. Barna haja profin fel volt zselézve, fehér rövid ujjú póló, fekete térdnadrág, fehér Converse tornacipő és pilóta napszemüveg, a bőre napbarnított és a szeme gyönyörű tengerkék. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Amikor bemutatkozott az osztályfőnöknek nagyon figyeltem, hogy mit mond. A neve Szűcs Bence. 
Leült a mellettem lévő székre és csendben várta, hogy az osztályfőnök befejezze az adataim írását. A legnagyobb döbbenetemre Bence hozzám szólt.
- Szia. Szűcs Bence vagyok, de a barátaim Bennek szólítanak. – nézett rám mosolyogva és én szinte elolvadtam a pillantásától.
- Szia. Nagy Emma vagyok, a barátaim pedig Emmának szólítanak. – próbáltam vicces lenni, de nem nagyon sikerült csak egy fura pillantást kaptam. – Mire jelentkeztél? – próbáltam oldani a kínos csendet.
- Zene és Rajz. Te? – nézett rám mosolyogva.
- Én is. Milyen hangszeren játszol? - mosolyogtam én is. 
- Gitár. És te? 
- Énekelek és zongorázok. 
- Énekelsz? – nézett rám kérdően. 
- Hát igen. – mondtam kissé félve.
- Énekelnél nekem? Csak pár sort. 
- Nem- vágtam rá hirtelen. 
- Oké. - nézett rám mosolyogva.
A beszélgetésünknek annyi, elrontottam, ezt ügyesen elintéztem. Az osztályfőnök visszaadta a személyigazolványom.
- Nagyon sajnálom, hogy a szüleid nem lehetnek veled. – mondta szomorúan. 
Nagyon meglepődtem, mert Ben együtt érzően nézett fel rám.
- Én is. – mondtam kicsit szomorúan. 
- Szombaton reggel 8 órakor találkozunk az iskola előtt. – nézett rám mosolyogva.
- Rendben. Viszlát, szia. – köszöntem el az osztályfőnöktől és Bentől.
- Szia. – köszöntek egyszerre mind a ketten. 
Otthon ebéd közben mindent elmeséltem nagyinak, hogy az osztályfőnök nagyon rendes és azt is, hogy megismertem Bent. 
- Megismerted az egyik kis osztálytársad? – nézett rám mosolyogva. 
- Hát igen. 
Felmentem a szobámba és a laptopommal együtt leültem a babzsák fotelembe. Felnéztem a közösségi oldalra és valaki ismerősnek jelölt, nagyon meglepődtem, amikor megláttam, hogy Szűcs Bence (Ben) ismerősnek jelölt. Visszajelöltem és rámentem az adatlapjára. Meglepődtem mennyi ismerőse van és, hogy milyen sokan írtak az üzenő falára. Már éppen ki akartam jelentkezni, amikor felugrott a chat ablak másolom. 
Szűcs Bence (Ben): Szia. Hogy vagy?
Nagy Emma: Szia. Jól. És te?
B.: Én is. Ma az osztályfőnök mondta, hogy sajnálja a szüleidet. Miért?
E.: Mert Amerikában laknak és nem nagyon érdeklem őket.
B.: Sajnálom. Hogy viseled?
Hajnali egy óráig beszélgettünk, amikor úgy döntöttünk, hogy inkább alszunk. Amúgy Ben nagyon rendes volt velem, remélem sokat fogunk még beszélni. Most inkább lefekszem mert nagyon fáradt vagyok.

 

 

 

Augusztus 24., péntek

 

 

Ma reggel a legnagyobb örömömre Fürge ébresztett 6 órakor és nem hagyott visszaaludni. Felöltöztem és lementem a konyhába és nagyi úgy nézett rám, mint aki beteg.

- Ne nézz így rám Fürge keltett. – néztem a kutyusra mosolyogva.

- Ja, értem. Azt hittem valami programod van valakivel. – mosolygott rám.

- Például?

- Például akivel tegnap beszélgettél. Még vacsorázni sem jöttél le.

- Hát vele csak beszélgettem. – mondtam kicsit elvörösödött arccal. – Bocsánat, de nem voltam éhes.  – ez nem igaz majdnem éhen haltam, de nem akartam lejönni, enni, mert akkor nem tudtunk volna beszélgetni.

- Értem én. Holnap a kirándulásra hányra kell menni.

- Nyolcra. Már alig várom. – mondtam mosolyogva.

- Elhiszem.

Tényleg nagyon várom és nem csak Ben miatt, hanem mert a többieket is meg akarom ismerni.

Nagyi reggelire gofrit sütött miután megettem kimentem a kertbe játszani Fürgével.  Egy óra múlva szólt nagyi, hogy indul, a boltba akarok e menni. Természetesen akarok, imádok vásárolni. Elmentünk a plázába és megcéloztuk a könyvesboltot vettünk két könyvet. A bolt előtt vártam nagyira, amíg kifizeti a könyveket. Ben és a barátai jöttek el mellettem, és amikor észrevett megállt előttem.

- Szia, Emma. Kire vársz? – nézett rám a gyönyörű kék szemeivel és én szinte elolvadtam.

- Szia. Nagymamámra éppen fizet. – mutattam a könyvesbolt felé.

- Ja, értem. Megvárom veled. – mondta mosolyogva és a többieket előreküldte.

- Köszi de menj csak nyugodtan, nem akarlak feltartani. – mondtam mosolyogva.

- Nem tartasz fel. Hogy vagy?

- Jól csak kicsit fáradt vagyok a kutyám kicsit korán keltett. És te? – mondtam egy kicsit elvörösödve.

- Én is jól vagyok. Bocsi hogy este olyan sokáig beszéltünk.

- Semmi baj nagyon jó volt.

Nagyi kijött a boltból és odajött hozzánk.

- Szia, gondolom te vagy Ben. – mondta mosolyogva nagyi.

- Csókolom, igen és ön gondolom Em nagymamája.

- Örülök, hogy megismertelek Emma sokat mesélt rólad.

Elvörösödött fejjel megfogtam nagyi kezét, hogy induljunk.

- Oké akkor mi megyünk is. Szia, és köszi, hogy itt maradtál velem. – néztem mélyen a szemébe.

- Nincs mit. Csókolom, szia, majd még beszélünk. – mondta mosolyogva.

Hátat fordítottam és elindultam, nagyi még mondott neki valamit, de azt már nem hallottam, mert az agyam azon kattogott, hogy Emnek szólított. Nagyi a garázsban ért utol. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk haza. Egész úton csendben ültünk. Amikor hazaértünk nagyi megtörte a csendet.

- Ben nagyon aranyos fiú.

- Szerintem is. – zártam le a témát és indultam a szobámba, de nagyi utánam szólt.

- Elkérte a címünket, hogy majd délután benéz. – mondta mosolyogva.

- Megadtad? – néztem rá kérdően.

- Igen. Nem kellett volna? – mondta gúnyosan.

Legyintettem egyet és bementem a szobámba. A laptopommal együtt leültem a babzsák fotelembe és felnéztem a közösségi oldalamra. Semmi nem történt ezért kiléptem.

Lementem a konyhába, mert nagyi szólt, hogy kész az ebéd. Fürgét is megetettem utána felmentem a szobámba és olvastam.

Három órakörül csengettek. Lesiettem a lépcsőn és kinyitottam az ajtót, de csak nagyihoz jött az egyik szomszéd. Kikísértem a kertbe és visszamentem a házba, leültem a nappaliba tévét nézni. Fél ötkor megint csengettek. Kinyitottam az ajtót és eléggé meglepődtem, mert Ben ált az ajtó előtt.

- Szia. – köszönt kedvesen.

- Szia.

- Nyílt egy új fagyizó a sarkon megnézzük?

- Ott mindig is volt egy fagyizó vagy nem? – néztem rá furán.

- De csak ez jobban hangzott, mint ha megkérdeztem volna, jössz fagyizni. – mondta mosolyogva én meg felnevettem. – Szóval akkor jössz?

- Igen csak szólok nagyinak. Gyere be.

Kimentem a kertbe megkérdezni nagyit, hogy elmehetek e fagyizni.

- Persze menj csak. Vigyázz magadra.

Elindultunk fagyizni én epreset Ben pedig vaníliásat kért. Sokat beszélgettünk meg nevettünk. Nyolc órakor hazakísért, de a kapuban még beszélgettünk. Kilenc óra volt mire bementem. Gyorsan vacsoráztam és elmeséltem nagyinak mindent utána zuhanyoztam, fogat mostam és lefeküdtem aludni. Nagyon várom a holnapot, hogy megismerjem a többieket és persze, hogy újra beszélhessek Bennel.  Nagyon jó nap volt remélem a holnapi is jól sikerül.

 

 

 

Augusztus 25., szombat

 

A mai nap nagyon jó volt. Reggel korán keltem, hogy időbe elkészüljek az indulásra. Felöltöztem (farmer rövidnadrág, rövid ujjú póló és a kedvencem Converse tornacipő a ruhám alá felvettem a fürdőruhámat is.) hajammal nem tudtam mit kezdeni ezért inkább felkötöttem.

Fél nyolckor elindultam a sulihoz már az osztályfőnök és pár diák már ott várt.

- Jó reggelt. – köszöntem mindenkinek kedvesen.

- Szia, Emma. – köszönt az osztályfőnök.

Körbenéztem a többieken és megakadt a szemem egy lányon, aki a lépcsőn ült és szomorkodva nézte a többieket. Odamentem hozzá.

- Szia. Leülhetek? – néztem rá mosolyogva.

- Szia. Persze.

Egy darabig csak csendben ültünk, amikor végre megszólalt.

- Takács Reni vagyok. – kinyújtotta a kezét, hogy így mutatkozzunk be.

- Nagy Emma.  – mondtam miközben kezet ráztunk, ez fiataloknál nem szokás, de mindegy.

Egész sokat beszélgettünk, de amikor megérkezett a busz és fel akartunk szállni ő megállt az ajtó előtt.

- Mi a baj? Nem jössz? – néztem rá kérdően.

- Nem bírom a buszt. – nézett rám sápadt arccal.

- Gyere, majd beszélgetünk és elterelődik a figyelmed. – mondtam neki mosolyogva.

Felszálltunk a buszra és előre ültünk, hogy ha rosszul van, akkor tudjunk szólni a buszsofőrnek, hogy álljon meg egy kicsit.

Egész úton az osztályfőnök próbált kicsit csendesíteni minket, de nem sikerült, mert mindenki beszélgetett mindenkivel.  Renivel az egész utat átbeszéltük és egyszer sem lett rosszul.

Amikor megérkeztünk Siófokra mindenki a Balatonra akart menni. Sajnos egy múzeumba mentünk először ahol viszonylag hamar végeztünk, mert mindenki csak átszaladt rajta. A múzeum előtt az osztályfőnök kettesével rendezett minket és azt mondta legalább a buszig bírjuk ki.  Hát a buszig kibírtuk csak az a baj, hogy nem a miénk volt.

Mindenki nagy örömére megérkeztünk a Balatonhoz. Az osztályfőnök akart még mondani valamit, de nem tudta elkezdeni, mert mindenki megrohamozta a vizet. Renivel átöltöztünk fürdőruhára és bementünk a vízbe hát rosszul tettük. A fiúk, ahogy megláttak minket elkezdtek dobálni a vízbe. Szegény Reni visítozott, hogy nem tud úszni ne, vigyék, bentebb de nem hallgattak rá.  Amikor végre sikerült kijutnunk a partra akkor inkább a napozást választottuk.

- Tényleg nem tudsz úszni? – kérdeztem meglepődve.

- Nem mert amikor úszás óra volt általános iskolában mindig kint ültem a padon, mert nem mertem a vízbe menni.  – nézett rám szomorúan.

Ezt a témát inkább hagytam és az osztályról kezdtünk beszélni. A létszám 15, de csak 13-an jöttek a kirándulásra hat lány a többiek fiúk.  Azt vettem észre, hogy valaki el álja előlem a napot, és amikor felnéztem láttam, hogy az egyik lány osztálytársunk, azt hiszem, Timinek hívják.

- Sziasztok. Timi vagyok. Leülhetek hozzátok? – nézett ránk kérdően.

- Szia. Emma vagyok. Persze. – egy kicsit arrább húzódtam, hogy le tudjon ülni.

- Én pedig Reni. – nézett rá mosolyogva.

Timi éppen Renivel beszélgetett, amikor megláttam Bent és a tekintetem rajta maradt éppen felénk jön.

- Sziasztok. Emma jössz fagyizni? – nézett rám mosolyogva és értettem miért kérdezi.

- Megyek. – néztem rá mosolyogva, de majdnem elolvadtam a mosolyától és a kockás hasától. – Kértek valamilyet? – kérdeztem Timitől és Renitől.

- Nem köszi. – mondták szinte egyszerre, de nem bírtam nem észrevenni, hogy Timi gyilkos pillantásokkal néz rám.

Bennel megvettük a fagyit és beszélgettünk egy kicsit, de a többi fiú elhívta, hogy menjenek úszni így hát egyedül mentem vissza a lányokhoz. Timi kikérdezett, hogy mit beszélgettünk és, hogy mondott e valamit róla azt kezdem sejteni, hogy neki is tetszik Ben mondjuk, kinek nem.

Reni megéhezett ezért elmentünk lángost venni, de inkább csak nevettünk, mint ettünk, mert Timinek a lángosáról a tejföl lezúdult a combjára és azt próbálta letörölni, de inkább csak elkente.  Reni annyira nevetett, hogy leesett a székről én meg próbáltam segíteni neki, hogy felálljon, de én is nevettem és nem volt erőm felhúzni ezzel elvoltunk egy darabig. Mikor sikerült Timinek a tejfölt eltüntetni a combjáról és Reninek felállni elindultunk átöltözni, mert már a többiek vártak, hogy induljunk sétálni az osztállyal együtt.

Amikor odaértünk az osztályhoz már mindenki ott volt csak ránk vártak.

- Elnézést a késésért csak volt egy kis tejfölös baki.  – mondtam nevetve.

- Milyen tejfölös baki? – nézett rám Ben kérdően.

Nehezen elmondtuk neki, de nem hiszem, hogy értette, mert vagy én nevettem vagy Reni vagy Timi.  A séta nagyon hosszú volt szerintem egész Siófokot bejártuk alig vártam, hogy felszálljunk a buszra. Bennel hátul mentünk, hogy beszélgessünk Reni és Timi pedig elöl a többiekkel.

Felszálltunk a buszra én Bennel ültem, mert máshol nem volt hely. Nagyon fáradt voltam ezért elaludtam. Amikor az osztályfőnök ébresztett, hogy öt perc és otthon vagyunk azt vettem észre, hogy Ben vállán van a fejem és úgy aludtunk mind a ketten. Gyorsan felegyenesedtem és próbáltam megigazítani a hajam, mert éreztem, hogy szörnyen fest.

Leszálltam a buszról köszöntem mindenkivel és haza indultam. Valaki megfogta a kezem és visszahúzott.

- Merre mész? – kérdezte Bálint az egyik osztálytársam.

- Arra. – mutattam az út felé.

- Várj meg megyek, veled csak köszönök a többieknek. – mondta mosolyogva és visszament a fiúkhoz köszönni.  – Hogy tetszik az osztály? – kérdezte mosolyogva, amikor elindultunk haza.

- Jó. Mindenki nagyon kedves. – mondtam kicsit álmosan.

- Nem ismertél senkit az osztályból? – nézett rám kérdően.

- Nem. Te igen?

- Persze. Szinte mindenki ismerős volt csak te nem.  – nézett rám mosolyogva.

- Amerikából költöztem haza.

- Ja, értem.

Egész úton beszélgettünk az osztályról, a suliról és még a sonkás gombás pizzáról is. Nagyon örültem, hogy Bálint is énekre jelentkezett, legalább nem csak én leszek egyedül énekórán.

Otthon mindent elmeséltem nagyinak miközben vacsoráztam. Zuhanyzás és fogmosás után szó szerint beestem az ágyba nagyon fáradt vagyok.  A kirándulás amúgy, nagyon jól sikerült szinte mindenkivel beszéltem az osztályból, de a nevek nem mindenkinek ragadt meg a fejemben.

 

 

 

Augusztus 26., vasárnap

Nem sok mindent tudok mondani a mai napról elég unalmas volt. Nagyi délben keltett, hogy kész az ebéd. Gyorsan felöltöztem és lementem ebédelni utána segítettem elmosogatni. Megfürdettem Fürgét olyan aranyos volt, utána felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopomat, hogy megnézzem a közösségi oldalamat. Tíz jelölésem volt az osztálytársaim voltak. Miután mindenkit visszajelöltem kikapcsoltam a gépem és olvastam egy kicsit. 
Máshol járt az agyam ezét többször el kellett olvasnom néhány mondatot. Egy fejezet után inkább abbahagytam és lementem nagyihoz. 
- Nagyi unatkozom. – mondtam szomorúan.
- Menj, sétálj egy kicsit. – mondta kedvesen, de nekem nincs kedvem sétálni sem. 
Egy darabig így elvoltunk aztán felajánlotta nagyi, hogy segíthetek neki vacsorát főzni. Miután kész lett a vacsora és megettük felmentem a szobába és bekapcsoltam a tévét valami vígjátékot néztem annyira nem tetszett. Zuhanyzás után fogat mostam és próbáltam aludni. Egy darabig csak forgolódtam mire sikerült elaludnom.

 

 

Szeptember 2., vasárnap

Augusztus 27.-én hétfőn visszautaztam egy hétre a szüleimhez. Amerikában nem sok mindent tudtam csinálni vagy a tengerparton sétáltam vagy a barátaimmal csavarogtam a szüleim legnagyobb örömére. Egyszer apu elvitt a főnökével együtt teniszezni én mondtam neki, hogy még sohasem játszottam és ezt inkább kihagynám, de muszáj volt, mert ez olyan apa-lánya program lett volna plusz két fővel. Szerintem apa megbánta, hogy rám erőltette, mert az első és az utolsó játékomnál csak egyszer találtam el a labdát, de akkor is leütöttem a kispadon ülő gyereket, aki apa főnökének a fia. Szóval az orvosnál kötöttünk ki, mert szegénynek bedagadt a homloka és nagyon lelilult. Kiderült, hogy enyhe agyrázkódása van egy hét ágynyugalomra ítélték. A fiú (akit Tomnak hívnak) nem nagyon izgatta, mert örült, hogy nem kell még suliba mennie. Apa nem győzött bocsánatot kérni, de amikor hazaértünk akkor elnevette magát és megdicsért, hogy milyen erőset tudok ütni. Ezen már én is nevettem. Elmeséltük anyunak is, aki nem tartotta viccesnek, mert szerinte nagyobb baj is lehetett volna, Pl. ha eltalálja a szemét vagy valami ilyesmi. Erre csak azt mondtuk, hogy csak a homlokán nőtt egy fej. Ezen már anya is nevetett. 
Nagyon hiányzott nagyi főztje, mert csak mos tűnt fel, hogy anyu mennyire nem tud főzni. Eddig nem volt feltűnő, mert nem nagyon ettem máshol csak, néha amikor étterembe vittek a szüleim, de most így, hogy egy hétig nagyi főztjét ettem elég borzalmas. A szüleim amúgy egész nap dolgoztak este meg vagy a laptopon csináltak valamit vagy engem faggattak, hogy miért nem mozdultam ki. 
Ma reggel hét órakor szállt le a gépem, és amikor végre hazaértem akkor éreztem, hogy itt vagyok otthon és nem Amerikában a szüleimmel. A reptér előtt nagyi ott várt a kocsinál, ahogy megláttam oda szaladtam hozzá és megöleltem. Beszálltam a kocsiba és elindultunk haza az egész utat végigbeszéltem, hogy milyen volt a szüleimmel. 
Otthon felvittem a bőröndömet a szobámba és utána leszaladtam a kertbe Fürgéhez, mert már nagyon hiányzott. Délbe nagyi szólt, hogy menjek ebédelni és, hogy etessem meg a kutyust. Ebéd után elmosogattam és utána felmentem a szobámba olvasni. Négy óra körül csengettek és nagyi szólt fel, hogy hozzám jöttek. Amikor az ajtóhoz értem egy kicsit meglepődtem, mert Reni állt ott. 
- Szia. – köszönt mosolyogva.
- Szia, gyere be. – néztem rá kedvesen. 
Felmentünk a szobámba és leültünk a babzsák fotelemre egy darabig csak csendben ültünk, amikor végre megtört a csend. 
- Holnap suli. Megyünk együtt? – kérdezte kicsit elvörösödve. 
- Persze. – válaszoltam mosolyogva. Igazából már nagyon várom az iskolát, főleg mert végre történik valami és nem csak a szokásos unalmas dolgok. 
Reni nálunk vacsorázott utána beszélgettünk egy kicsit fél kilenckor ment el. 
Lezuhanyoztam, fogat mostam és lefeküdtem aludni, hogy holnap ne legyek olyan, mint egy ufó. Egy darabig nem hagytak a gondolataim aludni, de a végén sikerült elaludnom.

 

 

Szeptember 3., hétfő

 

 

Ma úgy ébredtem, hogy a hajam szó szerint úgy állt, mint az oroszlán sörénye. Megfésültem, de nem lett sokkal jobb ezért inkább kivasaltam. Felvettem az iskolai egyen ünneplőt, tettem fel egy kis sminket (alapozó, szempilla spirál és szájfény) és eltettem a táskámba egy tollat és egy füzetet, mert ma csak négy osztályfőnökink lesz. Lesiettem a konyhába szólni nagyinak, hogy indulok. Elraktam a reggelimet a táskámba és kimentem a kapunk elé, mert még Reni nem jött meg.  Nyolc óra előtt öt perccel felhívtam Renit, hogy hol van.

- Szia, Reni. Hol vagy? – kérdeztem kicsit idegesen.

- Jujj. Bocsi csak elaludtam. Menj, nyugodtan én majd beesek valamikor. – mondta nagyon álmos hangon szerintem én ébresztettem fel.

A suliba már mindenki a tornateremben volt és az igazgató beszédét hallgatták. Nem tudtam, hogy bemenjek vagy ne, mert mi van, ha megzavarom az egészet. Inkább megálltam az ajtó előtt és úgy hallgattam a beszédet. Amikor mindenki kivonult a tornateremből valaki megragadta a karomat és a tömegbe húzott.

- Szia, elkéstél. – nézett rám Bálint mosolyogva.

- Szia. Renit vártam, de elaludt. – néztem rá mosolyogva.

- És őt hol hagytad? – kérdezte kérdően miközben megragadta a karom, mert megbotlottam a lépcsőben és neki köszönhetően nem estem el.

- Következő órára jön be, mert nyolc órakor ébresztettem a hívássommal.

- Értem.

Bementünk a terembe és leültem az ablak melletti padsor harmadik padjába. Amúgy a teremben egyes padok vannak én ezt megszoktam, de a többieket ez egy kicsit sokkolta. Az osztályfőnök üdvözölt minket és megkérdezte, hogy ki a hiányzó. Természetesen csak Reni nem volt a teremben. Két új ismeretlen arcot fedeztem fel a teremben, akik nem voltak a kiránduláson.

Az osztályfőnök kiosztotta a házirendet és röviden elmondta a legfontosabbakat. Éppen befejezte a házirend olvasását, amikor megszólalt a csengő kimentem a főbejárat elé és Renit vártam már éppen becsengetett, amikor megszólalt a telefonom.

- Szia, Emma. Mindjárt ott vagyok, a sulinál megvársz a bejáratnál? – kérdezte lihegve szerintem szaladt.

- Szia. Persze itt állok a bejáratnál.

Ahogy letettem a telefont megláttam Renit szaladni a suli felé. Gyorsan felsiettünk a lépcsőn és az osztályterem előtt megtorpantunk.

- Én kopogok te mész. – mondta Reni mosolyogva.

- Nem. Te mész én kopogok. – mondtam kicsit hangosan.

- És ebben a sorrendben, ahogy mondtad? Mert úgy semmi értelme. – mondta komolyan mire én felnevettem.

Elég hangosak lehettünk, mert az osztályfőnök kinyitotta az ajtót és engem szó szerint felborított vele. Ezen Reni majdnem összeesett a nevetéstől.

- Ha kinevettétek magatokat gyertek be. – mondta az osztályfőnök mosolyogva és bement a terembe, de az ajtót nyitva hagyta.

Reni nevetett még egy darabig én meg az oldalamat fogtam, mert a kilincs nagyon eltalált. Bementünk a terembe én a helyemre ültem Reni pedig kicsit elszomorodott, mert csak elöl maradt hely neki.

- Szóval, hogy most már mindenki itt van, folytathatjuk a tanítás utáni szakkörökkel. – nézett rám és Renire mosolyogva.

Az osztályfőnök ismertette velünk a délutáni szakköröket és, hogy a héten nyíltnapot tartanak. Amikor kicsengetett Timi jött oda hozzánk, hogy megkérdezze miért késtünk, sőt inkább vallatott, mint kérdezett.

Gyorsan válaszoltunk Timi kérdésére és lementünk a büfébe vettünk kétkakaós csigát és kimentünk az udvarra. Megláttunk egy üres padot és meg rohamoztuk. Megettük a kakaós csigákat és a beszélgetés közepében voltunk, amikor odajött hozzánk Bálint. Kérdően felnéztem rá és kicsit kezdtem zavarban lenni mire megszólalt.

- Emma beszélhetnénk? – kérdezte egy kicsit zavartan.

- Persze. – felálltam a padról és egy kicsit arrébb mentünk, hogy a beszélgetésünket ne hallja senki.  – Szóval miről szeretnél beszélni?

- Hát… öö… csak azt szeretném kérdezni, hogy ma délután eljönnél velem az évnyitó bálba?  - kérdezte egy kicsit elvörösödve.

- Milyen bál? – néztem rá kérdően, mert én semmilyen bálról nem tudok.

- Hát egy bál a diákoknak a suliban, hogy ezzel nyitjuk meg az új tanévet. – nézett rám egész furán mire leesett neki, hogy lekéstem az igazgató beszédéről. – Szóval akkor velem jössz vagy Bennek már igent mondtál? – nézett rám szomorúan.

- Bennek? El akar hívni? – néztem rá csillogó szemekkel.

- Nekem azt mondta veled akar menni. Még nem hívott el? De ahogy látom inkább vele mennél.

- Nem akarlak megbántani már az első nap. – néztem rá szomorúan, de ő kerülte a tekintetem.

- Nem fogsz megbántani megértem, hogy… - nem tudta be fejezni, mert közbeszóltam.

- Elmegyek veled. – néztem rá mosolyogva.

- Tényleg? De jó. Akkor hatra érted megyek. – mondta teljesen kivirulva. Már éppen menni akart, amikor utána szóltam.

- Milyen bál lesz olyan öltönyös, vagyis elegáns? – kérdeztem kicsit elvörösödve.

- Igen általában a bálok olyanok. – mondta gúnyosan nevetve.

Visszamentem a lányokhoz, akik azonnal kifaggattak. Elmeséltem nekik mindent, de láttam Timin, hogy megörül, hogy nem Bennel megyek.

Bálint szünet végére elmesélte a fiúknak, hogy együtt megyünk a buliba.

Iskola után gyorsan hazasiettem szólni nagyinak, hogy szereznünk kell egy szép ruhát. Nagyi elsőre nem értette, de gyorsan elmagyaráztam. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk ruhát venni, de az út felénél eszembe jutott, hogy cipőm sincs szóval azt is venni kell. Hat boltba voltunk mire megtaláltam a legszebbet. Mindenhol felpróbáltam legalább ötöt, de egyik sem volt a legjobb mikor megláttam az eladó kezében az igazit. Elkértem az eladótól és felpróbáltam. Talpig érő gyönyörű fehér ruha a derekánál arany szalaggal. Azonnal beleszerettem és megvettük. Elindultunk hozzá illő cipőt venni. Viszonylag hamar végeztünk, mert fél négy volt mire hazaértünk.

Négy órakor elkezdtem készülődni, hogy időre elkészüljek. A hajamat leengedtem és kicsit begöndörítettem, de csak annyira, hogy hullámos legyen. Tettem fel egy kis sminket (alapozó, szemceruza, szempilla spirál, szájfény) és felvettem a ruhámat és a cipőt. A cipő amúgy fehér és nyolc centis a sarka szerintem nagyon szép.

Bálint hatra értem jött és együtt indultunk a bálba. Nagyon örültem annak, hogy végre táncolok egy kicsit, de ez nem fog össze jönni.

- Csak közölni szeretném veled, hogy nem táncolok. – mondta Bálint komolyan azt hittem viccelt, de nem.

- Akkor mit csinálunk? – kérdeztem egy kicsit szomorúan, mert tánc nélkül unalmas lesz.

- Beszélgetünk. – mondta mintha ez egyértelmű lenne.

A sulihoz érve teljesen elment a kedvem az egésztől. Bementünk a tornaterembe és leültünk egy asztalhoz, amin apró kis sütemények voltak lerakva. Egyedül csak mi ültünk és ez nekem egy kicsit kínos volt, mert egy szót sem szóltunk egymáshoz. Már éppen szólni akartam Bálintnak, hogy elindulok amikor Ben állt meg előttem.

- Jössz táncolni? – kérdezte mosolyogva ügyet sem vetve Bálintra.

- Hát éppen menni készültem, de rendben. Menjünk. – álltam fel a székből és ragadtam meg Ben kezét, hogy úgy induljunk a tánctérre. Bementünk a tömegbe és táncolni kezdtünk. Egy lassú szám következett én meg már indulni akartam az asztalokhoz amikor Ben megfogta a derekamat és magához húzott. A karomat a nyaka köré fontam és lassúzni kezdtünk. A szám végénél Ben egy kicsit eltolt magától és megcsókolt és én viszonoztam. A csók hosszú volt és gyengéd. Hirtelen mögöttünk hangokat halottunk.

- Khm. Elnézést csak azt akarom mondani, hogy én mentem. Jössz? – nézett rám Bálint kérdően.

- Öö… én még maradnék egy kicsit, ha nem baj. – válaszoltam kedvesen, de a mondatom végére Bálint már elment.

- Most megsértettem? – néztem Benre szomorúan.

- Lehet. De ő ilyen. – nézett rám mosolyogva. – Táncolunk még vagy hazakísérjelek?

- Inkább menjünk haza. – mondtam szomorúan, mert teljesen elment a kedvem az egésztől.

Egész úton beszélgettünk és még nevettünk is. A házunk elé érve még beszéltünk egy órát, de amikor fázni kezdtem elköszöntünk egymástól, de amikor a kapun bementem megfogta a kezem és magához húzva hosszasan megcsókolt.

- Holnap reggel megyünk együtt? – kérdezte mosolyogva.

Én még a csók hatása alatt voltam ezért későn kapcsoltam.

- Persze. Akkor reggel. Szia. – mondtam mosolyogva.

A házba beérve gyorsan levettem a cipőmet és halkan felsiettem a szobámba. Leültem az ágyra és öt percen keresztül csak mosolyogtam. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam és lefeküdtem aludni. Azt hiszem beleszerettem Benbe.

 

 

Szeptember 4., kedd

 

 

Ma reggel nagyon boldogan ébredtem, mert tudtam, hogy Bennel megyek ma suliba. Gyorsan felöltöztem és tettem fel egy kis sminket belegórtam néhány dolgot a táskámba és lesiettem a konyhába. Nagyinak röviden elmeséltem a tegnapot elraktam a reggelimet és siettem, mert már Ben várt rám.

Amikor megláttam bent olyan boldog lettem, hogy az egész világot szépnek láttam.

- Szia. – köszönt mosolyogva és magához húzva megcsókolt.

- Szia. – köszöntem vissza mosolyogva és majdnem elolvadtam.

Elindultunk a suli felé kéz a kézben, boldogan a szép napsütéses időben. A suli előtt a többiek ott álltak a bejárati ajtó előtt én csak köszönni akartam de Ben arra irányított így hát muszáj volt.

- Sziasztok. –köszöntem kissé zavartan.

- Helló Emma. Mi még nem beszéltünk, mert nem voltam a kiránduláson, de már sok mindent tudok rólad. – kacsintott rám mosolyogva. - Szóval én Robi vagyok.

- Állj le! – mondta Ben komolyan.

- Oké oké nyugi van, csak viccelek. - mondta nevetve.

Bementünk a suliba és elég furán nézhettem Benre mert elnevette magát.

- Ő ilyen majd megszokod. Kicsit lapos a humora. – mondta mosolyogva és szorosan megölelt.

A terembe érve leültem a helyemre és körbenéztem a többieken. Timi várta le magát elém idegesen és magában motyogott valamit.

- Minden rendben? – mentem oda hozzá és guggoltam le elé.

- Na, most már csak te hiányoztál. PONT TE. – ordított egyenesem az arcomba.

- Mi a baj? Nem értelek. – hátráltam egy kicsit nehogy felpofozzon.

- Mi a baj? Most komolyan mondod? Tudod te azt nagyon jól!

- Nem. Nem tudom. Mond el, hogy miért ordítasz velem és akkor talán meg tudom érteni. – kezdtem én is kiabálni, mert kicsit idegesített, hogy haragszik rám.

- Drága Emma akkor felvilágosítalak a problémámról veled kapcsolatban. – mondta kicsit higgadtan. – Az a bajom, hogy lenyúltad a pasimat.

- A pasidat? – néztem rá kérdően. – Szabad tudnom ki a te pasid?

- Ben.

- Szóval Ben. És ő tudja? – kérdeztem nevetve.

Hirtelen felpattant a helyéről és kiviharzott a teremből. Visszaültem a helyemre és egy kicsit felment bennem a pumpa.

Becsengő után Timi a magyar tanárral együtt jött be és csak egy ideges pillantást kaptam tőle. Az óra negyedénél jártunk, amikor nekünk kellett bemutatkozni engem szólított, hogy álljak fel. Ezzel még semmi baj, de ami történt az már idegesít.

- Nagy Emma vagyok. Amerikában jártam általános iskolába és… - folytattam volna, de Timi közbeszólt.

- Ééés egy pasi lopó plázacica, aki csak játssza itt az agyát, mert ő Emma. – mondta elég flegma stílusba.

- Na, ide figyelj! – kezdtem kiabálva. – Nem tudom mi bajod lett hirtelen, mert tegnap még jól elvoltunk. De tudod, mit nem is érdekel. Felejts el.

- Tegnap sem voltunk jól el. Csak meg tűrtünk Renivel …. – nem fejezte be a mondatot, mert Reni közbeszólt.

- Engem hagyj ki, belőle mert én Emma oldalán állok. – kiabálta hirtelen.

- Ide figyeljetek mind a hárman kimentek az óráról vagy csendben maradtok. – szólt közbe Rezső a magyar tanár.

- Jó. Akkor én kimegyek. Nem bírom vele egy teremben. – mondtam kiabálva de Ben megragadta a kezem, amikor elmentem mellette.

- Most mi van? – kérdezte egy kissé értetlenül.

- Az van, hogy állítólag elloptam a pasiját, vagyis téged! – mondtam hangosan, hogy mindenki hallja.

- Elloptál? – nézett rám kérdően mire felnevetett.

Timi vörös fejjel ordítani akart velem, de én hátat fordítottam és kimentem a teremből. Óra végén Rezső tanár úr megkérdezte, hogy lenyugodtam e, és hogy a veszekedésnek mi volt az oka.

Bementem a terembe a táskámért, mert át kellett pakolnom az ének terembe. A terembe érve Ben már ott várt rám.

- Szóval mi volt ez a veszekedés? Kitől loptál el? – nézett rám kérdően.

Elmeséltem, amiket Timi mondott nekem, de láttam Benen, hogy még mindig nem érti, de az a helyzet, hogy én sem. Ben elmesélte, hogy már régebb óta ismerik egymást és sokat lógtak egy bandában, de semmi nem volt közöttük.

Az énekóra amúgy jól telt mivel csak négyen vagyunk ének szakon (Bálint, Melinda, Viktor és én) ezért nyugi volt. Ének után két matek és egy zongoraóra következett. Matekon beszélgettünk zongorán meg nagyon meglepő dolog, de zongoráztunk. Szél tanár úr megdicsért, mert szerinte hibátlanul játszottam el a Kell még egy szót a Honfoglalás című filmdalát.

A suliból kiérve Timi ált Ben mellett gondolom engem vártak mind a ketten mert, ahogy megláttak elindultak felém. Ben megfogta a kezem és indult volna haza ügyet sem vetve Timire, de megragadta a kezem és megállított.

- Állj meg! Beszélnünk kell. – szólt rám éles hangon.

- Figyelj! – szólt rá Ben idegesen. – Felejtsd el Emmát és engem is! - mondta hangosan, hogy jól hallja és már el is indultunk mekizni.

Meki után hazakísért beszélgettünk egy kicsit, de fázni kezdtem. Nem akartam, hogy elmenjen ezért behívtam. Nagyi nagyon jó fej volt beszélgetett Bennel de amikor látta rajtam, hogy egy kicsit elvörösödtem felküldött minket a szobámba, de azért halkan odasúgta nekem, hogy az ajtót hagyjuk nyitva. A szobámba felérve én leültem a babzsák fotelembe Ben pedig körbenézett utána leült mellém és beszélgetni kezdtünk tíz órakor ment haza.

Nagyon sokat gondolkoztam azon, amit Timi mondott. Tényleg plázacica lennék? Annyira nem akarok rosszba lenni senkivel az osztályból. Fáradt vagyok, de nem hagynak, a gondolataim aludni pedig kellene, mert már egy óra van.

 

 

Szeptember 5., szerda

 

 

Ma reggel nagyon fáradtan ébredtem, mert hajnali fél kettőkor még ébren voltam. A hajammal nem tudtam mit kezdeni ezért felkötöttem tettem fel egy kis sminket és nagy nehezen kiválasztottam a ruhámat és felöltöztem.  Elraktam a reggelimet és kimentem a kapunk elé, de még Ben nem volt ott szóval vártam egy kicsit és elgondolkoztam a tegnap történteken. Egy kicsit elszomorodtam. Kezdtem azt hinni, hogy Ben nem jön mire befordult a sarkunkon és a szívem vadul verni kezdett.

- Szia. – mondtam szomorúan és közelebb mentem hozzá, hogy megcsókoljam.

- Szia. – mondta megcsókolt.

- Mi a baj? – kérdezte komolyan.

- Elgondolkoztam a tegnap történteken és egy kicsit elszomorodtam. – néztem mélyen a szemébe mire megölelt és a fülembe súgta, hogy ő velem van. Egy kicsit jobban lettem, de azért féltem, hogy valamikor Timi kiszúr velem.

A sulihoz érve láttuk, hogy nincs a bejárati ajtó előtt senki és ezen egy kicsit meglepődtünk. Bementünk az aulába, de nem láttunk sehol senkit pedig még nem volt nyolc óra. A teremhez érve halk hangokat hallottunk benyitottunk mindenki bent ült a terembe csak mi nem.

- Hol voltatok? Már 15 perce itt kellene lennetek. – nézett ránk mérgesen az ofő.

- Elnézést mi nem tudtuk, hogy hamarabb kell jönni. – néztem az ofőre zavartan és a helyemre indultam.

- Timi nem szólt nektek? – nézett ránk majd Timire.

- Nem. – mondta ki hirtelen Ben.

Szóval Timinek kellett volna szólnia így már értem miért nem tudtunk semmiről. Az ofő elmondta, hogy aki valamilyen szakköre szeretne járni holnap, adja le a jelentkezését. Megszólalt a csengő és az ofő kiment a teremből.

- Miért nem szóltál? – néztem Timire kérdően.

- Azt mondtátok felejtselek el titeket. Hát elfelejtettelek. – nézett rám gúnyos mosollyal.

Ez azért nem volt szép tőle. Matekon és magyaron jól el volt mindenki, de jött a tesi és ott elszabadulta a pokol. Az öltözőben kezdődött az egész, amikor már átöltözve vártam Renire akkor Timi odajött hozzánk és leöntött epres kólával. A fehér pólómon lett egy nagy piros folt.

- Ezt most mi a francért kellett? –kérdeztem kiabálva és levettem a pólóm, hogy egy kicsit kimossam.

- Uh, bocsi. Nem direkt volt. – mondta nyálas hangon és gúnyos mosollyal.

Szólt a tanárunk, hogy mehetünk a terembe, amikor megakadt rajtam a szeme.

- Veled meg mi történt? – nézett rám kérdően.

- Leöntöttek eper kólával. – mondtam kínosan.

- Máskor vigyázz jobban, de most így leszel. Sajnálom.

Bementem a tornaterembe már a fiúk is bent voltak és mindenki rám nézett néhányan fel is nevettek.  Timi, mint aki jól végezte dolgát mosolygott, de még nem tudja, hogy én is tudok rossz lenni. Futás után kiütőztünk szerencsére jó vagyok benne ezért kicsit előnyben vagyok Timivel szemben. Amikor hozzám került a labda egyből Timire céloztam, és bumm, véletlenül fejen találtam. Ezen mindenki nagyot nevetett, de tanárnő nem és kizárt a játékból. Ekkor jött az óra legrosszabb része Timi veszekedni kezdett.

- Hogy képzeled? Véletlenül leöntelek és te ezért fejbe lősz? – kiabálta az arcomba.

- Véletlenül? Akkor az is véletlen, hogy pont előttem akartál inni a helyedtől öt méterre? – kezdtem ideges lenni, de próbáltam nem mutatni.

- Óóó. Szóval már az is baj, ha előtted csinálok valamit. De legyen igazad. Direkt öntöttelek le, direkt nem szóltam, hogy reggel hamarabb kell jönni és direkt nem bírlak. – mondta kiabálva.

- Nem érdekel kicsit sem, hogy bírsz e, vagy sem de csak tudd te kezdted én folytatom. – mondtam higgadtan.

- Szóval, ha harc hát legyen, harcjátékot akarsz? – kérdezte komolyan.

- Igen. – mondtam egy kicsit félve, hogy ezt még megbánom.

- Rendben Emma. Te akartad. – hirtelen megfordult és visszaindult a helyére.

Testnevelés után gyorsan átöltöztem és felsiettem a teremhez. A teremben mindenki azt kérdezgette mi történt persze mindenkit érdekel, hogy miből maradtak ki és élvezték a veszekedést. Ben odajött hozzám és kihívott a terem elé.

- Mi volt ez az egész? – kérdezte higgadtan.

- Elegem van.  Mindent elkövet, hogy tönkretegye az életemet. – néztem rá idegesen.

- Elhiszem, hogy eleged van, de nem jó ötlet vele ’’ ha harc hét legyen harcot’’ játszani, mert ő keményen játszik. – mondta komolyan és kezdtem megbánni, hogy beleegyeztem ebbe a játékba.

- Én is tudok kemény lenni nem is tudod mennyire. – néztem rá keményen, de tudtam, hogy ez nem igaz.

- Figyelj! Én mindenben melletted állok. – mondta mosolyogva és közelebb jött hozzám. – Szóval…- folytatta volna, de nem tudta, mert megcsókoltam.

A többi óra jól telt, mert Timivel már nem volt együtt órám. Ben a bejárat előtt várt rám és együtt indultunk haza.

Otthon felmentünk a szobámba és filmet néztünk. Ben hat órakor elment, mert a húgára kell vigyáznia én utána zenét hallgatva énekelgettem. Nagyi az egyik ismerősét látogatta meg én meg úgy döntöttem meglepem egy vacsival. Elkészültem a vacsorával megterítettem az asztalt és leültem. Már kilenc óra volt de nyagyi még nem jött haza és nem is hívott, hogy később jönne. Felhívtam, de nem vette fel kezdtem aggódni. Tíz órakor felhívtam, Bent mert már sírtam is.

- Szia. Hiányzom? – kérdezte nevetve, amikor felvette a telefont.

- Be..en – dadogtam sírva.

- Mi történt? – kérdezte komolyan.

- Na..gyi még nem jött haza és nem veszi fel a telefont sem. Azt mondta hétre itthon van. – mondtam sírva.

- Átmegyek. – mondta hirtelen a telefonba.

- De a húgod. Rá vigyázol nem?

- Tényleg. Ááá. – mondta idegesen. – Viszem őt is. Öt perc és ott vagyunk.

Ott álltam a nappali közepén a telefonomat szorongatva és a könnyeimmel küzdve.  Kopogtak az ajtón és tapogatva, mert csak homályosan láttam a könnyeimtől kinyitottam az ajtót. Ben ahogy meglátott elengedte a húga kezét és szorosan magához ölelt. Behívtam őket és Annának bekapcsoltam a tévét és egy mese DVD-t tettem be a lejátszóba. Bennel kimentünk a konyhába és ott próbáltuk elérni nagyit. Felhívtam azt a nénit, akihez nagyi ment látogatóba, de ő azt mondta, hogy nagyi elment már több órája. Ezen még jobban sírtam. Már majdnem éjfél volt, amikor kinyílt a bejárati ajtó és nagyi lépett be rajta. Amilyen gyorsan csak tudtam odaszaladtam hozzá és megöleltem.

- Hol voltál? Miért nem vetted fel a telefont? Tudod mennyire aggódtam? – kérdeztem tőle egy kicsit idegesen.

- Lekéstem az utolsó buszt és gyalog kellet jönnöm. A telefonom pedig lemerült. Sajnálom. – mondta kedvesen és megölelt.

Visszamentem Benhez és hosszasan megöleltem és megcsókoltam.

- Köszönök mindent. – mondtam mosolyogva.

- Ez természetes. – mondta mosolyogva és megpuszilta a homlokom.  – Mennem kell, mert a húgom már elaludt.

-  Rendben. Még egyszer köszönöm. – kikísértem és megpusziltam az arcát. – Jó éjszakát.

Visszamentem nagyihoz és megígértettem vele, hogy soha többé nem csinál ilyet.

- Megígérem. – mondta mosolyogva.

Felmentem a szobámba és lezuhantam az ágyra. A sírástól nagyon fájt a fejem és elfáradtam. Remélem soha többé nem lesz ilyen nap.

 

 

Szeptember 7., péntek

 

 

Tegnap elfelejtettem írni nagyon sajnálom. Összefoglalva nem rossz nap volt. Reggel Bennel mentem iskolába és mivel egész nap Timivel külön voltak óráink egész jól elvoltam. Délután Ben átjött hozzánk és filmet néztünk. Valaki felhívta telefonon és el kellett mennie. Nagyinak segítettem főzni és tanultam.

Ma reggel miután indulásképessé tettem magam lementem a konyhába eltettem a reggelimet és egy kicsit beszéltem nagyival. Ben már a kapuban várt ezért felvettem a táskámat és elindultam.

- Szia. – mondta mosolyogva miközben megölelt és megcsókolt.

- Szia. – köszöntem kedvesen.

Egymás kezét fogva indultunk az iskolába. A suli előtt ott álltak a fiúk ezért odamentünk hozzájuk éppen valamin nevettek.

- Sziasztok. – mondta Ati kedvesen. – Emma tudod volt az a matek házi.

- Igen tudom. Kellene? – kérdeztem mosolyogva.

- Ha már így felajánlottad. – nézett rám nevetve.

Odaadtam a füzetem és szinte mindenki másolni kezdett kivéve Ben és Joci.

- Te nem másolod le? – kérdeztem Jocitól mosolyogva.

- Nem én megcsináltam. – mondta kedvesen.

Bementem a terembe és Timi pont Jocit piszkálta azt mondta rá, hogy nyomi. Ezen nagyon kibuktam hirtelen felálltam a helyemről és odamentem hozzájuk.

- Mit képzelsz magadról? Azt hiszed te menő vagy, mert a másik osztályból a csajok befogadtak és keringtek a folyosón? –mondtam idegesen. – Azt sem tudod, mit jelent a nyomi szóval fogd vissza magad.

Timi elkerekedett szemekkel nézett rám szerintem teljesen ledöbbentettem. Azt hittem már nem szólal meg ezért hátat fordítottam és elindultam a helyemre.

- Ne menj még el én még nem fejeztem be. – mondta éles hangon.

- El sem kezdted.

- Akkor most elkezdem. Igen azt hiszem menő vagyok, sőt nem hiszem, mert az vagyok. Nem keringünk, a folyosón csak sétálunk. Képzeld, el tudom mit jelent. De mit magyarázkodok itt neked semmi közöd hozzá, hogy miket beszélek, másokkal én sem szólok bele az életedbe. – mondta idegesen és lecsapta magát a helyére.

Visszamentem a helyemre és vártam, hogy elkezdődjön az óra. Csengetéskor Ben szaladt be a terembe felvette a táskámat megfogta a kezem és felrángatott.

- Gyere. – mondta mosolyogva és már ki is mentünk.

- Hová megyünk? Még csak most jöttünk. – kérdeztem mosolyogva. – Lógni fogunk? – nevettem fel hirtelen a kérdésemtől.

- Majd meglátod. Meglepetés.

Kimentünk az iskolából és megláttam egy férfit a kocsijának támaszkodva és mi pont felé mentünk.

- Szia, gondolom te vagy Emma. Én Tom vagyok. – mondta kedvesen és már nyitotta is a kocsi ajtaját. – Szálljatok, be elviszlek titeket.

Beszálltunk a kocsiba és kérdően néztem Benre de ő nem mondott semmit csak megfogta a kezem. Amikor kiszálltunk a kocsiból egy nagy házat láttam magam előtt. Ben elindult felé, de meglátta, hogy én lefagytam és visszajött hozzám.

- Gyere. – mondta kedvesen és megpuszilta a homlokom.

Bementünk a házba és felmentünk a lépcsőn egy szobába. Az ágyon egy gyönyörű ruha volt rakva és egy cipő.

- Vedd fel. – mondta mosolyogva és kiment a szobából.

Felvettem a ruhát és a cipőt a hajamat leengedtem és a táskámban lévő fésűvel megfésültem. Ben kopogott az ajtón és bejött.

- Gyönyörű vagy. – mondta kedvesen.

Ben az öltönyében nagyon jól nézett ki és én majdnem elolvadtam. Megfogta a kezem és visszamentünk a kocsihoz. Tomon is egy öltöny volt és most már tényleg nem értettem hová megyünk.

- Ben hová megyünk? – kérdeztem suttogva, hogy Tom ne hallja.

- Esküvőre. – mondta mosolyogva és nekem elkerekedett a szemem.

- El akarsz venni? – mondtam riadtan. Ben hangosan felnevetett.

- Nem a bátyám esküvője lesz. – mondta még mindig nevetve én pedig megkönnyebbültem.

- Ja, értem. Miért nem mondtad el? – kérdeztem elvörösödve.

Ben csak megvonta a vállát és mosolyogva nézett előre.

Egy órán keresztül csak a kocsiban ültünk, amikor végre megérkeztünk egy gyönyörű helyre. Egy nagy réten voltunk ahol egy pavilon volt felállítva előtte székekkel. Ben elindult a pavilon felé, de én nem tudtam menni a cipőm miatt a fűben ezért leragadtam.

- Mi a baj? – kérdezte mosolyogva.

- El fogok esni. – mondtam nevetve.

- Miért?

- A fűben nem tudok menni magas sarkúval. – mondtam elvörösödve.

Ben nem szólt semmit csak nevetett. Hirtelen lehajolt és levette a lábamról a cipőt. Megfogta a kezem és elindultunk a pavilon felé. A fű nagyon puha volt a lábam alatt egészen jó volt cipő nélkül, de csak addig ameddig bele nem léptem egy ágba és nem kezdett el fájni a lábam. Ben egész jól szórakozott, hogy én szenvedek az ágakkal, de végre sikerült eljutni a pavilonig én leültem a székre és felvettem a cipőt.  Egyre többen kezdtek lenni és én kezdtem rosszul érezni magam, hogy egyedül ülök és senkivel sem beszélgetek. Néhányan rám néztek miközben beszélgettek és tényleg nagyon kínosan éreztem magam.

Ben végre odajött hozzám és leült mellém. Már a pavilonban ott állt a pap a tanuk és természetesen a vőlegény. Amikor a menyasszony elindult mindenki felállt éppen mellettem haladt el, amikor az egyik koszorús lány rálépett a ruhára és majdnem elesett, de szerencsére időben kapcsoltam és megtartottam.

- Köszönöm. – mondta suttogva.

Én csak bólintottam egyet mosolyogva és visszaálltam a helyemre. A szertartás amúgy nagyon szép volt és utána jött a lagzi. Egész este csak topogtam nehogy elessek, de amikor Anna (Ben húga) megfogta a kezem és szaladni kezdett akkor kezdtem aggódni. A félelmem bekövetkezett. Anna már olyan gyorsan szaladt, hogy nem tudtam figyelni a nagyobb fűcsomókra és puff elestem. A térdemen lett egy kis seb és vérzett is szegény Anna annyira megijedt, hogy sírni kezdett. A fűben ültem Annával az ölemben és vigasztaltam. Ben jött oda hozzánk és leült mellém a fűbe.

- Mi történt? – kérdezte aggódva.

- Elestem Anna megijedt és most sír. – mondtam mosolyogva.

- Megütötted magad?

- Túlélem, de szegény nagyon sír és nem tudja megérteni, hogy nem haragszom.

Bennel megvigasztaltuk Annát és utána visszamentünk a többi vendéghez. Táncoltunk egy kicsit és éjfélkor jött a torta és a beszéd. A beszédet amúgy Ben mondta mivel a bátyjának van az esküvője. Nagyon szép volt, de azért vicces is. A torta (citromos) után meglepődtem, mert tűzijáték volt. Nagyon szép volt csak nem sokat láttam, belőle mert szegény Anna félt és mivel Ben nem volt mellettem én próbáltam segíteni neki. Befogtam a fülét, hogy úgy nézze, de a nagyobb durranásoknál megijedt, de már nem félt annyira.

Már egyre kevesebb vendég volt, én is kezdtem álmos lenni és fáztam is. Leültem egy székre és Anna a mellettem lévőre ült, de pár perc múlva elaludt és az ölembe feküdt. Már én is majdnem elaludtam, amikor egy hideg kéz ért a vállamhoz.

- Gyere, menjünk. – mondta Ben mosolyogva és felvette Annát mellőlem.

Gyorsan levettem a cipőm és elindultam a kocsihoz.

- De jó lesz otthon az ágyban feküdni és aludni. – mondtam mosolyogva, de eszembe jutott, hogy egy óra az út hazáig.

- Nem haza megyünk, mert az sok idő lenne és Tom sem bírna ébren maradni ezért egy nem messze lévő házban leszünk a szüleimmel együtt.

Egy kicsit meglepődtem, mert a szülei házában fogok aludni. De vajon kivel? Bennel?

Megérkeztünk a házhoz és bementünk. A szülei már aludtak ezért halkan lefektettük Annát. Meg akartam kérdezni, hogy én hol alszok, amikor bementünk egy szobába ahol volt egy nagy francia ágy. Szóval Bennel fogok aludni.

- Tessék, itt egy pizsama öltözz át. A fürdőszoba a folyosó végén van. – mondta kedvesen és a kezembe adta a pizsamámat, ami az enyém, vagyis tényleg az enyém otthonról van.

Felvettem a pizsit és visszamentem a szobába. Ben is átöltözött és lefeküdt az ágyba. Leraktam a cipőt és a ruhát egy fotelbe és Ben felé fordultam.

- Gyere, nem harapok. – mondta nevetve és felült az ágyban.

Lefeküdtem mellé és ránéztem. Éreztem, hogy alig bírok ébren maradni, és hogy nagyon laposakat pislogok.

- Aludj nyugodtan. – mondta Ben és megpuszilta a homlokom.

Becsuktam a szemem és arra gondoltam, hogy milyen jó volt ez a nap és, hogy nagyon szerelmes vagyok. Már majdnem elaludtam amikor Ben átölelt. Közelebb bújtam hozzá és úgy aludtunk mind a ketten.

 

 

Szeptember 8., szombat

 

 

Ma hét órakor, amikor felkeltem Ben már ébren volt és engem nézett.

- Szia. – köszöntem mosolyogva.

- Szia. – mondta mosolyogva és mélyen a szemembe nézett.

- Mióta vagy ébren? – kérdeztem ásítva.

- Egy ideje. – válaszolt gyorsan és megpuszilta a homlokom.

Egy darabig még az ágyban feküdtünk és beszélgettünk, de a hasam olyan hangosat korgott, hogy mind a ketten felnevettünk.

- Gyere együnk valamit. – mondta nevetve.

Lementünk a konyhába és kerestünk valami ehetőt. Nem sok minden volt a hűtőbe ezért csináltam egy kis rántottát. Meg reggeliztünk és visszamentünk a szobába.

Tíz órakor Ben anyukája jött be a szobába.

- Még pizsamában vagytok? – kérdezte nevetve. – Öltözzetek fel 10 perc és indulunk.

Gyorsan felöltöztem és a hajamat megfésültem. Ben a kocsi előtt állt Tommal és engem vártak.

- Indulhatunk? – kérdezte Tom mosolyogva.

- Igen. – válaszoltuk egyszerre.

Beszálltunk a kocsiba és elindultunk haza. Egész úton beszélgettünk meg nevettünk. Benék háza előtt állt meg a kocsi. Beszaladtam Bennel a ruhámért és a könyveimért már éppen kifelé indultam, amikor az ablakból megláttam a hátsó kertjüket. Gyönyörű virágos kert és medence. Teljesen lefagytam ki akartam menni, megnézni de Ben kiment az ajtón ezért én utána szaladtam.

Ben hazakísért és a kapunkban beszélgettünk egy kicsit. Mindent elmeséltem nagyinak és ő mosolyogva végig hallgatta. Már éppen indultam a szobámba, amikor nagyi megállított.

- Ma jön az unokatestvéred. – mondta nagyi kicsit félve.

- Ide? – kérdeztem ledöbbenve. – Minek?

Azaz igazság, hogy nem kedvelem Szandit, az unokatestvéremet. Kicsi korunkban egyszer eltörte nagyi kedvenc vázáját és rám fogta a szüleim pedig ezért egy hét szobafogságot adott. Amikor Amerikába költöztünk mi nem tartottuk a kapcsolatot és ezért nem tudom, hogy milyen. Remélem nem fog semmit eltörni.

- Öt órára itt lesz és itt fog lakni egy hétig.

De jó már itt is fog lakni.

- Ugye nem az én szobámban? – kérdeztem félve, mert csak két szoba van a házban a nagyié és az enyém.

- Arra gondoltam bevinnénk a szobádba egy összecsukható ágyat és ott aludna.

- Mi? Nem. Jó lesz neki itt a kanapén. Az én szobámba nem alszik senki csak én meg néha Fürge. – mondtam egy kicsit hangosan.

- Ott fog aludni akár tetszik akár nem. – mondta nagyi higgadtan és elindult a konyha felé.

Nem akarok, Szandival egy szobában aludni mi van, ha horkol. Ezen a témán egy darabig gondolkoztam, amikor eszembe jutott, hogy ha Szandi egy hétig nálunk lesz, akkor csak vele kell lennem és Bennel pedig nem tudok. Nem ez így nem lesz jó.

Öt órakor csengettek lassan lementem a nappaliba, hogy köszöntsem Szandit.

- Szia, Emma. De régen nem láttalak. Nagyon szép vagy. – mondta Szandi mosolyogva és megölelt.

- Szia. Köszi, te is szép vagy. – mondtam egy kissé megdöbbenve, mert tényleg szép.

Magas vállig érő hullámos barna haja van és a frufruja egy masnis csattal volt oldalra csatolva nagy barna szemei vannak és a bőre pedig szép napbarnított.

- Emma kérlek, kísérd fel a szobátokba és utána vezesd körbe. – mondta nagyi kedvesen.

Felkísértem a szobába és leraktam a bőröndjét, mert természetesen nagyi a kezembe adta, hogy én vigyem fel.  Körbevezettem a házba, és amikor a kertbe értünk nagyon megdöbbentem, mert én úgy emlékeztem, hogy fél a kutyáktól.

- Jaj de aranyos. Hogy hívják?

- Fürge.

Játszott egy kicsit a kutyával és utána bement a fürdőbe kezet mosni. Beszélgetett nagyival én meg csak álltam és hallgattam őket. Annyira elbambultam, hogy észre se vettem nagyi kérdését.

- Emma hol jársz kedvesem? – kérdezte nagyi nevetve.

- Bocsánat csak elbambultam.

- Gyere, vacsorázzunk.

Bementem a konyhába és kivettem egy villát a fiókból, mert nekem elfelejtett nagyi rakni. Már mentem volna vissza az étkezőbe, amikor Szandi jött be és kihúzta a fiókot.

- Mit keresel? – kérdeztem kedvesen.

- Kést.

- Balra a második.

Kihúzta a fiókot és kivette a kést, de olyan erővel tolta vissza, hogy a pulton lévő pohár leesett. A múlt ismétli önmagát. Gyorsan odamentem és a nagyobb darabokat összeszedtem. Nagyi jött be a konyhába és meglátta, hogy az üveget szedem a földről. Idegesen rám nézett és elkezdte a prédikációt.

- Emma miért vagy ilyen felelőtlen? Nem tudsz vigyázni? – kérdezte nagyi én meg teljesen ledöbbentem.

- Nem én törtem el én csak összeszedem. – próbáltam magyarázkodni, de nagyi nem hitte el.

- Szandira akarod fogni az egészet? – kérdezte nagyi kiabálva. – Nagyot csalódtam benned.

- Nagyi nem én törtem el komolyan. Szandi mond meg. – néztem Szandira, aki csendben hallgatta az egészet.

- Én…én … - makogott Szandi össze vissza.

- Nézd, meg szegény meg sem tud szólalni. – mondta nagyi és odament Szandihoz, aki elsírta magát. – Edd meg a vacsorád és menj a szobádba.

Nem szóltam semmit csak felmentem a szobámba és leültem a babzsák fotelembe. Ideges vagyok és meg sértettek. Miért nem hisz nekem nagyi? Egyre mérgesebb lettem mire elsírtam magam. Hirtelen felálltam és Szandi bőröndjét kidobtam az ajtó elé és bezártam az ajtót.

Kilenc órakor nagyi kopogott és be akart jönni, de nem tudott mivel bezártam az ajtót.

- Emma nyisd ki az ajtót. – mondta nagyi idegesen.

- Emma kérlek, ne haragudj. – mondta Szandi nyalizós hangon.

Kinyitottam az ajtót és beengedtem őket. Nagyi megágyazott Szandinak az összecsukható ágyon és kiment a szobából, de az ajtót nem csukta be. Lezuhanyoztam felvettem a pizsamám és lefeküdtem aludni. Egy darabig csak forgolódtam mire sikerült elaludnom. Nagyon de nagyon nem szeretem Szandit.

 

Szeptember 9., vasárnap

 

A tegnapi nap miatt egész nap nem szóltam nagyihoz és főleg Szandihoz. Reggel hat órakor keltem és felvettem a bemelegítő ruhámat és a sportcipőm és elindultam futni. Egy és fél órán keresztül futottam (nem végig, mert sétáltam is). Haza érve már nagyi és Szandi ébren voltak és reggelit készítettek.

- Szia. Hol voltál? – kérdezte nagyi mosolyogva.

Nem mondtam semmit csak felmentem a szobámba és átöltöztem. Pár perc múlva kiabáltak, hogy kész a reggeli, de én nem mentem le enni. A laptopommal együtt leültem a babzsák fotelembe és felnéztem a közösségi oldalamra. Ben online volt ezért ráírtam. Mindent elmeséltem neki és ő azt mondta rá, hogy 10 perc és itt van.

Láttam az ablakból, hogy Ben itt van ezért gyorsan leszaladtam és kinyitottam az ajtót.

- Szia. – köszönt kedvesen és magához húzva megcsókolt.

- Szia. – néztem rá mosolyogva.

Felmentünk a szobámba, hogy ott kettesben beszélgethessünk, de ez nem sikerült, mert Szandi bent volt és zenét hallgatott. Ahogy meglátta Bent felállt és bemutatkozott. Vigyorgott, mint a tejbe tök én meg majdnem lecsaptam. Ben kérdően rám nézett és kimentünk a szobából. Nem bírtam a házba ezért inkább elmentünk sétálni.

- Szóval ő Szandi. – nézett rám mosolyogva.

- Igen. – mondtam flegmán. – Nem fogom kibírni ezt az egy hetet.

- De ki fogod, hiszen suliba nem megy veled vagy de? – nézett rám kérdően.

- De. Nagyi felhívta a sulit és az igazgató megengedte, hogy egy hétig velem lehessen a suliba. – néztem rá idegesen.

Ben amúgy megértett engem és lenyugtatott, de amikor hívták telefonon, hogy haza kell mennie, ebédelni akkor én hisztiztem egy, kicsit mert nem akartam haza menni. Amikor Bennek sikerült haza rángatnia kimentem a kertbe játszani Fürgével. Három órán keresztül csak Fürgével játszottam és nem gondoltam semmire csak rá. Nagyi szólt, hogy vacsora, de én csak felmentem a szobámba és leültem a laptopommal és felmentem a közösségi oldalra. Este tízig beszéltem Renivel és Bennel. Lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni. A napom leírva nagyon rövidnek, de amúgy nagyon hosszú volt. Holnap sem fogok beszélni Szandival és nagyival sem kérjenek bocsánatot és akkor talán megszólalok.

 

 

Szeptember 10., hétfő

 

 

Ma reggel morcosan keltem, mert Szandi egész nap velem lesz. Felöltöztem, felkötöttem a hajamat, tettem fel egy kis sminket és felvettem a táskámat. Már indultam volna, amikor eszembe jutott Szandi. Megálltam a lépcső előtt és vártam már Ben régen a kapuban állt, de Szandi még szaladgált össze vissza.

- Gyere, már elkésünk. – ordítottam idegesen.

Végre elindultunk a suliba. Bentől bocsánatot kértem és megcsókoltam. A suliba mindenki kérdően nézett ránk, hogy ki jött velünk. Mindenkinek bemutattam és bementünk a suliba. A teremben szereztünk egy szabad széket és Szandi leült mellém.

Timi viharzott be a terembe, de amikor meglátta a mellettem ülő lányt kérdően nézett rám.

- Ő itt Szandi az unokatestvérem. – mutattam be kedvetlenül Timinek.

- Miért van itt? – kérdezte flegmán.

- Ez az, amit én sem tudok. – mondtam halkan, hogy ne hallja senki.

Elkezdődött az óra és én csendben rajzolgattam a füzetbe. Csengetéskor elpakoltam és kimentem a teremből. Felmentünk Szandival az ének terembe és leültem a helyemre. Egy kicsit rosszul éreztem magam fájt a fejem és szédültem, de nem szóltam semmit. Énekórán már nagyon nem éreztem jól magam és minden forgott körülöttem. Csengetéskor Szandi ment volna, ki de én a helyemen maradtam visszajött hozzám és kérdően rám nézett.

- Nem megyünk? – kérdezte mosolyogva.

- De.

Felálltam és próbáltam egyenesen menni, de nem tudtam ezért Szandiba karoltam. Levezetett az udvarra és odamentünk a fiúkhoz. Ben azonnal észrevette, hogy valami baj van és Szandit kérdezte. Kezdett minden homályosodni a lábam összecsuklott és elájultam. Amikor magamhoz tértem egy mentőst láttam magam előtt és Bent, hogy fogja a kezem.

- Bevisszük. Valaki elkíséri? – kérdezte a mentős és Benre nézett.

- Igen én megyek. – mondta Ben és felállt mellőlem.

Beraktak a mentőbe és Ben is beszállt előre. A kórházba érve bevittek egy vizsgálóba és várnom kellett az orvosra. Ben végig velem volt és aggódva nézett maga elé. Megvizsgálta az orvos és utána bevittek egy szoba szerűségbe. Át kellett öltöznöm a kórházi hálóingbe vagy mibe. Lefeküdtem az ágyba és Benre néztem, aki a széken ült és a térdén könyökölt.

- Ben. – szólítottam halkan.

- Mi a baj? Rosszul vagy? – kérdezte aggódva.

- Jól vagyok, csak azt akarom mondani, hogy köszönöm, hogy itt vagy velem. – néztem rá mosolyogva.

- Bárcsak ne lennénk itt. – mondta szomorúan.

Bejött az orvos és megkérdezte, hogy mikor ettem utoljára.

- Nem tudom, azt hiszem szombat este.

- Ezért ájultál el. – mondta az orvos és elővett a zsebéből egy csokit. – Edd meg. A nővér nemsokára hoz laktatóbb ételt. – mondta és már ki is ment.

A nővér hozott nekem három szendvicset és addig nem ment el ameddig kettőt legalább meg nem ettem. Nagyi idegesen rontott be hozzám.

- Jaj, Emma. Hogy vagy? Mi történt? – kérdezte aggódva.

- Jól vagyok. Elájultam. – válaszoltam unottan.

- Annyira aggódtam.

Még amúgy haragszom nagyira, de jól esett, hogy ott volt velem és aggódott.

- Felhívtam apádékat. – mondta nagyi félve.

- Mit mondtak? – kérdeztem kíváncsian, de úgy is tudom, hogy nem jönnek haza.

- Nem tudnak haza jönni, de majd hívnak.

- Gondoltam. – mondtam szomorúan.

Az orvos azt mondta bent tartanak az éjszakára és holnap még pár vizsgálat lesz, de utána haza mehetek. Nagyi és Szandi kilenc órakor hazament de Ben még maradt.

- Nem akarsz haza menni? – kérdeztem mosolyogva.

- Nem itt maradok és vigyázok rád. – mondta kedvesen.

Beszélgettünk egy kicsit, de nagyon álmos lettem és ásítoztam.

- Csússz arrébb. – mondta Ben mosolyogva.

Arrébb csúsztam és Ben mellém feküdt és átölelt, de vigyázott az infúziómra. Hát így aludtunk mi ketten.

 

 

 

Szeptember 11., kedd

 

Ma reggel a kórházban ébredtem Ben mellett. Egy darabig néztem, ahogy alszik, de nagyon megfájdult a fejem ezért megnyomtam a nővérhívót. Egy perc múlva már bejött a nővér és megkérdezte mi a baj, de csak suttogva, mert Ben aludt.

- Nagyon fáj a fejem. – mondtam halkan.

- Hozok fájdalom csillapítót. – mondta a nővér és már ki is ment, de pár perc múlva visszajött a gyógyszerrel és én bevettem.

A nővér véletlenül hangosan csukta be az ajtót és erre Ben felébredt.

- Szia. – néztem rá mosolyogva.

- Szia. Hogy vagy? – kérdezte ásítva.

- Fáj a fejem. – mondtam szomorúan.

Ben rám nézett és meg csókolt. Hirtelen minden megszűnt körülöttem csak Ben és én voltunk senki más. Bejött a nővér és segített felállni az ágyból mondjuk szerintem egyedül is ment volna, de mindegy.

Bementünk a vizsgálóba ahol már várt az orvos.

- Hogy vagyunk ma reggel? – kérdezte az orvos kedvesen.

- Egész jól csak fáj a fejem.

- Kaptál valamilyen gyógyszert? – nézett rám kérdően.

- Igen.

- Ki adta, mert nem lett volna szabad.

- Én kértem. Elnézést nem tudtam, hogy nem szabad. – néztem az orvosra szomorúan.

- Már mindegy akkor egy órával később kapod meg az infúziód.

A vizsgálat végén visszamentem a szobába és lefeküdtem az ágyra. Bent nem láttam sehol ezért egy kicsit szomorú lettem, de mondjuk, nem várhatom el tőle, hogy egész nap velem legyen.

Egy óra múlva meg kaptam az infúziómat és bekapcsoltam a laptopomat, amit nagyi hozott be nekem. Felnéztem a közösségi oldalamra és nagyon meglepődtem, mert 20 értesítésem volt. Mindenki az üzenő falamra írt. Reni írta a leg aranyosabbat ’Emmaa. Gyógyulj! Hiányzool!! Siess vissza, mert a fiúk ki nyírnak.’ Mindenkinek visszaírtam és kikapcsoltam a laptopot. Egy kicsit elálmosodtam, de nem akartam aludni. Énekelgettem, de csak álmosabb lettem és elaludtam.

Arra ébredtem, hogy valaki simogassa a hajamat.

- Szia. – mondta nagyi mosolyogva. – Hoztam ebédet. Egyél.

- Mi ez? – néztem a tálba kérdően.

- Rakott tészta. Nem szereted? – kérdezte szomorúan.

- Nem tudom még nem ettem.

Megettem nagyi főztjét és nagyon finom volt már éppen befejeztem, amikor bejött a nővér és hozott egy szendvicset. Mivel nem akartam megbántani, hogy nem eszem meg gyorsan legyűrtem. Nagyival már belemerültünk a beszélgetésünkbe, de Szandi megzavarta a jelenlétével.

- Szia, Emma. Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.

- Élek. – válaszoltam egy kicsit flegmán.

Nagyi rosszallóan rám nézett és ki ment a folyosóra és azt mondta beszéljük meg a problémákat. Egy darabig csendben voltunk mire megszólaltam.

- Miért fogtad rám a pohártörést? – néztem Szandira kérdően.

- Mert féltem, hogy nagyi megutálna, ha tudná, hogy én törtem el. – mondta szomorúan.

- Ezért inkább engem utáljon? Köszi, jól esett. – mondtam gúnyosan.

- Sajnálom, nem fordul elő máskor.

- Ez volt a második alkalom és az utolsó ez hidd el nekem.

- Megbocsájtasz? – kérdezte félve.

- Meg, de ne fogj rám semmit vagy esküszöm, hazaküldelek a csomagoddal együtt. – mondtam neki nevetve.

Beszélgettünk egy kicsit, de amikor hirtelen megrántottam a karomat és kiszakadt az infúzió felvisítottam. Nagyi berohan és pedig hangosan nevettem. Nem tudom mit tartottam benne ennyire viccesnek, mert fájt, de azért nevettem. Mivel már lecsöpögött az infúzió nem kötötték vissza csak bekötözték a karomat, mert eléggé vérzett. Az orvos azt mondta, hogy haza mehetek, de holnap még maradjak otthon, ha gyengének érzem magam.

Haza érve felmentem a szobámba és leültem az ágyra és az ablakon keresztül bámultam kifelé. Amikor nagyi bejött és szólt, hogy vendégem jött gyorsan lesiettem. Reni és Dave jöttek hozzám.

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva.

- Szia. Hogy vagy? – kérdezte Reni kedvesen és megölelt.

- Már jól.

- Az faja. – vágta rá azonnal Dave és én felnevettem.

Felmentünk a szobámba és észrevettem, hogy van valami közöttük, mert nagyon vidámak.

- Ti most jártok? – kérdeztem mosolyogva.

- Hát aha. –válaszolta Reni elvörösödve.

- De jó. Sokáig legyetek együtt. – mondtam mosolyogva, mert nagyon vidám lettem. – Vigyázz Renire. – mondtam Davenek mosolyogva és ő csak bólintott.

- Bent hol hagytad? – kérdezte Reni mosolyogva.

- Reggel suliba ment. Vagy nem? – néztem rájuk kérdően.

- Ma nem jött suliba azt hittük veled van. – mondta Dave zavartan.

Elgondolkoztam, hogy akkor hol lehet, és hol lehet. Reni és Dave látták rajtam, hogy idegesítem magam ezért inkább elmentek. Felhívtam Bent telefonon, de nem veszi fel. Felvettem a tornacipőmet és elindultam hozzájuk. A házuk elő megtorpantam, mert Timit láttam és Bent ölelte. Ezen nagyon ledöbbentem és ideges lettem. El akartam menni, de az eszem azt mondta, hogy ne hagyjam ennyiben. Odamentem hozzájuk és kérdően rájuknéztem.

- Elnézést a zavarásért csak azt akarom mondani, hogy legyetek boldogok. – néztem Benre és Timire.

- Emma ez nem az, amire gondolsz. Nincs köztünk semmi. – mondta Ben és megfogta a karomat, de én felszisszentem, mert pont ott ért hozzám ahol kiszakadt az infúzió. – Mi az?

- Kiszakadt az infúzióm, amíg te egy más lánnyal randiztál. – mondtam neki gúnyosan.

- Emma mi nem randiztunk semmi sincs közöttünk. – mondta Timi idegesen.

- Maradj ki ebből, mert most már tényleg nagyon idegesítesz. Megszégyenítettél az osztály előtt, leöntöttél kólával, kinevettél mindenki szeme láttára és most ez. Komolyan mondom, hogy elegem van belőled. – kiabáltam Timivel dühösen.

- Emma hidd el most nem akartam rosszat és csak segítettem Bennek mert nagyon bántja, hogy nem vette észre, hogy baj van veled. – mondta Timi idegesen.

- Tudjátok mit? Nem érdekel legyetek boldogok. – kiabáltam és elkezdtem rohanni.

Csak futottam és futottam, de már annyira elfáradtam, hogy nem kaptam levegőt. Álltam egy darabig és az eget néztem, de elsírtam magam és letérdeltem a fűbe. Nem tudom meddig ülhettem a földön, de mire észbe kaptam már besötétedett. Felálltam és elindultam haza. Tíz óra volt mire haza értem és nagyi aggódva nézett rám.

- Hol voltál? Mi történt? – kérdezte nagyi aggódva.

Nem mondtam semmit csak sírtam. Nagyi és Szandi meg akartak vigasztalni, de nem sikerült. Lezuhanyoztam és lefeküdtem az ágyba és sírtam tovább. Nem tudom, honnan jön ennyi könny, de még nem akar elfogyni.

- Menj arrébb. – mondta Szandi és lefeküdt mellém.

- Fáj. Nagyon fáj. – mondtam dadogva és a mellkasomra tettem a kezem.

- El fog múlni. – mondta Szandi és megölelt.

Nehezen, de sikerült elaludnom, de félek, hogy holnap folytatódik.

 

 

Szeptember 12., szerda

Ma reggel úgy döntöttem, hogy megyek iskolába ezért felöltöztem és most egy kicsit több sminket raktam a szokottnál. Lementem a konyhába és nagyi meglepetésére reggeliztem. Ösztönösen kinéztem az ablakon, hogy Ben ott áll e. Felvettem a táskámat és Szandival együtt elindultunk az iskolába. A suli előtt ott álltak a fiúk odamentünk hozzájuk és beszélgetni kezdtünk.

Csengetéskor felmentünk a terembe és leültem a helyemre. A tanárral együtt jött be Ben a terembe és kérdően rám nézett, de én elkaptam a tekintetem. Egész órán jegyzeteltem és néha Szandival beszéltem, de csak halkan, hogy a tanár ne hallja meg. Szünetben az öltözőben voltam, mert testnevelés óra következett. Gyorsan átöltöztem és Renivel beszélgettem. Mindent elmondtam, ami tegnap történt és próbált segíteni, de nem sikerült, mert ezt nem bocsájtom meg.

Tesi órán futottunk és röplabdáztunk. Csengetéskor rekordidő alatt átöltöztem és kimentem az udvarra a fiúkhoz. Egy darabig csak álltam, de aztán belefolytam a beszélgetésbe és fel se tűnt, hogy Ben mellettem áll. Meg tudtam, hogy holnap nem lesz iskola, mert a tanároknak értekezlet lesz.

- Emma te is jössz ma velünk bulizni? – kérdezte Bálint mosolyogva.

- Nem! – vágta rá Ben azonnal.

-  Én had döntsem, már el kérlek. – mondtam Bennek flegmán. – Igen megyek. – válaszoltam Bálint kérdésére mosolyogva.

- Én is megyek. – mondta Reni mosolyogva.

Renivel elkezdtük tervezni az estét. Egész nap fel voltam pörögve az estétől.

Otthon mondtam nagyinak, hogy bulizni megyek Renivel és Bálint barátaival. Nem nagyon örült neki de el engedett. Felmentem a szobámba és ruhát kerestem estére. Megtaláltam a fekete koktélruhámat és felpróbáltam egy fekete magas sarkúval. Megkérdeztem Szandit, hogy szerinte jól áll e, de természetesen igent mondott, mert szerinte nekem minden jól áll. Visszaöltöztem a farmerembe és a pólómba. Nem tudtam mit csinálni ezért nagyit idegesítettem a beszédemmel. De végre öt óra lett és felsiettem a szobámba. Felvettem a buli szerkóm és vad fekete sminket tettem fel a hajamat pedig leengedtem és kivasaltam. Reni hatra jött és együtt indultunk a buliba. A szórakozóhely előtt már Bálinték ott voltak.
Bálint bemutatta a haverját, Szabit. Bementünk és Szabival táncoltam és beszélgettünk.

- Van barátod? – kérdezte Szabi mosolyogva.

- Nincs. Vagyis nem tudom, azt hiszem már nincs. – mondtam szomorúan.

- Az egy balfék, aki szakított veled. – mondta és mélyen a szemembe nézett.

Szabi egyre többet ivott és kezdett részeg lenni. Elment italért és egyedül hagyott a tömegbe odamentem Renihez aki éppen Dave-el táncolt.

Szabi két doboz sörrel jött vissza és az egyiket a kezembe adta.

- Én nem iszok. – mondtam és vissza akartam adni, de ő eltolta.

- El felejtteti veled a volt pasid. – mondta mosolyogva és beleivott a sajátjába.

Kérdően Renire néztem, de ő csak megvonta a vállát. Kinyitottam a dobozt és bele ittam. Egy kissé keserű volt számomra, de azért megittam.

Egy óra múlva Szabi már annyira részeg volt, hogy rám mászott.

- Hé, hagyj békén. – toltam el hirtelen magamtól.

- Most mé’? – kérdezte Szabi értetlenül.
Renivel elmentünk, de Szabi utánunk jött és a bulizó hely előtt utolért és akkor történt a baj.

- Emma édesem hová sietsz? – mondta Szabi és a karomat megfogva visszahúzott.

- Engedj el! – mondtam hangosan és megpofoztam.

- De haragos valaki. – mondta és elindult magával húzva engem is.

A bejárattól kábé 10 méterre nekitolt a falnak és megcsókolt. Próbáltam eltolni magamtól, de a falnak szorította a kezem és nem tudtam megmozdítani.

- Hagyj békén! – kiabáltam Szabinak, amikor végre meg tudtam szólalni.

Szabi csak rám mosolygott és újra meg csókolt. Már majdnem sírtam, amikor valaki lerántotta rólam és a földre zuhant velem, együtt mert nem engedte el a kezem. Az eséskor a bokám kibicsaklott és nem bírtam felállni. Szabi azonnal felpattant és támadójára nézett. Reni ült le mellém a földre és magához húzott, mert nagyon sírtam. Amikor újra felnéztem éppen Szabi ütötte meg Bent. Ben? Hogy kerül ide?

- Ben? – kérdeztem dadogva.

- Igen. Felhívtam és azonnal idejött. – mondta Reni és még szorosabban megölelt.

- Mikor?

- Még bent. – válaszolta hirtelen és felszisszent, mert egy kicsit elvágta az üveg, ami a lába alatt volt és nem vette észre.

Ben akkorát ütött Szabi arcába, hogy a fiú a földre zuhant. Ben odajött hozzám és leguggolt mellém.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva és megfogta a kezem.

- Fáj a lábam és nem bírok felállni. – válaszoltam sírva.

Ben nem mondott semmit csak megcsókolt. A csók nagyon sokáig tartott és nagyon jó volt. Ben hirtelen felállt és lehajolt hozzám. Azt hittem meg akar csókolni, de nem, hanem felvett az ölébe és elindult haza. Reni szomorúan nézett a szemembe és hirtelen eszembe jutott, hogy Dave még bent van.

- Menj vissza hozzá, ha szeretnél. – mondtam neki mosolyogva.

- Nem most veled leszek.

- Menj, csak én vele leszek. – mondta Ben.

- Köszi. – mondta Reni mosolyogva és visszament.

Otthon Ben felvitt a szobámba és lerakott az ágyba.

- Köszönöm. – mondtam neki mosolyogva.

- Emma. Timivel nincs közöttünk semmi és nem is volt. Akkor csak segíteni akart nekem, mert nagyon kibuktam, hogy nem vettem észre mi van veled. – mondta Ben és mélyen a szemembe nézett. – Szeretlek, Emma nem is tudod mennyire.

Teljesen elakadt a szavam. Szeret. Tényleg azt mondta, hogy szeret?

- Én is nagyon szeretlek és nagyon rosszul esett vele látni. De miért mentél el a kórházból köszönés nélkül? – néztem rá könnyes szemmel.

- Sajnálom. – mondta szomorúan és megcsókolt. – Mert nem akartam, hogy úgy láss. – nézett rám szomorúan.

- Hogyan?

- Összetörve. Összeomlottam, hogy nem vettem észre.

Nem mondtam semmit csak megöleltem.

Beszélgettünk egy kicsit, de nagyon álmos lettem ezért lefeküdtem. Ben el akart menni, de megfogtam a kezét és visszahúztam.

- Ne menj el. Kérlek. – mondtam neki kedvesen.

Arrébb csúsztam az ágyban, hogy le tudjon feküdni. Magához húzott és megölelt. Mosolyogva becsuktam a szemem és elaludtam.

 

Szeptember 13., csütörtök

 

 

Ma reggel 10 órakor keltem mivel nincs tanítás. Kinyitottam a szemem és Bent pillantottam meg. Olyan aranyosan aludt, hogy nem volt szívem felkelteni ezért csak néztem. Hirtelen Szandi szólalt meg és ettől nagyon megijedtem.

- Jaj, szia. – suttogtam Szandinak.

- Mikor jöttetek haza? – kérdezte halkan.

- Nem tudom pontosan valamikor éjfél után.

Visszafordultam Benhez és tovább néztem, ahogyan alszik. Amikor már majdnem visszaaludtam Ben felébredt én pedig mosolyogva rá néztem.

- Szia. – mondtam neki kedvesen és megpusziltam az arcát.

- Szia. – mondta hirtelen Szandi és pár másodpercre felült az ágyba.

- Sziasztok. – mondta meglepetten. – Mióta vagy ébren?

- Egy órája. – mondtam mosolyogva.

Ben csak elkerekedett szemekkel nézett és hirtelen eszébe jutott valami.

- Hogy van a lábad? – kérdezte és felült az ágyra.

- Most nem fáj. – mondtam mosolyogva és fel akartam állni az ágyból, de inkább visszaültem, mert megfájdult a bokám. – Most már fáj. – mondtam szomorúan.

- Mi van a bokáddal? – kérdezte Szandi és felállt az ágyából.

- Tegnap este kibicsaklott. – mondtam egyhangúan.

Ben felállt az ágyból és odajött hozzám és az ölébe vett. Lementünk a konyhába és nagyi kérdően rám nézett. Ben leültetett a székre és ő is leült egy másikra.

- Szóval mi történt, hogy nem tudsz a lábadon lejönni? – kérdezte nagyi mosolyogva.

- Tegnap kibicsaklott a bokám és nem tudok rá állni. – mondtam unottan.

- Reggeli után elmegyünk az orvoshoz. – mondta nagyi keményen.

Reggeli után Ben felvitt a szobámba és egyedül hagyott, hogy felöltözzek. Szandi segített a farmeremet felvenni, mert egyedül nem ment volna. Felvettem egy pólót és egy pulóvert. A tornacipőmet nehezen, de sikerült magamra rángatni. Ben ki vitt a kocsihoz és segített beszállni. Beült mellém Szandi is és elindultunk az orvoshoz. A rendelő előtt sokan várakoztak, de mivel nagyi ismeri az orvost bekopogott az ajtón és Ben segítségével bementem.

Elküldtek röntgenre, de ott már várnom kellett a soromra. Egy óra múlva végre sorra kerültem és a mankóval (amit az orvos adott) bementem a rendelőbe. Hamar végeztem és visszamentem nagyiékhoz. Mivel egy óra múlva adják ki a röntgen képet ezért leültünk és beszélgetni kezdtem Bennel.

- Nagyon fáj? – kérdezte szomorúan.

- Csak ha rá állok. – mondtam mosolyogva és meg csókoltam.

Egy óra múlva megkaptuk a röntgenképet és visszamentünk az orvoshoz.

- Nem tört el csak meg zúzódott. – mondta az orvos és nagyira nézett. – Szoros kötést teszünk a bokájára és egy hét múlva vissza kell jönni a mankó addig nálad, lehet, ameddig nem tudsz rá állni. – mondta kedvesen.

Otthon nehezen felmentem a szobámba és lefeküdtem az ágyra.

- Ah, elfáradtam.  – mondtam mosolyogva.

Ben odajött hozzám és megpuszilta a homlokom.

- Haza megyek. Rendben? –kérdezte mosolyogva.

- Rendben köszönök mindent. – mondtam neki mosolyogva és magamhoz húzva hosszasan megcsókoltam.

Ben már majdnem kint volt a szobámból, amikor utána szóltam.

- Ben. Szeretlek. – mondtam mosolyogva.

Rám nézett és mosolyogva visszajött hozzám és megcsókolt.

- Én is nagyon. – mondta mosolyogva és megint megcsókolt.

Miután Ben elment bekapcsoltam a laptopomat és felmentem a közösségi oldalamra. Reni azonnal írt chaten.

Reni: Szia. Hogy vagy?

Emma: Szia. Fáj a bokám, de amúgy jól.

Reni: Tegnap Ben az ölében vitt haza vagy csak egy darabig? :D

Emma: Haza hozott. :D

Reni: De aranyos. :D

Kibeszéltük a tegnap történteket és mire az órára néztem már négy óra volt. Elköszöntem Renitől és lementem a konyhába. Nagyon meglepődtem, mert nagyi helyett apa állt ott.

- Apa? Mit keresel itt? – kérdeztem meglepődve és megöleltem.

- Hozzád jöttem. A múltkori ájulásod után mindent úgy intéztem, hogy két napra haza tudjak jönni. Így hát most itt vagyok. – mondta apa és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Örülök, hogy itt vagy. – mondtam mosolyogva. – Anya? – néztem körbe őt keresve.

- Nem tudott el jönni. – mondta apa mosolyogva.

Egy kicsit elszomorodtam, hogy anya nem tudott haza jönni, de legalább apa itt volt velem és ez nekem sokat jelent.

Ben hat órakor átjött és egy kicsit meglepődött, hogy apa nyitott ajtót.

- Jó estét. – mondta apa kedvetlenül. – Kit keres? – nézett Benre kérdően.

- Emmához jöttem. – mondta Ben és meglátott engem. – Szia. – köszönt kedvesen.

- Szia. – köszöntem mosolyogva és apára néztem. – Apa ő itt Ben. Ben ő itt apa. – mutattam be őket egymásnak.

Apa keményen rá nézett és beengedte az ajtón. Felmentünk a szobámba és leültünk az ágyra. Beszélgettünk egy kicsit, de apa jött be a szobába és leült az egyik babzsák fotelembe.

- Őőő…Apa? – néztem apára zavartan.

- Mi a baj? – nézett rám kérdően.

- Mit szeretnél? – kérdeztem nevetve.

- Veled lenni. – mondta mosolyogva és bekapcsolta a tévém.

Valami idióta sorozatot nézett és én értetlenül Benre néztem. Ben csak nevetett, de én nem értettem ezt az egészet. Körülbelül tíz perc múlva Szandi és nagyi jött be.

- Úú ez a kedvenc részem. – mondta Szandi és leült apa mellé a másik babzsák fotelbe.

- Mi ez? – kérdezte nagyi és leült Szandi ágyára.

- Hahó. Ez még az én szobám és nem a nappali. – mondtam mindenkinek egy kissé idegesen.

Idegesen Benre néztem, aki megfogta a mankómat és odaadta nekem. Felálltunk és kimentünk a szobából. Lementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra.

- Ha most mindenki lejön, én idegbajt kapok. – mondtam idegesen.

Ben hangosan felnevetett és átkarolva a derekamat megpuszilta a homlokom.

A sorozat kilenc órakor véget ért és apának feltűnt, hogy eltűntünk. Lesietett a lépcsőn és bejött hozzánk, a nappaliba.

- Mit csináltok? – kérdezte apu lihegve szerintem szaladt.

- Most éppen a legnagyobb meglepetésedre ülünk. – mondtam egy kicsit flegmán.

Ben nevetett, de apa nem tartotta viccesnek. Apa leült a fotelbe és egy újságot a kezébe vett és úgy tett mintha olvasna. Én hangosan felnevettem, mert az én tini magazinomat olvasta és fel se tűnt neki. Ben tíz órakor ment haza, mert nem mert itt aludni apa miatt és ezt meg tudom érteni.

- Apa kérdezhetek valamit? – néztem apára mosolyogva.

- Persze. – nézett rám érdeklődve.

- Amerikában már volt barátom és akkor nem viselkedtél így. Mi változott meg? – néztem rá kérdően.

- Semmi. Akkor nem tudtam, hogy barátod van. – mondta apa megdöbbenve.

Elkerekedett szemmel néztem apára, de inkább hagytam az egészet és felmentem a fürdőbe zuhanyozni. A zuhanyzás nehezen ment, mert nem akartam, hogy a kötés vizes legyen és egy lábbal egyensúlyozni nem nagyon ment.

Zuhanyzás után fáradtan feküdtem le az ágyba. Ahogy becsuktam a szemem már el is aludtam. Remélem nem lesz izomlázam, mert eléggé elfáradtam a mankóval való járkálásomtól.

 

 

Szeptember 14., péntek

Reggel késésben voltam ezért gyorsan felöltöztem és tettem fel egy kis sminket. Leugráltam a konyhába és elraktam a reggelimet. Ben már a kapuban volt ezért ki mentem Szandival.

- Sziasztok. – mondta mosolyogva és megcsókolt.

- Szia. – köszönt Szandi jókedvűen.

A suli előtt ott álltak a fiúk, és amikor megláttak, hogy mankóval vagyok mindenki kérdően rám nézett.

- Mi lett veled Em? – kérdezte Ati mosolyogva.

- Szerda este kibicsaklott a bokám. – mondtam mosolyogva és megláttam Bálint arckifejezését, aki a földet nézte. – Mi a baj? – kérdeztem Bálinttól.

- Sajnálom Emma. – mondta Bálint szomorúan.

- Nincs baj. – mondtam mosolyogva és lehajoltam, hogy a szemébe nézzek. – Tényleg semmi baj.

Bálint rám mosolygott és bement a többiekkel a suliba. Én Bennel, Szandival és Jocival mentem.  A terembe leültem a helyemre és a mankót a falnak támasztottam. Timi jött be a terembe és kérdően rám nézett.

- Mi lett veled? – kérdezte egyhangúan.

Elmondtam neki is, hogy mi van a lábammal. Bejött az osztályfőnök a terembe és elkezdte a mondani valóját.

- Gyerekek ebből az osztályból senki nem adta le a jelentkezését valamilyen szakkörre. Ennek mi az oka? – kérdezte szomorúan.

- Mert vannak jobb dolgaim, is mint a suliban dekkolni. –mondta Robi és a többiek pedig elismerően bólintottak.

- Mondj, egy példát kérlek. - mondta az osztályfőnök és Robira nézett.

- Haverokkal lógás. – mondta egyszerűen mintha ez egyértelmű lenne.

- Értem. Emma te miért nem jelentkeztél semmire? – kérdezte az ofő érdeklődve.

- Mert ha így haladok, akkor nem lesz időm bejárni, mert mindig az orvosnál leszek. – mondtam mosolyogva. – De amúgy elfelejtettem leadni a jelentkezésem pedig meg akarok tanulni gitározni.

- Majd megtanítalak én. – mondta Ben mosolyogva.

Az osztályfőnök mindenkit körbekérdezett és teljesen ledöbbentette a válaszok. Reninek jobb dolga van a szakkörnél, Timinek nincs kedve, Joci délutánonként tanul, Ati utálja, a sulit ezért inkább kerüli, Dave pedig nem tudja. Meli volt az egyetlen, aki jelentkezett valamire, de az első órára ment csak be és a többire nem szóval ott fogja hagyni. Csengetés előtt tíz perccel Roli hanyatt vágta magát a székkel együtt. Mindenki felnevetett és Rolit nézte, aki annyira nevetett, hogy nem bírt felállni. Az osztályfőnök teljesen kiakadt ezért kiabált, de senki nem figyelt, mert mindenki nevetett.

Csengetéskor az osztályfőnök megrázta a fejét és kiment. Nehezen felálltam és lementem az udvarra. Ben köszönt néhány idősebb srácnak ez még nem zavart, de amikor tízedikes lányok jöttek oda hozzá és beszélgetni kezdtek akkor egy kicsit kiakadtam. Odamentem a többiekhez és leültem a padra. Csengetéskor mindenki elindult, de én még maradtam. Ben a lányokkal ment és engem nem is keresett. Szomorúan felálltam a padról és elindultam a terembe. A folyosón az igazgató állított meg.

- Miért nem vagy órán? – kérdezte idegesen.

- Oda megyek, csak kicsit lassan közlekedek. – mondtam zavartan.

Bementem a terembe és mindenki rám nézett.

- Elnézést. – mondtam a tanárnak és a helyemre mentem.

Egész órán csendben ültem és a füzetembe rajzoltam. Szandi egész órán kérdezte, hogy mi a baj, de nem mondtam semmit. Csengetéskor felvettem a táskámat és lementem az öltözőbe. Leültem és vártam Renit, hogy átöltözzön.

- Mi a baj? – kérdezte szomorúan.

- Semmi. – mondtam egyhangúan.

Amúgy nem tudom mitől lett rossz kedvem. Attól, hogy Bennek vannak lány ismerősei is, vagy azért mert nélkülem ment be a terembe vagy az, hogy mennyire nem foglalkoznak velem a többiek? Nem tudom. Lehet, hogy minden most jött ki rajtam. Egész tesi órán, a padon ültem és zenét hallgatva egy füzetbe rajzoltam. Csengetés után elindultam haza, mert az utolsó két órám (ének) nincs meg tartva, mert beteg a tanár.

Otthon apa várt mekis kajával és epres shake-el.

- Szia. –köszönt apa kedvesen és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Szia. Mit eszünk. – mondtam mosolyogva.

Megebédeltünk és már fel akartam menni a szobába, amikor apa felvette a kocsi kulcsát az asztalról és elindult az ajtó felé.

- Hová mész? – kérdeztem szomorúan.

- Inkább úgy kérdezd hová megyünk. – mondta apa mosolyogva.

Beszálltam apa mellé a kocsiba és elindultunk valahová.

Megérkeztünk egy gyönyörű helyre ahol az egész várost lehetett látni.

- Apa ez gyönyörű. – mondtam mosolyogva.

- Édesanyáddal fedeztük fel ezt a helyet és itt kértem meg a kezét. – mondta apa mosolyogva és odament egy padhoz és leült.

- Miért nem hív fel soha? – kérdeztem szomorúan és a tájat néztem.

- Sokat dolgozik. Amikor otthon vagyok, akkor sem találkozunk, mert késő este jön haza. – mondta apa szomorúan. – Azt hiszem teljesen eltávolodtunk egymástól.

Szomorúan apára néztem és láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán. Szorosan megöleltem és halkan mondtam, hogy minden rendben lesz. Este kilencre mentünk haza. Felmentem a szobámba és úgy terveztem lefekszek és nézem a plafont de Ben az ágyamon ült.

- Szia. – köszönt mosolyogva. – Nagyid engedett be.

- Szia. – köszöntem kedvesen és leültem az ágyra.

- Figyelj. Nem tudom mi történt ma veled, de azt szeretném, ha elmondanád. – mondta Ben és mélyen a szemembe nézett.

- Az volt a baj, hogy ha megjelentek az idősebb barátaid engem egyedül hagytál. – mondtam Bennek szomorúan.

- Sajnálom. Azt hittem nem zavar. – mondta egyhangúan.

- Nem zavarnak a barátaid csak az, hogy akkor nekem mennem kell, mert zavarok.

Ben nem mondott semmit csak engem nézett.

- Jobb, ha most megyek. – mondta szomorúan és felállt az ágyról.

- Ne. Maradj, kérlek. – mondtam mosolyogva és megfogtam Ben kezét.

- Ha maradok, akkor össze fogunk veszni és azt nem akarom.

- Nem fogunk. Hagyjuk a témát és megnézünk egy DVD-t. Oké? – néztem rá csillogó szemekkel.

Ben mosolyogva odament a tévémhez és a mellette lévő polcon a DVD-ket nézte.

- Amerikai pite? – kérdezte nevetve.

- Oké.

Leültünk a babzsák fotelembe és elkezdtük nézni az Amerikai pitét. Nekem amúgy ez az egyik kedvenc filmem. Bennel végig nevettük az egészet, és amikor vége lett a filmnek apa jött be.

- Indulok a reptérre. – mondta apa szomorúan.

Felálltam és megöleltem.

- Vigyázz magadra. Jó?

- Rendben. – mondta mosolyogva és megpuszilta a homlokom. – Ben. Vigyázz rá. Oké? – kérdezte mosolyogva.

Ben csak bólintott. Ki kísértem apát a kocsihoz és hosszasan megöleltem.

- Hívj, ha haza értél. – mondtam mosolyogva. – Mond meg anyának, hogy puszilom.

Visszamentem a szobámba és leültem az ágyra. Ben szomorúan rám nézett és megölelt. Elmentem zuhanyozni és visszamentem a szobába. Lefeküdtem az ágyba Ben mellé, aki nálunk alszik. Olyan jó volt, hogy Ben itt volt velem és nem hagyott, egyedül mert akkor biztosan sírtam volna apa miatt.

 

 

Szeptember 15., szombat

 

 

Ma reggel korán keltem még nagyi is aludt. Próbáltam vissza aludni, de nem sikerült ezért inkább lementem a konyhába és rántottát csináltam mindenkinek reggelire. Amikor nagyi lejött a konyhába nagyon meglepődött, mert felöltözve és a konyhában rántottát főzve talált rám.

- Mi történt veled? – kérdezte nagyi mosolyogva.

- Semmi csak nem tudtam aludni. Kávét? – mondtam mosolyogva.

Elkészült a rántotta és felmentem a szobába felébreszteni Szandit és Bent.

-  Ébresztő. – mondtam hangosan. – Na, ébredjetek már. – mondtam nevetve.

- Mi van már? – kérdezte Szandi és a fejére tette a párnáját.

- Reggeli. – mondtam nevetve és levettem a párnát a fejéről.

- Bennek nem kell felkelni? – kérdezte Szandi duzzogva.

- De. – mondtam mosolyogva és odamentem mellé és megpusziltam az arcát. – Ben. – mondtam halkan és megsimogattam az arcát. – Ébredj.

- Szia. – köszönt álmosan.

- Gyere reggeli. – mondtam mosolyogva.

Nehezen sikerült őket lehívnom és elkezdtünk reggelizni. Reggeli után Szandi fel akart menni a szobába, de megállítottam.

- Mivel ma haza mész ezért úgy gondoltam eltöltünk egy napot együtt. – mondtam mosolyogva és láttam nagyi arcán a büszkeséget.

- Rendben. – mondta Szandi és az órára nézett. – Tíztől kezdjük, addig alszok. – mondta egyhangúan mire én felnevettem. – Komolyan mondom.

- Öltözz fel. Húsz perc és indulunk. – mondtam komolyan és felmentem a lépcsőn.

Gyorsan felöltöztem és tettem fel egy kis sminket is. Szandi kicsit lassan mozgott ezért egy órát vártunk rá, hogy kész legyen. Amikor elkészült Szandi is elindultunk Szandi utolsó velünk töltött napjára.

Elmentünk a plázába és megcéloztuk Szandi kedvenc boltját. Amíg ő válogatott én Benen nevettem, mert ő ezt egyáltalán nem élvezte ezért minden ruhát kommentált. Kitaláltuk, hogy amelyik ruha tetszik, azt felpróbáljuk és Ben pontozza. Természetesen egyet értett és ez tetszett neki. Szandi talált két egyforma koktélruhát és felpróbáltuk.

- Rajtam nem áll jól. – mondtam szomorúan.

- Gyere, ki had nézzelek meg. – mondta Ben.

Kimentem és a szememet lesütöttem.

- Gyönyörű vagy. – mondta Ben mosolyogva.

- Neked kukás zsákban is az lennék. – mondtam nevetve.

Ben csak mosolyogva bólintott.

- Ne nevessetek. – mondta Szandi és kijött a próbafülkéből.

Teljesen elakadt a szavam annyira jól állt neki a ruha, hogy rábeszéltem, hogy vegyük meg. A hatodik ruha után meguntam az öltözködést ezért inkább elmentünk fagyizni.

- Úúú. – kiáltottam fel hirtelen. – Menjünk el a vidámparkba. – mondtam boldogan.

- Minek? – kérdezte Ben mosolyogva.

- Mert én még nem voltam. – mondtam csillogó szemekkel.

- Komolyan? – kérdezte Szandi ledöbbenve.

- Aha. Hát Amerikában nehéz lett volna az itthoni vidámparkba elmennem. – mondtam mosolyogva.

Mivel már mankó nélkül is tudok menni csak lassan ezért Ben beleegyezett, de Szandinak nem tetszett az ötlet.

Hazamentünk szólni nagyinak és a zsebpénzemért.

A vidámparkban teljesen fel voltam pörögve ezért azt se tudtam merre menjünk.

- Hullámvasúúúút. – kiabálta Szandi.

Nevetve Benre néztem és elindultunk Szandi után, aki szó szerint szaladt. Beültünk a hullámvasútba és hátranéztem, mert Ben mögénk ült. Elindult a hullámvasút és Szandi nevetve tapsikolt én csak kérdően rá néztem, de ő csak nevetett. Amikor leszálltunk én választottam a következő célpontot.

- Top Spin. – mondtam mosolyogva és Szandira néztem, aki nem tudta melyiket mondom. – Az ott - mutattam a Top Spin-re.

Bennel elindultunk, de Szandi lefagyott.

- Nem jössz? – kérdezte Ben.

- Félek. – mondta Szandi kínosan.

- Nem kell. – mondtam mosolyogva. – Egyszer élünk gyere már.

Felültünk a Top Spin-re és Szandira néztem, aki egy kicsit reszketett a félelemtől.

- Nem lesz baj. – mondtam mosolyogva.

Az egészet végig visítottuk Szandival. Ben csendben nevetett rajtunk és egy ’’ááá’’ sem hagyta el a száját.

- Te nem féltél? – kérdezte Szandi Bentől amikor megálltunk.

- Nem. – mondta nevetve. – Most én választok. – gondolkozott egy kicsit mire eszébe jutott a szerinte legjobb. – Lézerdodgem. – mondta nevetve.

Szandi arcán láttam a megkönnyebbülést és elindultunk a dodgemhez. Mindenki külön kocsiban ült és egymást próbáltuk keresni, de nehezen ment. Az egész nagyon jó volt, de a legjobban Ben és Szandi élvezte. Nekem a félelmetesebb dolgok jobban tetszenek.

- Én jövök. – mondta Szandi és gondolkozni kezdett. – Anyós reptető. – mondta nevetve.

Az anyós reptető amúgy olyan, hogy az ’’anyós’’ beül a székbe és a férfi pedig kalapáccsal ráüt egy gombra és az ’’anyós’’ felrepül.

Szandi ült a székbe és Ben ütött a kalapáccsal a gombra. Szandi nagyon élvezte és visongott is közben.

- Én jövök. – mondtam mosolyogva és láttam, hogy Szandi arca elfehéredett. – Legyen a Break Dance.

- Jaj! – mondta Szandi és megkönnyebbülést láttam az arcán.

Annyira jó volt, hogy teljesen felpörögtem. Voltunk az Elvarázsolt Kastélyban és természetesen a Hordón (Szandi választotta) voltunk a Kanyargón (Ben választotta) és a Tükörvesztőben.  Természetesen nem hagyhattuk ki a Panorámakereket és a tetején Ben megcsókolt. Én akartam még a Spinning Coaster-re is, de Szandi megunta ezért hazamentünk.

Otthon teljesen elment a kedvünk mindentől, mert Szandi anyukája (Brigi) már a konyhában volt és mindet várt.

Elbúcsúztam Szanditól és felmentem a szobámba Bennel. Beszélgettünk egy kicsit, de hívták telefonon és hazament.

Lementem nagyihoz a konyhába és lábatlankodtam egy kicsit.

- Unatkozom. – mondtam szomorúan.

- Nemsokára kész a vacsora. – mondta nagyi mosolyogva.

- De akkor is unatkozom.

Nagyi csak nevetett és megterített az asztalon. Vacsora után lezuhanyoztam és lefeküdtem az ágyba. Egy darabig csak a plafont néztem a sötétben mire elaludtam. Szandi nélkül üres a ház és nehezen, de bevallom, hogy megkedveltem. Nagyon jól éreztem magam a mai napon és azt hiszem máskor is megyek a vidám parkba.

 

 

 

Szeptember 17., hétfő

 

 

Tegnap elfelejtettem írni sajnálom. Összefoglalva annyi történt, hogy délben felkeltem és lementem a konyhába ebédelni utána pedig felöltöztem és elmentem kutyát sétáltatni. Séta közben találkoztam Renivel és Dave-el akik kézen fogva jöttek velem szemben olyan aranyosak együtt. Beszélgettünk egy kicsit utána pedig hazamentem. Otthon olvastam és ettem. Nem sok minden történt.

Ma reggel késésben voltam ezért kapkodtam. Gyorsan felöltöztem és tettem fel egy kis sminket. Leszaladtam a konyhába és elraktam a reggelimet. Eszembe jutott, hogy a telefonomat a szobában hagytam ezért leraktam a táskát és felszaladtam a szobába. Kimentem Benhez és már indultunk volna, amikor eszembe jutott, hogy a táskámat bent hagytam. Gyorsan visszaszaladtam érte.

- A táskádat itthon hagytad. – mondta nagyi nevetve.

- Észrevettem. – mondtam egy kicsit gúnyosan.

Visszamentem Benhez és végre elindulhattunk.

Az iskola előtt már a többiek nem álltak ott ezért bementünk az iskolába. A teremnél megálltunk és Benre néztem.

- Túl nagy a kiabálás. – mondtam mosolyogva.

- Nincs tanár. – nevetett Ben.

Bementünk a terembe és tényleg nem volt tanár.

- Emma és Ben jó, hogy pontosak vagytok. – mondta Timi gúnyosan és Jocihoz dobott egy összegyűrt papírt.

Leültem a helyemre és a mellettem lévő székre néztem. Hirtelen Kata ült le mellém.

- Szia. – köszönt kedvesen.

- Szia. – mondtam mosolyogva.

- Mondtad, hogy szeretnél gitározni csak, nincs időd szakkörre járni. Mivel én tudok gitározni, megtaníthatlak, ha akarod. – mondta mosolyogva.

- Rendben. Köszönöm. – mondtam mosolyogva és megöleltem.

- Azt szeretném még kérdezni, hogy te pedig zongorázol ugye? – kérdezte elvörösödött arccal.

- Igen. Megtanítsalak? – kérdeztem nevetve.

Kata csak mosolyogva bólintott és a szemembe nézett. Csengetésig beszélgettünk és nevettünk. Kimentünk az udvarra és leültünk a padra. Mindenki meglepődött, amikor egy tízedikes fiú engem keresett mivel nem ismerek nálam idősebbeket.

- Emma beszélhetnénk? – kérdezte Pisti.

- Persze. – mondtam meglepődve és felálltam a padról.

Messzebb mentünk a többiektől, hogy ne hallják a beszélgetésünket.

- Szóval azt akarom mondani, hogy tetszel nekem. – mondta Pisti zavartan és én teljesen ledöbbentem. -  Ma nem megyünk el moziba? – kérdezte csillogó szemekkel.

- Hát nekem van barátom. – mondtam egy kicsit zavarban.

- Tudom. De csak egy mozi lenne. – mondta mosolyogva. – Timi is jöhet felőlem.

- Timi? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Igen ő is tetszik. – mondta Pisti nyugodtan én pedig ledöbbentem.

- Oké menjünk. Szólok Timinek is.

- Rendben akkor suli előtt találkozunk hatodik óra után. – mondta Pisti mosolyogva és megpuszilta az arcomat.

Visszamentem a többiekhez és kérdően rám néztek. Ben idegesen nézett Pisti után persze, hogy féltékeny és olyan aranyos.

- Randira hívott. – mondtam mosolyogva.

- Ugye nemet mondtál? – kérdezte Ben idegesen.

- Igent mondtam. – mondtam mosolyogva. – Timi is jön.

- Mi? – kérdezte Ben és Timi egyszerre mire én felnevettem.

- Azt mondta tetszem neki és elhívott moziba mire kijelentette, hogy te is jöhetsz, mert bejössz neki. – mondtam nevetve.

- Muszáj mennem? – kérdezte idegesen.

- Igen. – mondtam hirtelen.

- Én is megyek. – mondta Ben mérgesen. – Nem hagyom, hogy rád másszon.

Mosolyogva megöleltem Bent és Timire néztem, aki magában idegeskedett.

- Hatodik óra után a suli előtt találkozunk. – mondtam mosolyogva és Timi arcát fürkésztem.

Csengetéskor mindenki a suli felé indult én pedig Timi kezét megragadva a padnál maradtunk.

- Tetszik neked. – mondtam mosolyogva.

- Mi? Nem. – hárított azonnal.

- De igen. – néztem mélyen a szemébe. – Nekem nem tudsz hazudni. – mondtam mosolyogva.

- Na, jó. Igen tetszik. – adta meg magát Timi.

- De akkor miért nem akarsz moziba jönni? – kérdeztem komolyan.

- Mert félek, hogy nem olyan amilyennek gondolom. – mondta szomorúan. – De most menjünk, mert én veled ellentétben nem szeretek késni. – mondta komolyan és megfogta a kezem és maga után húzott.

A teremhez érve nagy hangzavart hallottunk.

- Nincs megint tanár? – kérdeztem nevetve.

Bementünk a terembe és tényleg nem volt tanár.

- Megint nincs tanár? – kérdezte Timi mérgesen.

- Kiakadt és elment. – mondta Kata nevetve.

- Mit csináltatok? – kérdezte Timi Robira nézve.

- Én semmit. Roli volt. – mondta nevetve. – Az anyja tejberizst csinált és ez a hülye elhozta és kiborította az asztalra és a szájára is kent belőle. Olyan volt mintha hányt volna. Bejött a tanár és meglátta Rolit de ez még semmi ezek az idióták elkezdték kanállal enni. – mondta Robi Rolira és Ferire mutatva. – A tanár a száját fogva kiszaladt.

Én teljesen ledöbbentem, de Timi hangosan felnevetett. Egész órán nevettünk, mert Roli és Feri az asztalról megették a tejberizst. Elég gusztustalan volt. A többi órákon már volt tanár és ez nem mindenkinek tetszett.

Hatodik óra után kimentünk a suli elé és Pistit vártuk. Amikor Pisti kijött a suliból Ben átölelte a derekamat.

- Sziasztok. – köszönt Pisti kedvesen. – Te is jössz Ben? – kérdezte mosolyogva.

- Igen. Csak nem zavarok? – kérdezte Ben gúnyosan.

- Nem dehogy. – mondta Pisti flegmán. – Indulhatunk? – kérdezte rám és Timire nézve.

A moziban a fiúk megengedték, hogy Timi és én válasszunk filmet. Kiválasztottunk egy akciófilmet és megvettük a jegyeket. Timi Pisti mellett ült és teljesen izgatott volt. A film amúgy nekem nem tetszett, de a többiek nagyon dicsérték. Mozi után mekiztünk és beszélgettünk. Timi és Pisti között volt valami alakulóban, mert mind a ketten nagyon mosolyogtak egymásra.

Otthon Ben feljött a szobámba és beszélgettünk. Már meg akartam kérdezni, hogy itt alszik e, amikor nagyi jött be a szobámba.

- Ben ma itt alszol? – kérdezte nagyi mosolyogva. – Mert én ma este az egyik barátnőmnél alszok, mert a férje elutazott és fél egyedül. Örülnék, ha itt lennél és vigyáznál rá. – mondta nagyi mosolyogva.

- Rendben. – mondta Ben mosolyogva.

- De semmi más csak alvás. Ha értitek a célzásom. – mondta nagyi mosolyogva.

- Értjük. – mondtuk Bennel egyszerre.

Nagyi nyolc órakor ment el és én Bennel filmet néztünk a nappaliban.

- Álmos vagyok. – mondtam mosolyogva és ásítottam egyet.

Ben kikapcsolta a tévét és a kezemet fogva felállt a kanapéról. Felmentünk a lépcsőn és ő a szobába én pedig a fürdőbe mentem zuhanyozni. Zuhanyzás után bementem a szobába és leültem az ágyra. Megvártam, hogy Ben is lezuhanyozzon. Lefeküdtünk az ágyba és odabújtam Benhez.

- Szeretlek. – mondta Ben és megpuszilta a homlokom.

- Én is. – mondtam mosolyogva.

Becsuktam a szemem és a mai napra gondoltam. Hajnalban felijedtem, mert rosszat álmodtam és amikor Benre néztem teljesen megnyugodtam. Ha Ben velem van, teljesen nyugodt vagyok, mert tudom, hogy nem hagyja, hogy bajom essen. Szeretem, nagyon-nagyon szeretem.

 

 

Szeptember 18., kedd

 

Reggel Bennel egyszerre ébredtem, de olyan fáradt voltam, hogy hisztiztem egy kicsit.

- Nem megyek, suliba inkább alszok. – mondtam duzzogva és a fejemre raktam a párnát.

Ben csak nevetett és ledobta a párnát a fejemről és megcsókolt. Felállt az ágyról és kiment a szobából én nehezen felálltam és elpakoltam a könyveimet a táskámba. Amikor Ben bejött a szobába már fel voltam öltözve és ő is. Gyorsan tettem fel egy kis sminket és Ben azon nevetett, hogy nem tudok csukott szájjal sminkelni. Lementünk a konyhába és csináltam reggelire szendvicset. Felvettem a táskámat és elindultunk a suliba.

A suli előtt már mindenki ott állt ezért mi is odamentünk.

- Sziasztok. – köszöntem mindenkinek kedvesen.

- Emma tudod, hogy mennyire szeretlek. – mondta Ati mosolyogva.

- Nem volt matekból házi. – mondtam nevetve.

- Ja, oké. – mondta Ati boldogan.

Már éppen be akartunk menni a suliba, amikor Timit és Pistit láttam együtt. Mosolyogva rájuk néztem és bementem a suliba. A terem előtt megálltam, mert Timi utánam szólt.

-  Szia. – köszönt Timi kedvesen. – Pistivel járunk, és ezt neked köszönhetem. – mondta mosolyogva.

- Nekem? – kérdeztem csodálkozva.

- Pisti azt mondta te mondtad, hogy menjek veletek moziba. – mondta mosolyogva.

- Hát valami olyasmi. – mondtam mosolyogva és Timi szemébe néztem, ami csak úgy ragyogott a boldogságtól.

- Szóval köszönöm. – mondta mosolyogva és megölelt.

Bementünk a terembe és leültem a helyemre. Bejött a magyar tanárunk és elkezdte az órát. Annyira gondolkoztam azon, hogy most akkor Timivel kibékültünk és barátok lettünk vagy csak tűzszünet van, hogy észre sem vettem, hogy hozzám beszélnek.

- Emma, pszt…- bökte meg a vállam Bálint.

- Igen? – néztem hátra kérdően.

- Tessék Ben küldi. – mondta Bálint mosolyogva és a kezembe adta a levelet.

- Emma és Bálint álljatok fel. – mondta a tanár és mérgesen ránk nézett. – Melyik híres költőről beszéltem most? – kérdezte mérgesen.

- Ha tanár úr sem tudja, akkor újra kellene járni az iskolába. – mondta Robi és mindenki felnevetett.

- Kérem az ellenőrződet most! – mondta idegesen és visszafordult hozzánk. – Ti ketten megmondjátok a választ vagy kimentek az órámról.

Bálint már indult az ajtóhoz, amikor kinyögtem, hogy Petőfi Sándor.

- Rendben üljetek le. – mondta a tanár és folytatta az életrajzát Petőfinek.

- Eltaláltam? De jó lottóznom kellene. – mondtam boldogan meg feledkezve az óráról.

- Talán felelni szeretnél? – kérdezte a tanár én pedig lesütöttem a szemem.

Elolvastam Ben levelét, amiben annyi volt, hogy nem tud ma délután át jönni, mert Annára vigyáz. Csengetéskor felvettem a táskámat és lementem a nyelvi terembe, mert angol óra következett, ami számomra lazítás.

Amikor elkezdődött az óra az első öt percbe velem akart négyszemközt beszélni a tanárnő.

- Amíg Emmával beszélek, olvassátok a párbeszédet. – mondta a tanár és kiment a teremből én pedig utána. – Szóval arról lenne szó, hogy szeptember 23.-tól október 3.-ig lenne egy kirándulás és segítség kellene a diákok kíséretében. Mivel te anyanyelvi szinten tudsz angolul beszélni arra gondoltam, hogy lehetnél kísérő. Természetesen a nagymamád engedélyével. Elvállalnád? – mondta tanárnő mosolyogva.

- Hát én igen elvállalnám. Hová mennénk? – kérdeztem mosolyogva.

- New York. – mondta tanárnő mosolyogva.

- Rendben akkor megkérdezem nagyit és holnap válaszolok. – mondtam mosolyogva és visszamentünk a terembe.

Leültem a helyemre és mindenki kérdően nézett rám én csak legyintettem egyet, hogy majd elmondom.

Szünetben mindenki letámadott, hogy mit mondott.

- Annyi volt, hogy megkért legyek kísérő New Yorkba. – mondtam mosolyogva.

Ben elkerekedett szemekkel nézett és én nem értettem mi döbbentette le ennyire, hiszen tudja, hogy ott nőttem fel. Csengetéskor Ben mellé siettem és megkérdeztem mi a baj.

- Az, hogy elmész. – mondta szomorúan.

- Amúgy is elmennék őszi szünetben. Így legalább itthon maradhatok, ha a szüleim megengedik. – mondtam mosolyogva és megfogtam Ben kezét.

Ben szomorúan rám nézett és megölelt. Bementünk a terembe és leültem a helyemre. Az osztályfőnök jött be a kémi a tanár helyett.

- Nincs tanár? – kérdezte Feri boldogan.

- Nem jött ma iskolába, mert kiakadt. Nem tudjátok, hogy ki evett az asztalról olyan dolgot, ami belőle jött vissza. – mondta a tanár mi pedig kérdően rá néztünk. – Próbálok finoman fogalmazni. – mondta az ofő mosolyogva.

- Tejberizs volt. – mondta Ben nevetve.

- Értem. Akkor ezt tisztáztuk. – mondta az ofő és leült a tanári asztalhoz.

- Tanár bá. – mondta Zoli és a kezét a feje felett lóbálta.

- Tessék Zoli.

- Miért egyes padokban kell ülni. Magányos vagyok egyedül. – mondta szomorúan mire mindenki felnevetett.

- Azért, hogy ne beszélgessetek az órán. – mondta az ofő és azt hitte lezárta a témát, de Zoli nem hagyta.

- De én így is tudok beszélni másokkal. – mondta nevetve.

- Azt tudom. – mondta az ofő és most már tényleg lezárta a témát.

Egész órán beszélgettünk és nevettünk Zolin, mert minden hülyeséget kérdezett szegény osztályfőnöktől. Csengetéskor felvettem a táskámat és Benhez mentem.

- Jelentkezz te is a New Yorki útra és akkor együtt leszünk. – mondtam mosolyogva.

- Vagy maradj te itthon. – mondta Ben és megállt a folyosón. – Nem akarok New Yorkba menni.

- Én pedig akarok. – mondtam Bennek és kimentem az udvarra.

Egész szünetben gondolkoztam és arra jutottam, hogy ha azt akarja, hogy itthon maradjak, vele akkor itthon maradok. Csengetéskor megállítottam Bent és az udvaron maradtunk.

- Figyelj, ha azt akarod, hogy maradjak, akkor maradok. – mondtam kedvesen és mélyen Ben szemébe néztem.

- Menj el New Yorkba, mert neked fontos. – mondta Ben és megölelt.

- De azt mondtad, hogy nem akarod, hogy elmenjek. Mi változott meg hirtelen? – kérdeztem ledöbbenve.

- Az, hogy veled megyek. – mondta mosolyogva mire én felvisítottam örömömben.

- De jó. Ááá. – visítoztam boldogan.

Bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. Egész órán mosolyogva gondolkoztam. Nekem fontos New York és Ben ezt megérti és velem jön. Annyira boldog vagyok.

Az órák után Katával haza mentem, mert ma kezdjük a zongoraórákat. Otthon leraktuk a táskákat és bementünk a nappaliba a zongorához. Eleinte komolyan vettük, hogy keményen zongorázni fogunk, de Kata megunta ezért inkább felmentünk a szobámba. Öt órakor ment el addig beszélgettünk, nevettünk, zenét hallgattunk. Kikísértem Katát utána pedig nagyival beszélgettem.

- Szeptember 23.-tól október 3.-ig lenne egy New Yorki út és az angoltanárom megkért, hogy legyek kísérő mivel anyanyelvi szinten tudok angolul. Szóval azt akarom kérdezni, hogy mehetek? – néztem nagyira csillogó szemekkel.

- Szüleidhez is mennél? – kérdezte nagyi komolyan.

- Ha tanárnő elenged, akkor igen. – mondtam mosolyogva.

- Rendben mehetsz. – mondta mosolyogva.

Megöleltem nagyit és felmentem a szobámba. Tanultam holnapra és felnéztem a közösségi oldalamra.

Vacsora után lezuhanyoztam és pizsamában lementem a nappaliba tévét nézni. Kilenc óra körül csengettek és kinyitottam az ajtót.

- Szia. – mondta Timi sírva és megölelt.

- Mi történt? – kérdeztem szomorúan.

Bementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra.

- Van egy másik barátnője. – mondta idegesen és még jobban kezdett sírni.

- Mi? Kicsoda? – kérdeztem mérgesen.

- Az egyik osztálytársa.

- Biztos? – kérdeztem szomorúan.

- Láttam őket csókolózni. Nem akartam őket megzavarni ezért ide jöttem. – mondta szomorúan.

Megöleltem és megpróbáltam megnyugtatni. Már nagyon későre járt és már majdnem elaludtunk Timivel.   Nagyi jött be hozzánk.

- Menjetek fel és aludjatok. Felhívom anyukádat, hogy itt alszol. Rendben? – kérdezte nagyi mosolyogva.

- Köszönöm. – mondta Timi és visszamosolygott nagyira.

Felmentünk a szobámba és adtam egy pizsamát Timinek. Átöltözött és lefeküdtünk aludni. Egy darabig még sírt én pedig próbáltam vigasztalni, de sírás közben elaludt. Timivel teljesen megváltozott a közöttünk lévő viszony. Barátok lettünk. Hozzám jött és nem máshoz. Teljesen más, hogy nincs közöttünk feszültség és remélem így marad. Nem szeretek veszekedni.

 

 

Szeptember 19., szerda

Ma reggel korán keltem. Lementem a konyhába és csináltam forró csokit, mert eléggé fáztam miután megittam visszamentem a szobába és kiválasztottam, hogy mit vegyek fel. Mivel eléggé hűvös van egy pólót egy melegebb pucsit és egy csőfarmert vettem fel és a tavaszi kabátomat is fel fogom venni. Tettem fel egy kis sminket és elpakoltam a táskámba a könyveket. Már hét óra volt és elfelejtettem szólni Timinek. 
- Timi ébredj. – mondtam kedvesen. 
- Hány óra van? – kérdezte félig kinyitott szemmel. 
- Hét. 
Timi gyorsan kipattant az ágyból és a ruhájával együtt kiszaladt a fürdőszobába. Rekordidő alatt elkészült.
- Hazamegyek a cuccaimért. – mondta mosolyogva és lesietett a lépcsőn. 
- Veled megyek. – mondtam mosolyogva és felvettem a táskámat.
Út közben felhívtam Bent, hogy ne várjon. Timi-éknél én a nappaliban vártam, amíg Timi gyorsan átöltözik és elrakja a könyveit. 
A suli előtt még a többiek ott álltak. 
- Sziasztok. – köszöntem kedvesen és Bent kerestem. – Hol van Ben? – kérdeztem komolyan. 
- Még nem jött azt hittük veled jön. – mondta meglepődve Robi.
Elővettem a telefonomat és Bent hívtam. Már éppen le akartam rakni, amikor valaki felvette.
- Igen? – kérdezte egy kislány hang.
- Anna? – kérdeztem meglepődve. 
- Igen. 
- Hol van Ben? – kérdeztem kedvesen. 
- Elment. 
- Hová? – kérdeztem egy kissé idegesen. 
- Iskolába. 
- Te kivel vagy és hol? – kérdeztem komolyan, mert ha Ben suliba jött és a szülei dolgoznak, akkor kivel van?
- Egyedül és itthon. 
- Rendben, köszi. Szia. – mondtam kedvesen és letettem a telefont. 
Felmentem a terembe és megnéztem, hogy Ben ott van e. 
-Sziasztok. – köszöntem és Jocira néztem. – Nem láttad Bent? – kérdeztem komolyan. 
Joci csak megrázta a fejét én pedig kimentem a teremből a suli elé a többiekhez. 
- Nem tudom, hol van, de Anna egyedül van otthon és nem szokták egyedül hagyni szóval elmegyek hozzájuk. – mondtam komolyan és elindultam.
- Várj, megyek én is. – mondta Timi és utánam szaladt.
Benék háza előtt megálltunk és csengettem. Anna nyitott ajtót. 
- Szia, Anna. Ben hol van? – kérdeztem mosolyogva. 
- Elment iskolába. – mondta Anna kedvesen. 
- Egyedül vagy? – kérdeztem kedvesen és leguggoltam hozzá. 
- Igen anya és apa dolgozik Ben pedig suliba. – mondta Anna és megfogta a kezem. 
- Itt maradjak veled? – kérdeztem mosolyogva. 
- Igen. 
Bementünk a házba és bemutattam Annának Timit is. Leültünk a nappaliba és Anna választott egy filmet és berakta a DVD lejátszóba. Még a film el sem kezdődött, amikor megcsörrent a telefonom. 
- Igen? – kérdeztem kedvesen. 
- Emma? – kérdezte egy fiú hang. 
- Igen? 
- Robi vagyok. Ben itt van a suliba és téged keres, mit mondjunk? – kérdezte hadarva. 
- Azt, hogy Timivel a húgára vigyázunk. 
- Biztos? Ki fog akadni. – mondta Robi és a hangja kemény volt. 
- Biztos nem hazudok neki. 
- Rendben, de én szóltam.
Visszatettem a telefonomat a zsebembe és leültem Anna mellé. Tovább néztük a filmet, de amikor kinyílt a bejárati ajtó megijedtünk.
- Emma? – kiabálta Ben és bejött a nappaliba. – Miért vagytok itt? – kérdezte idegesen. 
- Mert nem vetted fel a telefont és eljöttünk ide, de Anna egyedül volt és félt. – mondtam komolyan. 
- Ezért itt kell maradnod a húgommal? – kérdezte egyhangúan. 
- Igen. 
- Ki kért meg rá? – kérdezte idegesen. – Anna? 
- Igen. 
Ben csak elmosolyodott és közelebb jött hozzám.
- Nem haragszol? – kérdeztem és mélyen a szemébe néztem. 
Ben csak megrázta a fejét és megölelt. 
- Hol voltál? – kérdeztem mosolyogva.
- A suliba megmondani az osztályfőnöknek, hogy nem megyek egy hétig suliba. 
- Miért? – kérdeztem szomorúan. 
- Vigyázok a húgomra. – mondta mosolyogva.
Leültünk a kanapéra és végignéztük a filmet. Délután két órakor hazamentem és otthon nagyi idegesen rám nézett. 
- Az osztályfőnököd felhívott. Hol voltál? – kérdezte idegesen. 
Elmeséltem nagyinak, de őt nem nagyon hatotta meg a dolog. Azt mondta, hogy „miért én vigyázok, rá vannak szülei” és „mit gondolok magamról, hogy így elmehetek a suliból”. Már nagyon ideges lettem, hogy nagyi kiabál velem és mindent a fejemhez vág. 
- Ne beszélj így velem. – mondtam nagyinak idegesen. 
- Mit képzelsz magadról? – kérdezte nagyi és újra mondta a mondani valóját. 
Meguntam, hogy kiabál és felmentem a szobámba bezártam az ajtót. Felhívtam aput telefonon és mindent elmondtam neki. 
- Hallgass a nagyira. Ő csak jót akar. – mondta apa kedvesen. 
- De olyan dolgokat vágott a fejemhez, ami nagyon bánt. – mondtam szomorúan. – Ha sulival megyek, New Yorkba lehet, nem jövök vissza. – mondtam mérgesen. 
- Kicsim ezt még gondold át. – mondta apa kedvesen. – Örülnék, ha itt lennél, de egy kis veszekedés miatt ne akarj elköltözni. – mondta apa és teljesen igaza van. 
Beszéltünk még egy kicsit, de éhes lettem ezért lementem a konyhába. Nem volt szerencsém, hogy elkerüljem nagyit. 
- Éhes vagy? – kérdezte kedvesen.
- Igen. – mondtam egyhangúan és felmentem a szobámba. 
Bekapcsoltam a laptopomat és felmentem a közösségi oldalamra. Egész délután a szobámba voltam tanultam, olvastam és a közösségi oldalon lógtam. Este lementem a konyhába vacsorázni utána pedig zuhanyoztam és próbáltam elaludni. Egy darabig gondolkoztam azon, amit nagyi és apa mondott. Nem tudom mikor aludhattam el, de szerintem éjfél után.

 

 

Szeptember 22., szombat

 

Régen írtam, mert sokat tanultam és a New Yorki útra kellett diákokat toboroznom. Amúgy vasárnap reggel indulunk és jövő hét szerdán jövünk, haza már nagyon várom, mert Ben is jelentkezett.

Amúgy az elmúlt két napban nem sok minden történt. Csütörtökön egész nap a jelentkezőket vártam délután pedig a gitárral próbáltam valamit játszani, de nem sikerült. Pénteken témazárót írtunk töriből órán ki is javította és zongoraórán jegyre kellett zongorázni ötöst kaptam mind a kettőre. Iskola után Bennel elmentünk az uszodába és négy óráig úszkáltunk. Otthon nem tudtam mit csinálni ezért kilenc óráig a neten lógtam.

Ma reggel korán keltem, mert nem bírtam aludni. Nagyon várom a holnapot. Felöltöztem és lementem a konyhába reggelizni. Nagyi már ébren volt ezért beszélgettünk.

- Jó reggelt. – mondta nagyi mosolyogva. – Edd, meg a reggelidet utána pedig menjünk a boltba.

Gyorsan megreggeliztem felvettem a tornacipőmet és elindultunk a boltba.

Én a plázába is be akartam menni, de nagyinak nem volt kedve. Vettünk holnapra ropit és csokit. Annyira várom a holnapot, hogy a vásárlás alatt csak arról beszéltem. Amúgy megbeszéltem tanárnővel, hogy amíg a többiek alszanak, én hazamehetek a szüleimhez.

Otthon felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopomat. Felmentem a közösségi oldalamra és mindenki online volt. Reni, Joci, Timi és Ben azonnal rám írtak és velük beszélgettem és a bőröndömbe pakoltam.

Kilenc órakor mindenkitől elköszöntem és már ki akartam lépni, amikor Szandi rám írt. Nagyon örültem, hogy beszélhetünk.

Szandi: Szia. Beszélhetnénk?

Emma: Szia. Persze.

Szandi: Baj lenne, ha hozzátok költöznék?

Ettől a kérdéstől annyira megörültem, hogy felvisítottam.

Emma: Dehogy lenne baj. Örülnék, neki csak ne törj el semmit. :D

Szandi: Akkor megbeszélem nagyival. :D

Beszélgettünk még egy kicsit, de mennem kellett, mert holnap korán kelek. Egy darabig csak mosolyogtam azon, hogy Szandi ideköltözik, de eszembe jutott, hogy egy szobába leszünk. Ezt majd megoldjuk. Nagyon várom a holnapot, és hogy láthassam a szüleimet.

 

 

Szeptember 23., vasárnap

 

Ma reggel korán keltem, mert hajnali 6 órakor indul a gépünk New Yorkba. Alig vártam, hogy Ben a házunk elé érjen, de amikor megláttam elindultam felé gyorsan megcsókoltam utána elindultunk a sulihoz, mert mindenki onnan indul a reptérre. A suli előtt már sokan voltak csak pár diák nem volt még ott. Amikor mindenki megérkezett felszálltunk a buszra és elindultunk a reptérre.

A reptéren fél órát vártunk mire felszállhattunk a gépre. Ben mellé ültem és a vállára döntöttem a fejemet. Miután felszálltunk én elaludtam szóval nem emlékszem az útból semmire. Leszállás után mindenki a csomagját várta voltak, akik versenyeztek is, hogy kinek érkezik meg hamarabb. Amikor megkaptuk a csomagokat elmentünk enni, mert mindenki éhes volt. Miután ettünk elmentünk a szállásunkra. Mindenki megkapta a szobáját és mivel ma már nem megyünk sehová megkérdeztem tanárnőt, hogy haza mehetek e.

Otthon bementem a konyhába és megláttam anyát az asztalnál.

- Szia, anya. – köszöntem kedvesen.

Anya hirtelen megfordult és ijedten rám nézett.

- Szia. – mondta szomorúan és elindult felém. – Hogy vagy?

- Jól. Apa hol van? – kérdeztem mosolyogva.

- Dolgozik.

Ezen egy kicsit elszomorodtam, de tovább beszélgettem anyuval. Felmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam utána pedig bementem a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra és a plafont néztem, amikor már nagyon álmos lettem elaludtam.

 

 

Szeptember 24., hétfő

 

 

Ma reggel nagyon korán keltem, hogy időbe visszaérhessek a többiekhez. Gyorsan felöltöztem tettem fel egy kis sminket és lementem a konyhába. A szüleim még aludtak ezért egy papírra leírtam, hogy visszamentem a többiekhez és este jövök.

Amikor a szálláshoz értem felmentem a tanárnő szobájába, hogy szóljak neki. A szoba ajtaja előtt megálltam és kopogtam. A legnagyobb meglepetésemre Ben nyitott ajtót.

- Ööö… szia. – köszöntem értetlenül. – Mit keresel a tanárnő szobájában?

- Szia. – köszönt mosolyogva. – Ez az én szobám. – mondta nevetve. – Ott van szemben a tanárnő szobája. – mutatott az ajtó felé.

- Uh, bocsi. – mondtam kínosan nevetve. – Akkor megyek is. – mondtam mosolyogva és hátat fordítottam Bennek.

- Várj. – mondta kedvesen és megfogta a kezem. – Tegnap köszönés nélkül mentél el.

- Sajnálom. – mondtam szomorúan.

Ben csak elmosolyodott és hosszasan megcsókolt.

- Mennem kell. – mondtam mosolyogva és a tanárnő szobájának az ajtaját néztem, ami éppen akkor nyílt ki.

- Rendben. – mondta mosolyogva és elengedte a kezem.

Végignéztem Benen és csak akkor vettem észre, hogy nem volt rajta póló és a kocka hasán megakadt a szemem. Mosolyogva fordultam tanárnőhöz, aki mögöttem állt. Mindenkinek szóltam, hogy húsz perc múlva találkozunk az aulában.

Az aulában leültem és vártam, hogy végre indulhassunk. Amikor végre mindenki az aulában volt elindultunk a városnéző körutunkra. Felszálltunk a buszra és mindenki elfoglalta a helyét. Elsőként a Szabadság-szoborhoz mentünk. A szobornál mindenki elővette a fényképező gépet és fotózni kezdett. Tanárnő bement a többiekkel én pedig kint maradtam, mert már nagyon sokszor voltam itt. Leültem egy padra és néztem a látogatókat, akik érdeklődve mentek a szobor közelébe. Már annyira elbambultam, hogy szó szerinte megijedtem, amikor egy srác állt meg előttem.

- Te nem mész be? – kérdezte mosolyogva és én pedig meglepetten néztem, rá mert magyarul beszélt.

- Nem én már sokszor jártam itt. – mondtam mosolyogva. – Magyar vagy? – kérdeztem elvörösödve.

- Igen csak kiköltöztünk a szüleimmel. – mondta mosolyogva és leült mellém a padra. – Te pedig gondolom a magyar csoporttal, vagy akik bent nézelődnek.

- Igen én vagyok az egyik kísérő.  – mondtam kedvesen.

- Miért hány éves vagy? – nézett rám ledöbbenve.

- Tizenöt. Miért?

- Mert kísérő vagy.

- Hét éves koromban ideköltöztünk és csak majdnem egy hónapja költöztem haza. Szóval anyanyelvi szinten beszélek angolul és ezért vagyok kísérő. – mondtam egyhangúan.

- Értem. Amúgy mi a neved? –kérdezte mosolyogva.

- Emma. A tiéd pedig…

- Márk. – mondta mosolyogva.

- Most mennem kell, mert jön a csapatod. – mondta nevetve. – Találkozunk még? – kérdezte mosolyogva.

- Persze.

- Akkor itt a számom. Hívj, ha unatkozol. – mondta mosolyogva. – Örülök, hogy megismertelek Emma. Szia.

- Szia. – köszöntem mosolyogva.

Felálltam a padról, és amikor megfordultam hangosan felvisítottam, mert megijedtem. Ben állt előttem és kérdően rám nézett.

- Ki volt az a srác? – kérdezte komoly hangon.

- Csak egy srác. Most ismertem meg. – mondtam mosolyogva.

- De ki volt az? – kérdezte idegesen.

- Márknak hívják és csak beszélgettünk.

- Szóval csak egy srác, akit Márknak hívnak, és aki megadta a számát. Értem én. – mondta idegesen és hátat fordított nekem és elment.

Egy darabig csak ledöbbenve álltam és gondolkoztam, hogy most Ben féltékeny vagy valami más baja is van. Odamentem a többiekhez és elindultunk a következő látnivalóhoz. A cél Brooklyn híd volt. A hídnál kiszálltunk a buszból, hogy gyalog menjünk át rajta. Próbáltam Bennel beszélni, de ő mindig elkerült. Amikor átértünk a hídon végre utolértem Bent is.

- Ben beszélhetnénk? – kérdeztem kedvesen.

Ben megállt előttem és rám nézett mintha csak szívességet tenne.

- Nem tudom most miért vagy féltékeny ő csak egy srác.

Ben kínosan felnevetett és levette a napszemüvegét.

- Ha ’’csak egy srác’’, akkor miért adta meg a telefonszámát? Te is megadtad? – kérdezte idegesen.

- Nem én kértem ő adta meg és az enyémet nem tudja.

- Fel fogod hívni? – kérdezte már nyugodtan és mélyen a szemembe nézett.

- Nem.

- Rendben. – mondta kedvesen és elmosolyodott. – Ma este is elmész?

- Igen.

- Ó értem. – mondta egyhangúan és visszavette a napszemüvegét.

- Szeretnél velem jönni? Anya még úgy sem ismer. – mondtam mosolyogva.

- Szívesen megismerném az anyukád. – mondta mosolyogva és megfogta a kezem.

Miután végigsétáltunk a hídon elmentünk a Central Parkba. Ott tettünk egy nagy sétát és utána szabad foglalkozás volt. Ben és én leültünk egy padra és beszélgettünk. Eleinte csak úgy dumáltunk, de amikor már nem volt téma Ben felhozta a csak egy srác témát.

- Szóval tetszett neked az a srác? – kérdezte a földet nézve.

- Mi? Nem. – mondtam hirtelen.

- Az jó. Ugye nem fogod felhívni? – nézett rám csillogó szemekkel.

- Nem. Amúgy miért vagy féltékeny?

- Mert nem akarlak elveszíteni.

- Nem fogsz és tudod miért? – mondtam mosolyogva és az arcát felém fordítottam.  - Mert csak is téged szeretlek. Más pasi nem is érdekel. – mondtam mosolyogva és megcsókoltam.

A csoporttal éppen a buszhoz mentünk, amikor hátulról valaki megfogta a kezem. Hirtelen megfordultam és nagyon meglepődtem, mert Márk volt az.

- Szia. – köszönt mosolyogva.

- Szia. – mondtam mosolyogva és egy lépéssel hátrább mentem.

- Merre mentek?

- Vissza a szállásra.

- Hol szálltatok meg? – kérdezte kedvesen.

- Nem tudom a nevét.

- Értem. – mondta mosolyogva. – Szóval azt szeretném kérdezni, hogy van barátod?

Már éppen válaszolni akartam amikor Ben állt meg mellettem.

- Igen van barátja. – mondta Ben idegesen és megfogta a kezemet. – Szállj le róla. Oké? Vagy én, szedlek le, de az fájni fog.

- Oké én csak barátkoztam. – mondta Márk a két kezét a levegőbe emelve.

- Bocsi. – suttogtam Márknak ő csak mosolyogva megvonta a vállát.

Bennel odamentünk a többiekhez és felszálltunk a buszra. Leültem az ablak mellé és a táskámat a mellettem lévő ülésre tettem.

- Leülhetek? – kérdezte Ben.

A táskámat ledobtam és a fejemet az ablaknak támasztottam.

- Most mi van? – kérdezte Ben mosolyogva.

Nem szóltam semmit csak néztem az embereket és az autókat.

- Szóval haragszol. Akkor bocsánatot kérek, amiért bunkó voltam bármit is tettem.

- Azt sem tudod, hogy miért haragszom? – kérdeztem ledöbbenve.

- Nem.

- Értem.  – mondtam egyhangúan.

- Ha elmondanád, tudnám. – mondta kedvesen.

- Azért mert féltékeny vagy egy olyan srácra, aki csak barátkozni akart velem. De ez már nem számít, mert úgy leordítottad a fejét, hogy biztos nem áll velem szóba többé. Szóval nincs miért aggódnod, ha lesz, egy fiú haverom te elküldöd a fenébe és többé nem áll velem szóba. – mondtam idegesen Bennek aki csak ledöbbenve nézett rám..

- Szóval nem hagylak élni? – kérdezte szomorúan.

- Nem megyek bulizni, mert, tudom, hogy te nem szereted. Nem barátkozok fiúkkal, mert az neked rossz. Nem megyek el Renivel sehová sem mert azt hiszed, hogy összeesküvést szervezünk, a hátad mögött vagy nem tudom. Mindezek ellenére én, szeretlek és bízok benned, de kezdem azt érezni, hogy ez nem kölcsönös. – mondtam szomorúan.

- Sajnálom, ha így gondolod. Lehet, hogy szünetet kellene tartanunk és átgondolni ezt az egészet. – mondta Ben és elengedte a kezemet.

Nem mondtam semmit csak letöröltem egy könnycseppet, ami végigfolyt az arcomon. A szállás előtt gyorsan szóltam tanárnőnek, hogy elmentem és elindultam haza.

Otthon felszaladtam a szobámba és lefeküdtem az ágyamra. Egy darabig harcoltam a könnyek ellen, de legyőztek. Arra gondoltam, hogy Ben azért féltékeny, ami nem is történt, hogy felidegesítettem magam. Elővettem a telefonomat és olyat tettem, ami holnap számomra is hülyeség lesz. Felhívtam Márkot.

- Igen? - kérdezte Márk a telefonba.

- Szia, Emma vagyok. Bocsi, hogy ilyen későn hívlak.

- Semmi gond még nem aludtam. – mondta Márk kedvesen.

- Bocsánatot akarok kérni, hogy bunkó volt veled Ben.

- Semmi gond. Mondjuk én nem reagáltam volna, így de mindegy.

Ettől a mondatától elsírtam magam és nem tudtam abbahagyni.

- Te sírsz?

- Egy kicsit. – szipogtam a telefonba.

- Mi történt? – kérdezte komoly hangon.

Mindent elmondtam neki gőzöm sincs miért és egy kicsit megnyugodtam.

- Ne is törődj, vele csak aludj. Oké?

- Oké. Köszönöm. – mondtam nyugodtan.

- Holnap merre mentek?

Elmondtam neki a holnapi menetrendet és elköszöntünk egymástól.

Letettem a telefont és lefeküdtem az ágyamra. Becsuktam a szemem és elmosolyodtam azon, hogy meg tudott nyugtatni egy fiú akit szinte alig ismerek. Mosolyogva aludtam el és nem tudtam, hogy ebből a telefon beszélgetésből még baj lehet.

 

 

Szeptember 25., kedd

 

Ma reggel is korán keltem és gyorsan felöltöztem. Lementem a konyhába és a pulton találtam egy papírt, amit anyu írt ’’ dolgozni mentünk.’’ Reggeliztem és felöltöztem tettem fel egy kis sminket és elindultam a szállásra.

Bekopogtam tanárnő szobájába és szóltam neki, hogy megérkeztem. Beszóltam mindenkinek, hogy fél óra múlva találkozunk az aulában. Lent leültem és a telefonomat kezdtem piszkálni. Amikor mindenki elkészült elindultunk sétálni. Bementünk a belvárosba és ott a többiek vásárolni kezdtek. Éppen a napszemüvegeket nézegettem, amikor Márk állt meg előttem.

- Szia. – köszönt mosolyogva és két puszit adott.

- Szia. – köszöntem kedvesen és tovább nézegettem a szemüvegeket.

- Ez jól állna. – mondta mosolyogva és a kezembe adott egy Ray Ban napszemüveget.

Elvettem tőle a napszemüveget és felvettem.

- Igazam volt. – mondta Márk mosolyogva.

Levettem a szemüveget és elindultunk sétálni. Márk hirtelen elővette a telefonját és magához húzott. Elsőre nem értettem, de aztán leesett, hogy fotót akar csinálni ezért elmosolyodtam.

- Gyere, mutatok valamit. – mondta Márk nevetve és megfogta a kezem.

Mosolyogva mentem utána, és amikor hirtelen megállt én nekimentem.

- Nézd. – mutatott egy kisfiú felé, aki előtt egy kartondoboz volt lerakva.

Odamentem a dobozhoz és belenéztem. Amikor megláttam mi van benne elmosolyodtam. Öt kiskutya játszott és ugatott a dobozban.

- De aranyosak.  – mondtam mosolyogva és kivettem egy kutyust a dobozból.

- Várj, had csináljak egy képet. – mondta Márk és elővette a telefonját a zsebéből.

Mosolyogva rá néztem és a kutyust is Márk felé fordítottam. Amikor megcsörrent a telefonom nagyon megijedtem. Ben hívott.

- Szia. – köszöntem kedvesen.

- Szia. Hol vagy? – kérdezte komoran.

- Ööö... Nem messze. Miért?

- Tanárnő keres. Gyere a fagyizó elé. – mondta Ben komoran és le is rakta a telefont.

- Mennem kell. – mondtam Márknak szomorúan és visszaraktam a kutyust a dobozba.

- Elkísérlek. – mondta mosolyogva.

Odasiettem a fagyizó elé és nagyon meglepődtem, mert mindenki ott állt. Amikor Ben meglátott engem és a mellettem sétáló Márkot elkerekedett a szeme.

- Emma fordítanod kellene, hogy ki milyen fagyit kér. – mondta tanárnő mosolyogva.

- Rendben. – mondtam kedvesen és odaálltam a sor elejére.

Mindenkinek lefordítottam a rendelését után pedig visszamentem Márkhoz. Ahogy közeledtem hozzá eléggé ledöbbentem milyen aranyos is Márk. A haja barna színű és profin fel van zselézve, a szeme gyönyörű barna színű és fehér póló, bőrdzseki, fekete farmer és fehér tornacipő nagyon jól állt neki.

- Na hogy ment? Te nem kértél? – kérdezte Márk mosolyogva.

- A fagyi rendelés még nem adja fel. – mondtam mosolyogva és Márk elnevette magát.

Már éppen indulni akartunk sétálni Márkkal, amikor Ben állt meg előttünk.

- Sziasztok. Remélem nem zavarok. – mondta Ben gúnyosan.

- A padnál megvárlak. – mondta Márk és elindult a padhoz.

- Szóval lecseréltél? – kérdezte Ben mérgesen.

- Nem. Csak te kijelentetted, hogy tartsunk szünetet és én ezt be is tartom. A szünet alatt barátkozok.

- Értem.  – mondta Ben és elmosolyodott.

- Mi az? – kérdeztem értetlenül.

- Azt hiszed, hogy a szünet után újra együtt leszünk? – kérdezte nevetve.

- Hát én azt hittem. – mondtam szomorúan.

Ben csak elnevette magát és elindult a többiek felé, de még egyszer visszafordult.

- Én is azt hittem, de te Márkot választottad. – mondta Ben idegesen.

Teljesen lefagytam nem tudtam megmozdulni és egy hang sem jött ki a torkomon. Éreztem, hogy végigfolyt egy könnycsepp az arcomon és gyorsan letöröltem, mert ha egy kijön, jön a többi is és ezt nem engedhetem. Odamentem Márkhoz és próbáltam nem sírni.

- Figyelj, inkább most menj el. – mondtam szomorúan.

- Miért? Mert Ben mondta? – kérdezte idegesen.

- Nem, nem azért csak… nem tudom. – mondtam idegesen és elsírtam magam.

- Ne sírj. Gyere ide. – mondta kedvesen és megölelt.

Öt percig álltunk ott és én csak sírtam. Amikor végre abbahagytam a sminkem lefolyt ezért úgy néztem ki, mint valami zombi. Sikerült egy kicsit rendbe hoznom magam, és amikor tanárnő szólt, hogy induljunk akkor Márkkal elindultunk a buszhoz. Márk hirtelen megállt a busz előtt és én kérdően néztem rá.

- Én nem veletek vagyok, nem szállhatok fel. – mondta Márk mosolyogva.

- Tényleg. Elfelejtettem. – mondtam szomorúan. – Akkor…

- Ott találkozunk. – mondta mosolyogva.

Leültem a helyemre és az ablakon keresztül bámultam az elhaladó dolgokat. Amikor megérkeztünk leszálltam a buszról és elindultam egy pad felé. Már éppen le akartam ülni, amikor valaki visszahúzott.

- Mi van? – kérdeztem idegesen.

- Vizes. – mondta Ben mosolyogva.

- Köszi. – néztem mélyen a szemébe.

- Visszajön? – kérdezte egy kissé hátrálva.

- Lehet.

- Miért? – kérdezte szomorúan.

- Mert ő az egyedüli, aki foglalkozik velem, és aki nem néz levegőnek. – mondtam szomorúan.

- Rendben. Akkor közöttünk vége mindennek. – mondta Ben komolyan.

Ben csak állt és engem nézett. Nem bírtam tovább elsírtam magam és térdre rogytam. Márk állt meg előttem és leguggolt hozzám.

- Miért kell bántanod? – kérdezte Márk idegesen Bentől.

- Ne szólj bele. – kiabálta Ben.

- Menj innen. – mondta Márk higgadtan.

Ben leült a padra és onnan figyelt minket.

- Nyugi. – mondta Márk és megölelt. – Minden rendben lesz. – suttogta a fülembe.

Próbáltam abbahagyni a sírást, de nem tudtam, és amikor kinyitottam a szemem Bent láttam a padon ülve és minket nézett.

- Figyelj, ne sírj, nem érdemli meg. – mondta Márk és egy kicsit eltolt magától és megcsókolt.

Nem tudtam, hogy mit csináljak ezért eltoltam magamtól.

- Bocsánat nem kellett volna. – mondta Márk és engem nézett.

- Tényleg nem kellett volna. – mondtam meglepetten és egy kicsit hátrább ültem.

Odanéztem Benhez aki csak mosolyogva nézett. Nem tudtam, hogy mi ilyen vicces ezért felálltam és odamentem hozzá.

- Mi ilyen vicces? – kérdeztem idegesen.

- Semmi. Kérdezhetek valamit?

- Mond.

- Visszacsókoltál? – kérdezte mosolyogva.

- Nem.

- Az jó. – mondta Ben és felállt a padról.

- Most mit csinálsz? – kérdeztem fáradtan.

- Megcsókollak. – mondta Ben mosolyogva és megcsókolt.

Ez volt az életem legszebb csókja. Gyönyörű naplemente a tengerparton és az a fiú, akit szeretek megcsókolt. De most Ben azt hiszi, ezzel minden rendbe jön? Azt kétlem.

- Azt hiszed, most minden rendbe jön? – kérdeztem mosolyogva.

- Igen. Miért nem? – kérdezte döbbenten.

- Hát nem. Öt perce sem szakítottál velem és most meg csókolgatsz.

- Bocsánatot kérek mindenért. Azért mert bunkó voltam veled és féltékeny voltam és még azért is, mert szakítottam veled pedig nem akartam csak idegesített, hogy Márk körülötted kering. Tegnap egész este csak rád gondoltam és arra, hogy mennyire hülye vagyok, hogy hagytalak elmenni. Szeretlek. – mondta Ben és mélyen a szemembe nézett. – Meg tudsz nekem bocsájtani?

- Igen. De máskor ne csinálj ilyet. – mondtam mosolyogva és megcsókoltam Bent.

Visszafordultam Márkhoz, aki még mindig a földön ült. Odamentem hozzá és leültem mellé.

- Barátok? – kérdeztem mosolyogva.

Márk csak bólintott és megfogta a kezem.

- Köszönök mindent. – mondtam mosolyogva és megöleltem.

Visszamentem Benhez és megfogtam a kezét.

- Mehetünk? – kérdeztem mosolyogva.

- Egy pillanat. – mondta és visszament Márkhoz.

Márk felállt és megállt Ben előtt. Azt hittem nem lesz semmi baj de Ben behúzott neki egyet.

- Ezt, azért mert megcsókoltad Emmát. – mondta Ben és elmosolyodott.

Márk csak nevetett és az arcára tette a kezét.

Ben visszajött hozzám és megfogta a kezem.

- Most már mehetünk. – mondta nevetve.

Sétáltunk a parton, és amikor tanárnő kiabált, hogy indulás akkor felszálltunk a buszra. Tanárnőt megkérdeztem, hogy Ben hazajöhet e velem. Természetesen megengedte. A szállásnál Ben felszaladt a cuccáért és elindultunk haza.

Otthon anya és apa már a konyhában voltak.

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva. – Anya bemutatom neked Bent.

- Jó estét. – köszönt Ben kedvesen.

Egy darabig beszélgettünk, de én kezdtem elég sűrűn ásítani ezért felmentünk az emeletre. Én lezuhanyoztam Ben pedig a szobámban volt addig. Miután lezuhanyoztam bementem a szobába és Ben ment zuhanyozni. Lefeküdtem az ágyamba és meg akartam várni, Bent de nem tudtam, mert elaludtam. Annyira örülök, hogy újra együtt vagyunk, de attól félek, hogy bármikor megismétlődhet. De ha rajtam múlik, akkor nem.

 

 

Szeptember 27., csütörtök

Tegnap elfelejtettem írni, de röviden leírom. Reggel Bennel egyszerre ébredtem. Reggeliztünk és utána visszamentünk a szállásra. A program a múzeumlátogatás volt. Tanárnő megkért, hogy fordítsam a többieknek az idegenvezetőt. Egész nap a múzeum tartalmáról beszéltem, úgyhogy estére már teljesen lefáradtam. Otthon hamar lefeküdtem aludni, mert fáradt voltam.
Ma reggel megint Bennel egyszerre ébredtem és együtt mentünk le reggelizni. Nagyon meglepődtem, mert apa még otthon volt. 
- Szia. Nem mentél dolgozni? – kérdeztem mosolyogva. 
- Délután kell mennem egy tárgyalásra. – mondta apa és elém rakta a reggelit. – Jó étvágyat. – mondta mosolyogva és felment az emeletre. 
Bennel megettük a reggelit és felmentünk az emeletre én a fürdőbe felöltöztem és tettem fel egy kicsit több sminket, mint szoktam. Bementem a szobámba és átengedtem a fürdőt Bennek. 
Megkerestem aput, hogy egy kicsit beszélgessek veled. Megálltam a dolgozó szobája előtt és kopogtam az ajtón. 
- Szia. Bejöhetek? – kérdeztem mosolyogva. 
- Persze. – mondta apu úgy, hogy fel sem nézett a laptopjából. – Mit szeretnél? 
- Beszélgetni. 
- Rendben. – mondta apu és egy kicsit lehajtotta a laptopját. – Jó sok smink van rajtad. Bulizni mész? – kérdezte egyhangúan és végignézett rajtam. 
- Nem. – mondtam nevetve. – Csak most ehhez van kedvem. 
- A magas sarkú az muszáj? Úgy nézel ma ki, mint valami utcalány. – mondta apu és felállt a székből. 
Szerintem nem úgy néztem ki, mert farmer csőnadrág, ami egy kicsit szűkebb volt és egy barna kivágott felső volt rajtam barna magas sarkúval. 
- Nem is igaz. – mondtam idegesen. 
- Öltözz át. – mondta apa higgadtan. 
- Mit vegyek fel, hogy megfeleljen? – kérdeztem idegesen. 
- Fekete garbó, fekete nadrág és tornacipő. – mondta apa komolyan én meg elkerekedett szemekkel néztem rá. 
- A hajamat pedig fessem be feketére és fésüljem a szemembe. Emo leszek, és akkor megfelelnék neked ugye? – kérdeztem kiabálva. 
Tudom hülyeség, hogy ennyitől ideges leszek, de eddig nem zavarta az öltözködésem és most hirtelen utcalány lettem.
- Igen az úgy jó lenne. – mondta apa, de szerintem nem gondolta komolyan. 
- Rendben. Csak meg ne bánd. – figyelmeztettem higgadtan és kimentem a szobából. 
Bementem a szobámba és leültem az ágyamra. Amikor Ben bejött a szobába kérdően nézett rám. 
- Mi történt? – kérdezte kedvesen. 
- Ma vásárolni megyek és egyedül. – mondtam komolyan. 
Bennel visszamentünk a szállásra és felmentünk tanárnő szobájához. 
- Rendben, épségben itt vagytok. Szóljatok a többieknek, hogy 20 perc és találkozunk. – mondta tanárnő és vissza akart menni a szobájába, de megállítottam. 
- Tanárnő. – szóltam kedvesen. – A mai napra eltetszik engedni? Apa megkért valamire és azt muszáj megcsinálnom. – mondtam kedvesen. 
- Rendben mehetsz. De ne csinálj semmi rosszat és hívj óránként. Rendben? – kérdezte mosolyogva. 
- Köszönöm. 
Elköszöntem tanárnőtől és elindultam az átváltoztató körutamra. Először a fodrászomhoz mentem. Elmondtam neki, hogy kimosható fekete hajszínezővel szeretném, ha befestené a hajamat. A fodrászom (Tom) először csak kérdően nézett rám, de amikor elmagyaráztam neki, hogy csak ki akarom próbálni, hogy-hogy állna nekem a fekete haj akkor már mosolyogva elővette a hajszínezőt. 
Miután fekete lett a hajam kifizettem Tomnak a festést és elindultam ruhákat venni. Szerencsére találtam egy olyan boltot ahol kizárólag csak fekete ruhák vannak. Egy darabig csak nézelődtem, mivel nem tudtam milyen az emo stílus. De fél óra múlva már olyan ruhákat találtam, ami tetszett. Elsőnek felpróbáltam egy fekete pólót, amin rózsaszín halálfej volt és egy fekete halálfejes szoknyát. Mind a kettő nagyon tetszett ezért nem raktam vissza a helyére, hanem fogtam a kezemben. Találtam egy zöld-fekete kockás pulcsit és egy tök jó fekete csőnadrágot. Felpróbáltam őket és nagyon tetszettek. Kifizettem a ruhákat és kimentem a boltból. Elmentem a plázába és ragasztható piercinget kerestem. Amikor végre találtam akkor meg nem tudtam eldönteni hová is akarom majd ragasztani. Mikor végre kitaláltam vettem egy ajak és egy szemöldök piercinget. Nézegettem a plázában, amikor eszembe jutott, hogy fel kell hívnom tanárnőt. 
- Szia. Minden rendben? – kérdezte tanárnő kedvesen. 
- Persze. 
- Ha végeztél hívj fel és gyere utánunk. 
- Rendben. 
Elraktam a telefonomat a zsebembe és ruhákat kerestem. Vettem még pár ruhát és utána bementem a mosdóba. Felvettem a fekete pólót, amin egy zöld masni van és a fekete csőfarmert. Mivel eléggé hűvös van felvettem a zöld-fekete kockás pulcsimat. A szememet füstösre kifestettem és a ragasztható piercingeket felragasztottam. 
Gyorsan haza mentem és a ház előtt még ott állt apunak a kocsija ezért lelassítottam. Bementem a házba és felszaladtam a szobámba. Leraktam az ágyamra a holmikat és leellenőriztem, hogy minden rendben van e. Bekopogtam apu dolgozó szobájának az ajtaján és bementem. Felnézett a laptopjából, és amikor meglátott ledöbbent. 
- Mi lett veled? – kérdezte mérgesen.
- Emo lettem, ahogy akartad. 
- Én nem akartam. – mentegetőzött azonnal. 
- De akartad. Már mindegy így maradok. – mondtam mosolyogva. 
- Nem, nem maradsz így. Azonnal szedd ki a piercingeket. – kiabálta apa.
Gúnyosan elmosolyogtam és kimentem a szobából. Felhívtam tanárnőt és megkérdeztem hol vannak. Elindultam a többiekhez és az úton zenét hallgattam. 
Amikor megérkeztem hozzájuk mindenki ledöbbenve nézett rám. Én csak mosolyogtam és megálltam előttük. 
- Mi lett veled? – kérdezte tanárnő ledöbbenve. – Ezért engedtelek el? 
- Apa kért meg, hogy ilyen legyek. – mondtam mosolyogva. – De amúgy a festék az kimosható a piercing az nem igazi a ruhák pedig tetszenek. Tetoválásom az nincs, pedig azt elfogadnék. 
Tanárnő teljesen ledöbbent és egész nap nem szólt hozzám. 
- Ezt még én sem értem. – mondta Ben és végignézett rajtam. – De amúgy jól nézel ki. – mondta mosolyogva. 
- Köszönöm. Úgy gondoltam a hajamat feketén hagyom és az egyik piercinget igazinak megcsináltatom. Ja és egy tetoválás az tuti lenne. – mondtam nevetve. 
Ben csak döbbenten nézett, de aztán leesett neki, hogy csak viccelek. 
Ben végig a sétán azt mondogatta mindenkinek, hogy ’emo csajom van’ ez még rendben is van, de senki nem értette, mert magyarul mondta ezért hülyének nézték szegényt. 
Este, amikor végre haza értem anyu az ajtó előtt várt. 
- Mit csináltál? – kérdezte nevetve, amikor meglátott. 
- Aput egy kicsit megnevelem. – mondtam mosolyogva anyu pedig felnevetett. 
- Azt jól teszed. De ugye nem igazi? – kérdezte komolyan. 
- Dehogy. 
Felmentem a fürdőbe leszedtem a piercingeket és lemostam a sminket. Lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni. Remélem, apa hamar visszasírja a régi stílusomat és nem kell emonak lennem sokáig.

 

Szeptember 29., szombat

Tegnap nem volt időm írni, mert egész nap sétáltunk és teljesen elfáradtam ezért hamar lefeküdtem aludni.
Ma is korán keltem, mint mindig. Felöltöztem még mindig emo-s ruhába (fekete csőnadrág, fekete póló rózsaszín halálfejjel, rózsaszín-fekete csíkos pulcsi, fekete tornacipő) a hajamat kivasaltam és a frufrumat egy fekete masnis csattal oldalra csatoltam. A szememet füstösre csináltam meg. 
Lementem a konyhába és apa karba tett kézzel figyelte minden lépésemet. 
- Minden rendben? – kérdeztem mosolyogva mivel apunak a feje eléggé paradicsom színű lett. 
- Sokáig leszel ilyen? – kérdezte flegmán és végignézett rajtam. 
- Lehet. – mondtam mosolyogva és tudtam, hogy ezzel csak idegesebb lesz. 
- Tetszik egyáltalán neked ez a stílus. 
- Meg lehet. 
- Tetkót is akarsz? – kérdezte elkerekedett szemekkel. 
- Az is megeshet. – mondtam nevetve és kimentem a konyhából. 
Felmentem a szobámba a táskámért és a telefonomért. Amikor megnéztem a telefonomon, hogy mennyi az idő nagyon meglepődtem, mert 3 üzenetem volt és 7 nem fogadott hívásom. Ben volta az. Felhívtam, de nem vette fel ezért megkértem aput, hogy vigyen el kocsival, hogy hamarabb a szálláson legyek és beszélhessek Bennel.
A szálláson felsiettem a lépcsőn és bekopogtam Ben szobájába. Nem nyitotta ki az ajtót senki ezért benyitottam. Ben még aludt a szobatársa pedig már nem volt bent. Úgy döntöttem, hogy nem ébresztem fel, hanem leülök mellé és megvárom, hogy felébredjen. Leültem az ágyára és a haját simogattam. Megláttam a kezébe a telefonját és elvettem, hogy letegyem az asztalra, amikor megláttam a háttérképét egy kicsit meghatódtam. Együtt ültünk a tengerparton és a naplementét néztük egy darabig csak néztem és azt vettem észre, hogy könnyezek. Letöröltem az arcomról a könnycseppet és megpusziltam Ben arcát. Valaki kopogott és kinyitottam az ajtót, tanárnő volt. 
- Jó reggelt. 20 perc és indulunk. – mondta tanárnő mosolyogva. 
- Rendben. 
Odamentem Benhez és felébresztettem. 
- Ben. Ébredj. – mondtam kedvesen és megpusziltam az arcát.
- Szia. – köszönt álmos hangon. 
Én csak mosolyogtam és kimentem a szobából. Lementem az aulába és leültem a lépcsőre. Amikor már mindenki lent volt csak Ben nem felmentem a szobájába. 
- Ben hol vagy? – kérdeztem kedvesen, mert nem láttam senkit a szobában. 
- Itt vagyok. – mondta Ben a folyosóról. 
- Indulunk. 
- Oké. 
Lementünk a többiekhez és azon gondolkoztam, hogy mi a baja Bennek. Felszálltunk a buszra és leültem a szokásos helyemre Ben pedig mellém ült. 
- Mi a baj? – kérdeztem kedvesen. 
- Semmi. – mondta szomorúan és lehajtotta a fejét. – Miért nem vetted fel tegnap a telefont? 
- Le volt némítva és nem hallottam. Miért hívtál? 
- Szükségem lett volna rád, de már mindegy. 
Még kérdeztem volna valamit, de már nem figyelt rám. Megérkeztünk a tengerpartra és mindenki leszállt a buszról. Tanárnő elmondta, hogy egész nap itt leszünk és, hogy ne menjünk messzire. Ben elment a fiúkkal ezért én levettem a cipőmet és felhajtottam a nadrágomat és elindultam sétálni. Nagyon sokan meg bámultak, hogy milyen furcsán nézek ki ezért bementem egy kávézónak a mosdójába és egy kicsit változtattam a sminkemen. A kávézóban találkoztam a volt barátommal Nate-tel. 
- Szia. – köszönt mosolyogva és adott két puszit. 
- Szia. – köszöntem kedvesen. 
- Megváltoztál. – mondta nevetve és végignézett rajtam. – De így is jól nézel ki. 
Amúgy Nate-tel én szakítottam még, tavaly mert mindenkire féltékeny volt és nem beszélhettem senkivel, nem mehettem, sehová sem ha nem voltam vele. Nate amúgy magas szőke hajú, kék szemű és nagyon aranyos fiú, de barátként jobban bírom, mint pasiként. 
- Merre mész? – kérdezte kedvesen. 
- Csak a parton sétálok. 
- Mehetek veled? 
Én csak bólintottam és kimentünk a kávézóból. Sétálás közben beszélgettünk és elmesélte, hogy milyen a suli és mi van a többiekkel. Már egész messzire elmentünk, amikor lovakat láttunk és bérelni lehetett őket egy tengerparti lovaglásra. Odamentünk és egy gyönyörű fehérlovat simogattam. 
- Emlékszel egyszer elmentünk lovagolni és te lovagoltál is, de én nem tudtam ezért csak ültem a lovon. – mondta Nate és elnevette magát. 
- Emlékszem. Alig tudtál leszállni róla. – mondtam nevetve. – Azóta nem ültem lovon. – mondtam szomorúan és elindultam, hogy sétáljunk tovább. 
Visszaértünk a kávézóhoz ahonnan indultunk és Nate elköszönt és bement. Visszamentem a többiekhez és leültem a homokba felvettem a napszemüvegemet és a tengert néztem. Amikor leült valaki mellém levettem a szemüvegemet és rá néztem. Ben volt az. 
- Szia. – köszöntem mosolyogva. 
- Hol voltál? – kérdezte kedvesen. 
- Csak sétáltam. 
Ben csak bólintott és rám nézett. 
- Tegnap azért hívtalak, mert a szüleim felhívtak, hogy elmondják, elválnak, és amikor leszáll, majd a gépünk ne haza menjek, hanem a nagyszüleimhez. – mondta Ben szomorúan és megfogta a kezem. 
- Sajnálom. – mondtam szomorúan és elgondolkoztam, hogy mivel lehetne jobb kedve és akkor eszembe jutott valami. – Tudsz lovagolni? – kérdeztem kedvesen.
Ben furcsán rám nézett de, amikor látta, hogy komolyan gondolom válaszolt. 
- Elindulni és fordulni tudok, de megállni már nem. – mondta mosolyogva. 
- Akkor gyere velem. – álltam fel hirtelen és megfogtam a kezét.
Odamentünk ahol Nate-tel láttuk a lovakat és én kifizettem 2 órára két lovat. Felültem a fehér lóra és Benre néztem, aki furcsán nézett engem. 
- Hát oké. – mondta Ben és felült a lóra. 
Sokat nevettünk, mert amikor meg kellett állni Ben azt kiabálta ’ vigyázat nem akar megállni a ló.’ 
Amikor visszavittük a lovakat Bennek segítettem megállni és utána ő le is szállt, de én még vágtázni akartam ezért megfordultam. 
- Megfuttatom egy kicsit. – mondtam Bennek mosolyogva. 
Olyan gyorsan vágtáztam, ahogy csak tudtam. Visszamentem Benhez és visszaadtam a lovat és elindultunk vissza a többiekhez. 
- Nem vagy éhes? – kérdeztem Bentől mosolyogva. 
- Egy kicsit. 
- Gyere, meghívlak a világ legjobb hamburgerére. – mondtam nevetve. 
Megettük a hamburgert és megkerestük tanárnőt, mert már nem láttuk a többieket a parton. 
- Itt hagytak. – mondta Ben mosolyogva. 
- Meg lehet, mert a busz sincs már a parkolóban. De haza is későn érünk, mert gyalog messze van taxira meg már nincs pénzünk. – mondtam mosolyogva. 
Elindultunk gyalog haza és az egész utat végig beszéltük. Már majdnem a szállásnál voltunk, amikor megcsörrent a telefonom. 
- Hol vagytok? Annyira sajnálom, hogy ott hagytunk titeket csak elesett Zita és eltört a keze. – mondta tanárnő idegesen.
- Nemsokára a szálláson vagyunk. Hogy van? – kérdeztem kedvesen.
- Fáj a keze, de amúgy jól. Akkor siessetek.
Visszatettem a telefonomat és elmondtam Bennek, hogy miért hagytak ott minket. A szálláson szóltam tanárnőnek, hogy haza megyek Bennel és megnéztük Zitát, de már aludt ezért elindultunk haza. 
Otthon felmentünk az emeletre én zuhanyozni Ben pedig apával beszélgetett utána pedig cseréltünk. Bementünk a szobába és lefeküdtünk aludni. Egész jól sikerült a délután még a hazagyaloglás is gyorsan eltelt, hogy Bennel voltam.

 

 

Szeptember 30., vasárnap

 

Ma reggel eléggé nehezen sikerült felébrednem, mert még fáradt voltam. Felöltöztem most nem emosan (farmer csőnadrág, fehér póló, fehér tornacipő és farmerkabát) tettem fel egy kis sminket és a hajamat felkötöttem. Lementem a konyhába Ben már lent volt és reggelizett. Nem voltam éhes ezért csak egy pohár vizet ittam. Apa észrevette, hogy most máshogy öltöztem fel és elmosolyodott.

- Mi van? – kérdeztem flegmán.

- Meguntad? – kérdezte büszkén.

- Nem csak nincs tiszta fekete nadrágom. – mondtam egyhangúan és kimentem a konyhából.

Elindultunk a szállásra és Ben mosolyogva nézett rám.

- Nem szeretsz feketében lenni ugye? – kérdezte mosolyogva.

- Már nem. – mondtam duzzogva Ben pedig felnevetett. – Régen szerettem a feketéd, de már meguntam. Tegnap is mindenki megbámult, amíg sétáltam.

- Borzasztó. – mondta Ben együtt érzően, de elnevette magát.

A szálláson felmentem tanárnőhöz és szóltam, hogy megérkeztünk. A többiekkel felszálltunk a buszra és elindultunk a vidámparkba. A buszon mindenki teljesen megőrült, hogy a vidámparkba megyünk és csoportokba rendeződtek. Tudtam, hogy úgyis együtt kell lennünk, mert a jegyek tanárnőnél lesznek. Amikor megérkeztünk megvettük a jegyeket és bementünk. A többiek csalódottak voltak, hogy együtt kell maradnunk, de nekem teljesen mindegy volt, mert én már voltam itt párszor.

Tanárnő megkérdezte, hogy hová menjünk először mindenki a hullámvasutat kiabálta ezért ott kezdtünk. Néhányan, ahogy meglátták a hullámvasutat lesápadtak ezért ők nem szálltak fel. Ben és én egymás mellett ültünk a többiek pedig előttünk. Mindenki végig visította az egészet még néha Ben is elordította magát és ezen, nevettünk egy darabig.

Hullámvasút után mindenki a veszélyesebb dolgokat választotta és ez tanárnőnek nem nagyon tetszett. Egész napunk azzal telt, hogy vattacukrot ettünk és veszélyes dolgokat próbáltunk ki. Szegény tanárnőt rávették, hogy az egyikre szálljon fel velünk hát, amikor leszállt eléggé lefehéredett és az arcán látszódott, hogy félt. Már indultunk a buszhoz, amikor találkoztam a New York-i barátaimmal.

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva.

- Szia, Emma. – köszönt Liz a legjobb barátnőm. – Mikor jöttél haza és ki az a cuki fiú? – kérdezte nevetve.

- Egy hete. Ő Ben a barátom. – mutattam be a barátaimnak Bent.

Beszélgettem egy kicsit Liz-el de, amikor megláttam, hogy Nate és Ben beszélgetnek odamentem hozzájuk.

- Emma nem is mondtad tegnap, hogy van barátod. – mondta Nate és láttam Ben arcán, hogy meglepődött.

- Találkoztatok tegnap? – kérdezte ledöbbenve.

- Hát aha.

- Miért nem mondtad el?

- Nem tartottam fontosnak.

- Értem akkor ne lepődj meg, ha nem mondok el dolgokat, mert nem tartom fontosnak. – mondta Ben idegesen és visszament a többiekhez.

Elköszöntem a barátaimtól és Ben után mentem.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el csak olyan jól elvoltunk tegnap, hogy nem akartam elrontani. – mondtam szomorúan.

Ben mélyen a szemembe nézett és megcsókolt.

- Nem haragszol?

- Nem. – mondta mosolyogva.

Felszálltunk a buszra és elindultunk vissza a szállásra. Nem volt kedvem hazamenni ezért úgy döntöttem, hogy itt maradok. Megettük a mekis kaját, amit útközben vettünk és lementünk a játékterembe. A fiúk csocsóztak én pedig a csajokkal ’ igazság vagy merészséget’ játszottunk.

Zita tőlem kérdezett és erre Ben is felfigyelt.

- Emma igazság vagy merészség? – kérdezte mosolyogva.

- Merészség.

- Kérd meg tanárnőt, hogy kedden elmehessünk bulizni.

- Rendben.

Elmentem megkérdezni és tanárnő először nem akarta megengedni, de addig kértem ameddig belement. Visszamentem a lányokhoz és elmondtam, hogy mehetünk. Mindenki örült neki.

- Én jövök. – mondtam és Zsófira néztem. – Zsófi igazság vagy merészség? – kérdeztem mosolyogva.

- Igazság. – mondta félve.

- Szerelmes vagy most valakibe, ha igen akkor kibe?

- Igen és Benbe. – mondta Zsófi én pedig már nem mosolyogtam tovább.

Mindenki csendben lett és még a fiúk is Zsófit nézték.

- Mi az? – kérdezte értetlenül.

- Az, hogy pont Emmának mondod el, hogy szereted a pasiját. – mondta Zita flegmán.

- De ő kérdezte. – mondta értetlenül Zsófi.

- De akkor is nem kellett volna elmondanod. – mondta Kitti.

- Hagyjátok. – mondtam higgadtan. – Szeretheti, felőlem csak hagyja békén vagy valami történik a kezével. - mondtam mosolyogva és Zsófit néztem.

Ben megfogta a vállam és azt mondta ’ nyugi’.

Felálltam és kimentem a szállás elé a levegőre. Néztem az előttem elhaladó kocsikat és úgy döntöttem inkább hazamegyek. Bementem a táskámért és elindultam haza. Már lefordultam a sarkon, amikor valaki a nevemet kiabálta ezért visszanéztem.

- Várj meg. – kiabálta Ben és utánam szaladt. – Hová mész? – kérdezte mosolyogva.

- Haza. Jössz? – kérdeztem kedvesen.

Otthon felmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam utána beengedtem Bent és bementem a szobámba. Apa kopogott az ajtón és megkérdezte bejöhet e.

- Persze gyere. – mondtam kedvesen.

- Holnap este nem leszünk, itthon mert elutazunk munkaügyben. – mondta apa szomorúan. – De ti hazajöhettek felőlem.

- Rendben.

- Ennyit akartam mondani. Jó éjt. – mondta apa és megpuszilta a homlokom.

- Neked is.

Bejött Ben a szobába és elmondtam neki, hogy holnap este nem lesznek itthon a szüleim.

Lefeküdtünk aludni és azon gondolkoztam, hogy Bennek tetszik e Zsófi, mert nem csúnya lány. Érzem, hogy ebből még lesz valami és Zsófi nem hagyja ennyibe, hiszen szerelmet vallott Bennek.

 

 

Október 1., hétfő

 

 

Ma reggel késésben voltunk ezért kapkodtunk. Mivel holnap lesz, az utolsó napunk itt ezért ma megyünk el bulizni tanárnő nélkül. Gyorsan megreggeliztünk, felöltöztünk, én sminkeltem magam addig Ben a haját zselézte. Elindultunk vissza a szállásra.

A szálláson már mindenki csak ránk várt ezért bocsánatot kértünk a késésért és elindultunk a szuvenír vásárlás körutunkra.

Először Brooklynban kezdtünk, és amikor egy utcai zenész énekelni kezdett a fél csoport ott maradt és hallgatta. Dél körül mindenki megunta a vásárlást ezért átmentünk Manhattanbe. Ott persze mindenki azt várta, hogy valami híresség jöjjön velünk szembe, de ez nem történt meg.

Öt órakor visszamentünk a szállásra, hogy időben el tudjunk készülni estére. Ben és én hazamentünk, és amíg én zuhanyoztam addig Ben a szobámban volt. Zuhanyzás után egy törölközőben bementem a szobámba és eléggé meglepődtem, mert Ben a ruháimat nézte.

- Mit csinálsz? – kérdeztem nevetve.

- Ruhát választok neked. – mondta Ben és kivett valamit a szekrényből. – Ezt vedd fel. – mutatta a fekete cső farmeremet és egy hosszú ujjú garbót.

- Most ugye csak viccelsz? Kérlek, ne legyél olyan, mint apu mert akkor… - nem fejeztem be a mondatot, mert Ben közbeszólt.

- Mert mi lesz? Nem emo-s hanem punk leszel? – kérdezte Ben nevetve én pedig ideges lettem.

- Menj ki! – mondtam mérgesen Bennek és becsaptam előtte az ajtót.

A szekrényem előtt álltam és azon gondolkoztam, hogy mit vegyek fel, amikor megláttam az egyik kedvenc koktél ruhámat (neon rózsaszín). Kerestem hozzá illő cipőt és felöltöztem. Kicsit több sminket tettem fel, mint szoktam és a hajamat kivasaltam. Amikor elkészültem lementem a nappaliba Benhez.

- Kész vagyok. – mondtam mosolyogva.

Ben rám nézett és elkerekedett a szeme.

- Nagyon szép vagy. – mondta Ben és megcsókolt. – Nagyon fogok, rád vigyázni megígérem.

Nagyon jól tudtam, hogy mire érti, mert az előző bulizásomon verekedett értem.

Fél hatkor Ben lejött az emeletről és teljesen ledöbbentem, hogy mennyire jól néz ki. Fekete tornacipő, fekete cső farmer, fehér v nyakú póló, a haja profin fel volt zselézve és a gyönyörű kék szeme csillogott. A fehér pólóba még jobban látszódott az izmos karja, mint szokott.

- Jól nézel ki. – mondtam mosolyogva.

Felvettem a bőrdzsekimet és a táskámért felszaladtam a szobámba.

Hat órakor visszamentünk a szállásra és a többiekre vártunk. Amikor már mindenki az aulában volt tanárnő még mondott pár szót.

- Gyerekek vigyázzatok magatokra és figyeljetek Emmára és Benre mert ők vigyáznak rátok.

- Komolyan? – kérdeztem ledöbbenve.

- Igen. Együtt maradjatok, és ne menjetek messzire. Rendben? - kérdezte tanárnő aggódva. – Ne legyen semmi bajotok.

- Mehetünk? – kérdeztem mosolyogva.

- Igeeeeeen!!!! – kiabálta mindenki egyszerre.

Elindultunk bulizni és ennek mindenki nagyon örült.

A bulizó helynél megvettük a jegyeket és leadtuk a kabátokat a megőrzőbe.

- Emma mi elmentünk táncolni. – mondta Zsófi és Kitti.

- Oké, de ne menjetek ki. – mondtam kedvesen.

Zita, Ben és én együtt maradtunk és táncoltunk egy kicsit.

- Emma itt kiadják a piát? – kérdezte Zita

- Azt hiszem igen.

- Akkor mindjárt jövök. – mondta Zita mosolyogva és elment.

Bennel tovább táncoltam, de amikor Zita visszajött döbbenve néztünk rá. Egy üveg Jack Daniels volt nála.

- Igyál. – mondta Zita és a kezembe nyomta az üveget.

Két óra múlva éreztem, hogy egy kicsit sokat ittam ezért le akartam állni az ivással.

- Ben ne engedj többet inni. – súgtam a fülébe kedvesen.

- Rendben. – mondta mosolyogva.

Zita visszajött egy újabb körrel és a kezembe nyomta a poharat.

- Add ide. – mondta Ben és kivette a kezemből.

- Már meg is ittad? – kérdezte Zita mosolyogva. – Tessék itt az enyém.

- Óóó nem kérem, köszi. – próbáltam elutasítani, de a kezembe nyomta a poharat és elment.

- Add ide. – mondta megint Ben és megitta.

Így ment ez és szegény Ben annyit ivott már miattam, hogy nem bírt egyenesen menni.

- Mi lett veled Ben? – kérdezte Zita nevetve. – Alig ittál.

- De sajnos ivott és miattam. – mondtam szomorúan.

Mindenkinek szóltam, hogy megyünk. Mivel én is elég sokat ittam és nem bírtam el Bent egyedül Kitti segített kivinni a taxi-ig.

Otthon leültünk a nappaliban és Ben beszélni kezdett.

- Sajnálom, hogy így látsz. – mondta szomorúan.

- Én sajnálom, hogy miattam lettél ilyen.

Felmentünk a szobámba és segítettem Bennek levenni a cipőjét, mert nagyon összegörcsölte a fűzőjét.

- Emma. Szeretlek. – mondta Ben és megcsókolt.

- Én is szeretlek. – mondtam mosolyogva és megcsókoltam.

Ben lefektetett az ágyra és úgy csókolt tovább. Lehúzta a ruhám cipzárját és kicsatolta a melltartómat. Levette rólam a ruhát és végignézett rajtam. Meg akart szólalni, de nem engedtem. Ben levette a pólóját és a nadrágját is lehúzta.

Megtörtént lefeküdtünk egymással igaz egy kissé részegen, de megtörtént és azzal, akit szeretek.

Félek, hogy Ben nem fog emlékezni rá, de remélem, igen mert ezt nem szeretném, ha elfelejtené.

 

 

Október 2., kedd

 

 

Reggel mosolyogva ébredtem. Ben még aludt ezért csendben őt néztem és a tegnap estére gondoltam. Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy majdnem szívrohamot kaptam annyira megijedtem az ébresztő órám hangjától. Gyorsan kikapcsoltam és visszafordultam Benhez aki felébredt az órám zajára.

- Szia. – köszönt mosolyogva és hosszasan megcsókolt.

- Szia.

Felálltunk és csak akkor vettem észre, hogy nincs rajtam pizsama ezért visszafeküdtem a takaróm alá. Ben mosolyogva nézett rám és nem bírta szó nélkül hagyni.

- Nem kell szégyellősnek lenned, hiszen tegnap láttalak. – mondta Ben mosolyogva.

- Tudom, de akkor is. Ide adnád az egyik pólót a fotelről? – kérdeztem elvörösödött arccal.

Ben odadobta hozzám az egyik ingjét és azt gyorsan felvettem. Szerencsére nagy volt rám ezért a combomig leért az alja.

Kimentem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam utána pedig felöltöztem és tettem fel egy kis sminket. A hajamat felkötöttem és utána visszamentem Benhez. Ő már felöltözött és az ágyam szélén ült.

- Éhes vagy? – kérdeztem mosolyogva.

- Ha még reggelizünk is el fogunk késni. – mondta Ben és felvette a táskámat a földről. – Menjünk majd ott eszünk valamit.

A szálláson mindenki az aulában ült és az arcukon látszódott a tegnap este nyoma. Már éppen le akartam ülni, amikor Zita állt meg előttem.

- Miért hagytál inni? – kérdezte a fejét fogva.

- Nem lehetett leállítani annyira belejöttél. – mondtam mosolyogva.

- Milyen felügyelő vagy te? – kérdezte nevetve.

Csak mosolyogva megvontam a vállam és leültem a lépcsőre. A táskámból kivettem két csokit és az egyiket Bennek adtam. Mire megettük a csokit tanárnő is lejött hozzánk.

- Látom a tegnap este jól sikerült. – mondta tanárnő komoly arccal. – Emma azt mondtam te vagy a felelős értük és nézd meg mi lett. Ittas állapotban énekelve, táncolva és egy hamuzó tállal jöttek vissza a többiek hajnali 4 órakor.

- Tényleg honnan is vettük azt a hamuzó izét? – kérdezte Peti gondolkozva mire a többiek felnevettek.

- Ez nem vicces! – mondta tanárnő idegesen. – Szóval Emma ez a te hibád.

- Ő sem volt azért jobb. – mondta Zsófi mire a többiek gyilkos pillantást vetettek rá.

- Igaz ez Emma? – kérdezte tanárnő én pedig lesütöttem a szemem. – Ti miért nem jöttetek vissza? – kérdezte rám és Benre nézve.

- Onnan egyből haza mentünk.

- Ki tudja ezt nekem igazolni? – kérdezte dühösen. – Szüleid otthon voltak?

- Üzleti utazáson vannak, de ha a taxist meg keressük, aki hazavitt minket az tudja igazolni. – mondtam kedvesen.

- Az nem elég. – mondta tanárnő és gondolkozni kezdett. – Mivel ez lett a bulizásotok eredménye ezért a fejfájásotok miatt csendes helyre megyünk. – mondta tanárnő és mindenki megörült ennek a hírnek. – Múzeumlátogatásra megyünk.

- Szerencsére ott hamar végzünk. – mondta Zita mosolyogva.

- Ha végeztünk az egyikben megyünk egy másikba. – mondta tanárnő és gúnyosan elmosolyodott.

Felszálltunk a buszra és elindultunk a múzeumba. Amikor megérkeztünk mindenki kedvtelenül ment be az épületbe. Egy óra alatt végigmentünk rajta és elindultunk egy másik kiállításra.

Délután három órakor végre visszamentünk a szállásra és szabad foglalkozás lehetett.

Ben és én beszélgetni kezdtünk és Ben felhozta a tegnap estét.

- Miért voltál reggel szégyellős, amikor tegnap este láttalak ruha nélkül? – kérdezte Ben kedvesen én pedig elvörösödtem.

- Mert az más. Azt hittem nem emlékszel, rá mert annyira…. – nem fejeztem be a mondatot, mert elszégyelltem magam, hogy miattam lett olyan.

- Részeg? – kérdezte mosolyogva.

- Hát igen.

- Attól még mindenre emlékszem csak arra nem, hogy hogyan mentünk fel a szobádba. – mondta Ben mosolyogva én pedig mélyen a szemébe néztem.

- Sajnálom.

- Mit?

- Mindent. Azt, hogy miattam ittál annyit, és hogy reggel tudod.

- Semmi gond. Kérdezhetek valamit? – nézett mélyen a szemembe.

- Persze.

- Én voltam az első? – kérdezte kedvesen.

- Igen. – mondtam mosolyogva. – Neked pedig…

- Te. – mondta kedvesen.

Mosolyogva néztem a szemébe és közelebb ültem hozzá és megcsókoltam.

- Máshol nyeljétek le egymást. – mondta Zsófi és közénk fúrta magát. – Na így már jó. – mondta elégedetten vigyorogva, amikor sikerült leülnie.

Kérdően Benre néztem, de ő sem érette, hogy mi ütött belé.

- Zsófi nem azért mondom, hogy megbántsalak, de kettesben akarunk lenni Emmával. – mondta Ben kedvesen.

- Ó szóval most akarod elmondani neki? – kérdezte nevetve. – Akkor nem is zavarok tovább csak szólj, hogy mit mondott rá.

- Mit akar elmondani? – kérdeztem értetlenül és Benre néztem, de ő sem értette.

- Ó Ben hát nem emlékszel rá, hogy megígérted nekem, hogy szakítasz vele miattam. – mondta Zsófi én pedig ledöbbentem. – Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. – mondta Zsófi kacagva.

- Én nem ígértem semmi ilyet neked, sőt semmit sem ígértem neked soha. – mondta Ben idegesen.

- Miért lettél ilyen ideges?

- Mert nem szeretem, ha olyat hazudoznak, amiben én is benne vagyok vagy olyan valaki, akit szeretek. – mondta Ben idegesen és felállt a kanapéról.

- Pedig amikor csókolóztunk a szobád ajtaja előtt még azt mondtad, hogy szakítasz vele miattam. – mondta Zsófi csalódottan én pedig ideges lettem és nem értettem ezt az egészet.

- Ben mi folyik itt? – kérdeztem aggódva.

- Igen Ben mi folyik itt és kit választasz? – kérdezte Zsófi mosolyogva.

- Nem tudom melyik pizsamádban álmodtad ezeket, de biztos vagyok benne, hogy nem csókolóztunk a szobám előtt és nem kell, választanom senki között mivel nekem csak Emma van és senki más. – mondta Ben idegesen és megfogta a kezem. – Most ha megbocsájtasz, mi elmegyünk.

Kimentünk a hallba és én elengedtem Ben kezét, mert még mindig nem értettem, hogy most mi történt.

- Ben most ezt honnan vette, mert csak úgy nem találna ki ilyeneket vagy de? – kérdeztem értetlenül.

- Emma te nem hiszel nekem? – kérdezte Ben ledöbbenve.

- De hiszek, csak nem tudom, hogy honnan vette.

- Ha hinnél, nekem nem gondolkoznál ezen. – mondta Ben csalódottan.

- Figyelj, hiszek neked… Hallod hiszek neked. – mondtam Bennek mosolyogva és megöleltem.

- Nem engedem, hogy bárki is közénk álljon, érted nem hagyom. – mondta Ben idegesen és szorosabban ölelt.

Beszélgettünk még egy kicsit de Ben összeszedte a cuccait és elindultunk haza.

Amikor hazaértünk anyáék nem voltak otthon ezért felmentem a szobámba a telefonomért (reggel elfelejtettem a táskámba rakni) és láttam, hogy apa írt egy sms-t. ’’ Nem tudunk haza menni. Sajnálom kicsim. Jó utat haza. ’’

Lementem Benhez és elmondtam neki, hogy a szüleim nem jönnek haza. Vacsoráztunk (rántottát) és felmentünk a szobámba. Leraktam a táskámat a földre és összeszedtem a pizsamámat, hogy megyek zuhanyozni. Bementem a fürdőbe és már levettem a nadrágomat amikor Ben bejött.

- Mit csinálsz? – kérdeztem értetlenül.

- Zuhanyozni fogok. – mondta mosolyogva.

- Akkor én… őőő. kimegyek.

- Nem. Te is zuhanyozni fogsz… velem. – mondta nevetve.

Ben beállt a zuhany alá és kérdően rám nézett.

- Nem jössz? – kérdezte nevetve.

- Ő, de megyek.

Beálltam mellé a zuhany alá és mosolyogva rá néztem.

- Nehéz volt? – kérdezte nevetve.

Mosolyogva megráztam a fejem és végignéztem rajta.

Zuhanyzás után felvettük a pizsamánkat és kimentünk a fürdőből, de a fürdő előtt apa állt ott.

- Apa. Te mit keresel itt? – kérdeztem ledöbbenve.

- Itt lakom. – mondta mérgesen. – De ti mit kerestetek a fürdőben ketten? Ha azt, amire gondolok jobb, ha szaladsz fiam. – mondta apa Benre nézve.

- Apa semmi sem történt. – mondtam apának kedvesen.

Apa nem akarta elhinni, de végül sikerült. Igazából tényleg nem történt semmi csak zuhanyoztunk.

Bementünk a szobába és lefeküdtünk aludni. Már majdnem elaludtam, amikor apu berontott a szobába egy párnával és egy takaróval a kezébe.

- Mit csinálsz? – kérdeztem álmos hangon.

- Jöttem aludni. – mondta egyhangúan és lefeküdt a földre. – Jó éjt.

- Neked is. – mondtam kedvesen.

Végre sikerült elaludni és senki sem ébresztett fel. Nem értem apu miért félte ennyire, hiszen nem vigyázhat mindig rám.

Amúgy Ben nagyon rendes volt a fürdőben és segített abban, hogy előtte nem kell szégyellnem semmit. Nagyon-nagyon szeretem.

 

 

 

Október 3., szerda

 

 

Ma hajnalban, amikor megszólalt az ébresztő órám hirtelen felálltam és ki akartam menni a fürdőbe, de az ajtóig sem jutottam el, mert megbotlottam apában és elestem.

- Áúú. – mondtam hangosan és a térdemet fogtam.

- Ha neked fájt, akkor én mit mondjak? – kérdezte apu mosolyogva.

- Bocsi csak elfelejtettem, hogy itt vagy. – mondtam nevetve.

Felálltam a földről és kimentem a szobából. A fürdőben felöltöztem tettem fel egy kis sminket és összeszedtem a cuccaimat. Visszamentem a szobába és bepakoltam a bőröndömbe. Ben már elpakolta a saját ruháit és lement a konyhába és apuval beszélgetett. Amikor kész lettem én is lementem és reggeliztem meg a szüleimmel beszéltem.

- Az őszi szünetbe akkor nem fogok jönni. Rendben? – kérdeztem félve a szüleim reakciójától.

Anya és apa összenéztek és beszéd nélkül kommunikáltak.

- Rendben. – mondta anya szomorúan. – De a karácsonyt itt töltöd.

- Oké. – mondtam mosolyogva.

Fél hétkor elbúcsúztam a szüleimtől és elindultunk a szállásra.

A szálláson már sokan az aulában voltak, de még volt olyan, aki még csomagolt. Amikor mindenki elkészült elindultunk a reptérre.

A reptéren tanárnő kiosztotta a jegyeket utána leültünk egy kicsit. Fél nyolckor felszállhattunk a gépre és mindenki elfoglalta a helyét. Ben és én egymás mellett ültünk, de mellettem egy fiatal srác ült le. Ismerős volt, de nem jutott eszembe a neve.

Amikor felszállt a gépünk a fejemet Ben vállára hajtottam és próbáltam aludni, de nem sikerült ezért zenét hallgattam. Zenehallgatás közben sikerült elaludnom és csak a leszállásnál ébredtem fel.

Leszálltunk és a reptér előtt megláttam nagyit és Szandit. Odaszaladtam hozzájuk és először nagyit utána Szandit öleltem meg. Elköszöntem Bentől mert a szülei érte jöttek. Tanárnőnek szóltam, hogy haza mentem és beszálltam a kocsiba.

Otthon felvittem a bőröndömet a szobába és lementem a nappaliba.

- Szóval Szandi ideköltöztél? – kérdeztem mosolyogva.

- Igen szombaton pakoltam át.

- Hol fogsz aludni? – kérdeztem kedvesen.

- Átalakítjuk a padlást szobává és ott. – mondta nagyi mosolyogva.

- De addig veled leszek egy szobába, ha nem gond. – mondta Szandi kedvesen én pedig megöleltem.

- Csak ne törj el semmit. – mondtam nevetve Szandi pedig bocsánatot kért és elnevette magát.

Még beszélgettünk egy kicsit, de utána bekapcsoltam a tévét. Már belemerültem egy filmbe, amikor csengettek, elég késő volt ezért meglepődtem. Kinyitottam az ajtót és Renit láttam, akinek teljesen ki volt sírva a szeme.

- Szia. Mi történt? – kérdeztem aggódva és bevezettem a nappaliba.

- Nem tudtam mikor érsz haza ezért jöttem ilyen későn. – mondta szipogva.

- Semmi gond, de miért sírsz? – kérdeztem szomorúan.

- A szüleim nem is a szüleim. – mondta sírva. – Ők a nevelő szüleim.

Nem tudtam semmit sem mondani csak Renit figyeltem, aki egyre jobban sírt.

- Az igazi szüleim meghaltak és anyának a húga és a férje lettek a mostoha szüleim.

Nem mondtam semmit csak megöleltem és próbáltam megnyugtatni. Amikor már nem sírt annyira tovább mesélt.

- Egy éves voltam, és amikor a baleset történt akkor nagyinál voltam. A szüleim egy vacsoráról jöttek volna értem, de soha nem értek oda. – mondta szomorúan és majdnem elsírta magát, de visszafojtotta a könnyeit. – Egy kamion sofőrje nem figyelt és véletlenül áthajtott a szembe jövő sávba és összeütközött a szüleim kocsijával. Apa a helyszínen meghalt anya a mentőben. Mivel én olyan kicsi voltam ezért nem emlékszem semmire, de Edit szerint, amikor a baleset történt én nagyon sírtam és nem tudtak megnyugtatni.

-  Sajnálom. – mondtam őszintén és megöleltem. – Editnek hívod a…

- Mostoha anyámat? Igen. – mondta egyhangúan.

- Hogy jöttél rá?

- Találtam egy régi újságot és abban volt a baleset leírva először nem értettem, hogy miért tartották meg, de egy másik újságban is írtak róla, de oda képet is raktak és az anyám nagyon hasonlított rám ezért megkérdeztem Edittől, hogy kinek volt balesete és akkor elmesélt mindent. – mondta Reni szomorúan és láttam rajta, hogy a könnyeivel küzd.

Beszélgettünk egy kicsit, de már éjfél is elmúlt ezért felmentünk a szobámba és adtam neki egy pizsamát és lefeküdtünk aludni.

Nagyon sajnálom ami Renivel történt és azt is, hogy pont akkor nem voltam itthon, amikor a legjobb barátnőmnek szüksége lett volna rám. De már itt vagyok, és mindenben segíteni fogok, neki bármi is történik, én mellette leszek.

 

 

Október 4., csütörtök

 

Reggel Renivel egyszerre ébredtem fel és mosolyogva rá néztem.

- Szia. – köszöntöttem kedvesen.

Reni csak bólintott és felült az ágyon.

- Menjünk suliba? – kérdeztem kedvesen.

- Neked ezen a héten nem kötelező.

- Tudom, de miattad mennék.

- Köszönöm. – mondta Reni mosolyogva és megölelt.

Adtam Reninek tiszta ruhát és felöltöztünk. Tettem fel egy kis sminket és kérdően Renire néztem.

- Nem készülődsz?

- Ja de csak elbambultam.

Amikor már indultunk volna suliba-eszembe jutott, hogy Szandi még otthon van ezért visszamentünk és megvártuk.

- Mehetünk? – kérdeztem Renitől mosolyogva.

- Persze minden oké.

A suli előtt a fiúk ott álltak, és amikor megláttak minket hangosan kiabálni és tapsolni kezdtek. Nem teljesen értettem, de végül leesett Szandi szülinapja miatt.

- Sziasztok. – köszöntem mindenkinek.

- Boldog szülinapoooooot Szandiiiii. – mondta Robi kiabálva és megölelte Szandit.

Szandi elvörösödve és mosolyogva nézett Robira és éreztem, hogy többet érez iránta, mint barátság. Mosolyogva rá néztem, és amikor észrevette, hogy őt figyelem még jobban elvörösödött.

Amikor Bálint megérkezett mindenki elhallgatott és őt figyelte.

- Most mi van? – kérdeztem Robitól suttogva.

- Később. – válaszolt röviden.

- Sziasztok. – köszönt Bálint mosolyogva és felém fordult és átölelte a derekamat. – Téged is lehet látni? – kérdezte mosolyogva és megölelt.

- Hát… aha. – mondtam értetlenül és eltoltam magamtól.

Kérdően a többiekre néztem, mert nem tudtam, hogy mi ütött Bálintba.

- Fekete lettél? – kérdezte mosolyogva és a hajamat nézegette.

- Valami olyasmi.

Amikor végre becsengetett Robit és Renit még feltartottam egy kicsit.

- Mi folyik itt? Egy hétre elmegyek és minden megváltozik? – kérdeztem értetlenül.

- Bálint szerelmes beléd. – mondta Robi és a szemét forgatta.

- Mi? – kérdeztem ledöbbenve.

Azt tudtam, hogy tetszettem neki, de azt hittem, hogy elmúlt, de ezek szerint nem.

- Azt mondta, hogy mindegy milyen áron, de az övé leszel. – mondta Reni és megfogta a kezem.

- De Bennek is lesz beleszólása. – mondta Reni mosolyogva.

- Váltsunk témát. – mondtam mosolyogva. – Mi van közöttetek Szandival? – kérdeztem mosolyogva Robitól.

- Hát még semmi. – mondta Robi mosolyogva.

- Még?

- Tetszik meg minden, de szerintem nem érdeklem őt.

- Dehogy nem. Most amikor megölelted úgy elvörösödött és csak vigyorgott. – mondtam mosolyogva.

- Menjetek, órára mielőtt hívom az igazgatót. – mondta a portás idegesen.

Besiettünk a terembe és elnézést kérve leültünk a helyünkre. Annyira hosszúnak tűnt ez a nap, hogy azt hittem soha nem lesz vége.

Már indultunk volna haza de Renit nem találtuk sehol. A suli előtt leültünk a lépcsőre és vártunk. Bálint idegesen jött ki a suliból. Odajött hozzánk és félrehívott.

- Mi a baj? – kérdeztem flegmán.

- Szeretlek. – mondta ki hirtelen és teljesen elállt a szavam.

- Nem tudok rá mit mondani. Sajnálom.

- Érzel valamit irántam?

- Tetszettél, de én Bent szeretem.

Láttam Bálint szemében, hogy szomorú, de az arcán inkább idegességet fedeztem fel.

- De tudom, hogy nem ez a baj. Elmondhatod nyugodtan. – mondtam kedvesen és mélyen a szemébe néztem.

- Nem értenéd.

- Próbáljuk ki.

Már éppen el akarta mondani, amikor Robi jött oda hozzánk.

- Mi a pálya? – kérdezte mosolyogva.

- Semmi. Éppen indulni akartam. Szia, Emma. – mondta Bálint szomorúan.

Visszamentem a többiekhez és elindultunk hozzánk, hogy megünnepeljük Szandi szülinapját.

Otthon felmentünk a szobámba és beszélgetni kezdtünk. Belemerültünk a beszélgetésbe, amikor csengettek. Lesiettem a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Ben volt az és eléggé ideges volt.

- Szia. Mi a baj? – kérdeztem kedvesen.

- Gyere ki egy percre.

Kimentem a ház elé és leültem a lépcsőre.

- Mi a baj?

- Nekem ez nem megy. – mondta Ben egyhangúan.

- Mármint mi? – kérdeztem aggódva, mert sejtettem a válaszát.

- Ami közöttünk van.

- Miért?

- Azért mert összeveszünk valamin utána mosolyszünet, de kibékülünk és ez így folytatódik. De ez nekem nem megy, hogy mindent megbocsájtsak. – mondta Ben és beletúrt a hajába.

Meg sem kérdeztem, hogy mit nem tud megbocsájtani csak belefolytam a vitába.

- Azt hiszed, hogy te soha nem csináltál olyat, ami nekem fájt? – kérdeztem könnyekkel a szememben.

- Most ne veszekedjünk, hanem beszéljük meg. – mondta higgadtan.

- Oké. Akkor ennyi?

- Úgy érzem igen. – mondta Ben szomorúan.

- Rendben. – mondtam a könnyeimmel küzdve.

Hirtelen felálltam és bementem a házba. Az ajtó előtt előtörtek a könnyeim és térdre rogytam.

- Reniiii. – kiabáltam sírva.

Reni mosolyogva lerohant a lépcsőn, de amikor meglátott aggódva szaladt oda hozzám.

- Mi a baj? – kérdezte szomorúan.

- Vége. Ben és én… - nem fejeztem be a mondatot, mert elcsuklott a hangom.

- Jaj, ne. – mondta Reni és megölelt.

Amikor a többiek is lejöttek az emeletről azonnal faggatni kezdtek, hogy mi történt.

- Esküszöm, ha meglátom… - mondta Robi, de félbeszakítottam.

- Nem csinálsz semmit. – mondtam hirtelen. – Te vagy a legjobb barátja és ez nem változtat semmin.

Robi egyetértett velem és megölelt.

Amikor mindenki elment úgy döntöttem, hogy lefekszem aludni. Lezuhanyoztam, felvettem a pizsamám és lefeküdtem aludni. Már majdnem elaludtam, amikor eszembe jutott, hogy meg kell változnom és meg is fogok. Holnap kezdem és az első dolog az lesz, hogy elmegyek bulizni.

 

 

Október 5., péntek

 

 

Reggel, ahogy megcsörrent az órám már fel is álltam és elkezdtem készülődni a suliba. Mai naptól más ember leszek és teljesen megváltozok. Gyorsan kivasaltam a hajam és a szememet füstösre festettem ki. Felvettem a farmer csőnadrágomat, egy rózsaszín félvállú pólót és rózsaszín magas sarkút. Egy kicsit hűvös van ezért a fekete bőrdzsekimet is felvettem. Elpakoltam a táskámba és lementem a konyhába. Szandi már reggelizett, de én nem voltam éhes ezért csak leültem mellé beszélgetni.

- Biztos így kell felöltözni az iskolába? – kérdezte nagyi és végignézett rajtam.

- Örüljenek, hogy van rajtam ruha. – mondtam nevetve.

- Az igaz. – mondta nagyi mosolyogva és kinyitotta a hűtőt.

- Menjünk már. – mondtam Szandinak nyűgösen.

- Oké. Szia, nagyi. – köszönt Szandi mosolyogva.

A suli előtt a fiúk és Timi már ott álltak. Odamentünk hozzájuk és akkor vettem észre, hogy Ben is ott áll.

- Sziasztok. – köszöntem kedvesen.

- De jól nézel ki Emma. – mondta Ati mosolyogva.

Ben ledöbbenve nézett és láttam rajta, hogy nem tetszik neki a látvány. Ezt nem hagyhattam szó nélkül.

- Ha nem tetszik, nem kell nézni, mert még rosszul leszel. – mondtam flegmán Benre nézve.

Ben a szemembe nézett és láttam rajta, hogy megsértődött.

Csengetéskor bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. A matek óra nagyon unalmas volt. Amikor kicsengetett csak akkor vettem észre, hogy Bálint nem jött suliba és ez fura volt, mert betegen is szokott jönni.

Énekórán nem volt tanár úr ezért lyukas óránk volt. Renivel már belemerültünk a beszélgetésbe, amikor megcsörrent a telefonom.

- Igen? – kérdeztem kedvesen.

- Szia, Emma.

- Bálint?

- Igen. Csak azért hívlak, hogy mond már meg az osztályfőnöknek, hogy nem megyek, egy darabig suliba.

- Miért? – kérdeztem ledöbbenve.

- Nem lényeg. Szia.

Nem tudtam már elköszönni, mert letette a telefont.

Szünetben megkerestem az osztályfőnököt és elmondtam, amit Bálint üzen.

Órák után Szandival haza mentünk és együtt ruhát kerestünk estére mivel bulizni megyünk.

Megmostam a hajam és szerencsére sikerült kimosnom a fekete hajfestéket (bár az alján még egy kicsit fekete, de nem baj). Öt órakor felvettük a fekete koktélruhát és kivasaltuk a hajunkat. Kifestettük egymás szemét és felvettük a cipőnket és a táskát. Elindultunk bulizni.

A bulizó hely előtt Szandival beálltunk a sorba, hogy megvegyük a jegyeket, amikor megláttam Bálintot. Oda akartam hozzá menni, de megláttam, hogy nem egyedül van. Két sráccal volt. Az egyik magas, kopasz és a fején tetoválás van, és eléggé ki van gyúrva. Mellette egy alacsony fiú volt, akinek a karja tele volt tetoválással.

Kivel barátkozik? – kérdeztem magamban.

Amikor végre bejutottunk és leadtuk a kabátunkat egyből táncolni mentünk. Végig táncoltuk az egész estét, és amikor Szandi menni akart kikértük a kabátokat és kimentünk.

Megláttam a bulizó hely előtt azokat a fiúkat, akik Bálinttal voltak, de őt nem láttam sehol.

- Szandi én még maradok egy kicsit, de te menj nyugodtan haza egy óra és én is megyek. – mondtam mosolyogva.

- Rendben. De siess haza. – mondta aggódva.

Odamentem a srácokhoz és megkérdeztem, hogy hol van Bálint.

- Ott. – mutatott a kopasz csávó egy sötét utca felé.

- Köszönöm. – mondtam kedvesen és elindultam az utca felé.

Már az utca felénél jártam, amikor megláttam egy srácot a földön fekve és körülötte két másik srác. Megálltam és őket figyeltem, de amikor belerúgtak a földön fekvő srácba nem bírtam tovább és odamentem.

- Hé! Hagyd békén! – kiabáltam idegesen.

- Nézd már egy cica baba. – mondta az egyik srác és felém fordult.

Odamentem hozzájuk és akkor vettem észre, hogy a földön fekvő srác az Bálint és ezen jobban felidegesítettem magam.

-  Takarodjatok innen. – kiabáltam idegesen.

- Majd ha befejeztük vele a dolgunkat. – mutattak Bálintra és a mellettem álló srác belerúgott.

Bálint hangosan felordított és forgolódott a földön. Ökölbe szorítottam a kezem és behúztam a mellettem álló srácnak. Olyan hirtelen kapta, hogy lezuhant a földre én pedig belerúgtam. Hangosan felkiáltott.

- Ugye hogy fáj? – kérdeztem nevetve. – Ha nem akarsz, többet kapni elhúztok innen mind a ketten. – mondtam higgadtan pedig egyáltalán nem voltam az, nagyon féltem.

A két srác hamar eltűnt a sötét utcában én pedig leguggoltam Bálinthoz.

- Bálint. – szólítottam kedvesen és megfogtam a vállát.

Ahogy megérintettem összerezzent.

- Emma vagyok. – mondtam aggódva.

- Emma? – kérdezte gyenge hangon.

A telefonomat kerestem, de nem találtam sehol biztos Szandinál hagytam. Elkezdtem Bálint zsebét tapogatni, hogy nála van e telefon, de nem volt.

- Gyere, beviszlek a kórházba. – mondtam kedvesen.

- Nem tudok felállni.

- Segítek.

Levettem a cipőmet és a táskámba gyömöszöltem. Segítettem felállni Bálintnak és a kezét a vállamra tette én pedig a derekát fogtam. Szerencsére a kórház nincs messze ezért hamar odaértünk. A kórházban, ahogy megláttak minket odajöttek hozzánk és megkérdezték mi történt. Mindent elmondtam, amit tudtam és mindenhová mentem amerre Bálintot vitték és nem engedtem el a kezét, de a röntgenre nem mehettem be vele ezért a vizsgáló előtt leültem a földre.

Amikor végeztek Bálintot bevitték egy kórterembe. Én kint maradtam és az orvossal beszéltem.

- Eltört egy bordája és a bal lába. – mondta az orvos a lényegre térve én pedig szomorú lettem. – Agyrázkódása van, és ezért még megfigyelésen tartjuk.

- Bent maradhatok vele? – kérdeztem kedvesen.

- Persze csak megröntgenezzük a kezed, mert szerintem eltört. – mondta az orvos és a jobb kezem nézte.

Röntgen után begipszelték, mert tényleg eltört (attól, ahogy behúztam annak a szemétnek) és visszamentem Bálinthoz.

- Szia. – köszöntem mosolyogva, amikor beléptem a kórterembe.

- Szia. – köszönt nehezen.

- Jobban vagy? – kérdeztem aggódva és megfogtam a kezét.

- Igen és ezt neked köszönhetem. De nem kellett volna közbe avatkoznod. Bajod eshetett volna. – mondta szomorúan és megszorította a kezemet.

- De velem nem történt semmi.

- Akkor a kezeden az a gipsz csak dísz? – kérdezte mosolyogva én pedig felnevettem.

- Nem lényeg. Aludj egy kicsit. – mondtam mosolyogva és megsimogattam a haját.

- Itt maradsz?

- Persze. Nem hagylak egyedül.

- Köszönöm. – mondta mosolyogva és becsukta a szemét.

Pár perc múlva el is aludt én pedig az ágy mellé húztam egy széket és leültem. Egy darabig még néztem Bálintot, ahogy alszik, de én is elaludtam.

Bele sem merek gondolni mi lett, volna, hogyha egy órával később megyek oda és Bálintot még jobban összeverik. Szerencsére most már jobban van, és én itt maradok, vele ameddig csak kell. Nem hagyom egyedül.

 

 

Október 6., szombat

 

 

 

Reggel arra ébredtem, hogy az arcomba süt a nap. Nagyon jó lenne, ha a fél fejem barnább lenne, mint a másik. Kinyitottam a szemem és Bálintra néztem, aki még aludt. Körülbelül egy óráig csak ültem és néztem, ahogy alszik, de amikor felébredt mosolyogva megfogtam a kezét.

 

- Jó reggelt. Hogy vagy? – kérdeztem kedvesen.

 

- Már jobban. – mondta mosolyogva és mélyen a szemembe nézett. – Egész végig itt maradtál velem?

 

- Igen.

 

- Haza mehetsz nyugodtan.

 

- Maradok. – mondtam mosolyogva.

 

Nem mondott semmit csak mosolygott.

 

- Miért mosolyogsz?

 

- Mert elfolyt a sminked és a hajad is furcsán áll. – mondta nevetve.

 

Hirtelen felpattantam és odamentem a tükörhöz, de nem tetszett, amit láttam ezért megfordultam.

 

- Egy perc és jövök. – mondtam mosolyogva és kimentem a kórteremből.

 

Amikor végre megtaláltam a mosdót lemostam a sminkem és a hajamat kifésültem az ujjaimmal. Visszamentem Bálinthoz, de már nem volt bent ezért kimentem és megkérdeztem egy nővért, hogy hová vitték.

 

- Elnézést. – szólítottam meg a nővért kedvesen. – Dóka Bálintot vizsgálatra vitték? – kérdeztem kedvesen.

 

- Ön családtag?

 

- A barátnője vagyok. – mondtam hirtelen.

 

- Értem. Az orvosa vizsgálatokat írt ki és most azt hiszem, hogy röntgenre vitték.

 

- De már tegnap volt. – mondtam értetlenül.

 

- Nem tudom, miért kell ismét meg röntgenezni, de biztos csak elővigyázatosság. – mondta a nővér kedvesen és visszaküldött Bálint kórtermébe, hogy ott várjam meg.

 

Egy órát vagy lehet, hogy többet kellett várnom, hogy Bálint visszajöjjön a kórtermébe. Amikor bejött nagyon meglepődött.

 

- Te még itt vagy? – kérdezte ledöbbenve.

 

- Tegnap mondtam, hogy nem hagylak egyedül. – mondtam mosolyogva.

 

Bálint mosolyogva a szemembe nézett és megfogta a kezem.

 

- Menj haza. A nagymamád biztos aggódik érted. – mondta kedvesen és lefeküdt az ágyon és a tolószéket messzebb tette az ágytól (azért van tolószékben, mert eltört a lába és a gipsz miatt nehezen tud menni).

 

- Tegnap elfelejtettem felhívni. – mondtam hirtelen és felugrottam a székből. – De nem akarlak egyedül hagyni.

 

- Nem lesz semmi bajom. – mondta Bálint nevetve.

 

- Sietek vissza. – mondtam mosolyogva és kinyitottam az ajtót.

 

- Emma várj. - szólt utánam Bálint kedvesen. – Köszönök mindent.

 

- Ez természetes. – mondtam mosolyogva Bálint pedig bólintott. – Egy óra és itt vagyok.

 

Kimentem a kórteremből és elindultam haza. Egész úton azon járt az eszem, hogy mit fog nagyi mondani.

 

Otthon bementem a nappaliba és megláttam nagyit a fotelben ülve.

 

- Szia, nagyi. – köszöntem félve.

 

Nagyi hirtelen felállt és odajött hozzám. Megállt előttem és megölelt.

 

- Hol voltál? Nagyon aggódtam. Mi történt a kezeddel? – kérdezte nagyi a kezemet nézve.

 

- Kórházban és eltört.

 

- Kórházban? – kérdezte ledöbbenve.

 

Mindent elmeséltem Bálintról és felmentem az emeletre. Gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy csőfarmert egy pólóval és a tornacipőmet. A hajamat felkötöttem.

 

Lementem a nappaliba és szóltam nagyinak, hogy visszamegyek Bálinthoz. Nehezen, de elengedett azzal a feltétellel, hogy írok egy sms-t ha odaérek.

 

A szüleim nem csinálták ezt, amikor három napig nem mentem haza.

 

~ Még New York-ban a barátommal egy este kitaláltuk, hogy elmegyünk egy fesztivál szerűségbe, de a szüleim nem tudtak róla. Három nap múlva hazamentem és szerintem észre sem vették, hogy nem voltam otthon, mert nem kiabáltak velem nem vették el a gépem és a telefonomat sem.

 

 

 

Visszamentem a kórházba és egyből Bálint kórterméhez mentem.

 

- Szia. – köszöntem mosolyogva, amikor beléptem a kórterembe.

 

- Gyors voltál. – mondta mosolyogva. – Hallom te vagy a barátnőm.

 

- Mi? – kérdeztem ledöbbenve.

 

- Egy nővér mondta, hogy a barátnőm keresett, és amikor megkérdeztem, hogy nézett ki téged mondott. – mondta mosolyogva és mélyen a szemembe nézett.

 

- Ja, hát… - kezdtem a magyarázkodást, de félbeszakított.

 

- Nem kell kimagyaráznod. Bár örülnék neki, ha igaz lenne, hogy tényleg a barátnőm, vagy de te Bent szereted. – mondta Bálint szomorúan.

 

- Az túlzás, hogy szeretem. – mondtam szomorúan.

 

- Miért már nem vagytok együtt? – kérdezte csillogó szemekkel.

 

Nem mondtam semmit csak megráztam a fejem. Bálint látta rajtam, hogy nem akarok róla beszélni ezért témát váltott.

 

Estig beszélgettünk, nevettünk és jobban megismertük egymást. Bálint nem is olyan, mint amilyennek gondoltam. Kedves, vicces, jó fej, lehet vele mindenről beszélni én teljesen félre ismertem őt. 

 

Este tíz órakór Szandi írt egy sms-t, hogy ma haza megyek e, de én visszaírtam, hogy nem.

 

Bálinttal még sokáig beszélgettünk, de amikor segítenem kellett neki felállni, mert ki akart menni a mosdóba olyan dolog történt, amit nem felejtek el.

 

Amikor el akart indulni majdnem összecsuklott, de én megtartottam és aggódva a gyönyörű barna szemeibe néztem.

 

- Minden oké? – kérdeztem aggódva.

 

- Persze. – mondta mosolyogva én pedig megöleltem Bálint pedig viszonozta.

 

Egy kissé eltolt magától mélyen a szemembe nézett és megcsókolt. Hosszú szenvedélyes csók volt.

 

- Szeretlek Emma. – mondta Bálint és ismét megcsókolt.

 

- Én is szeretlek. – mondtam mosolyogva.

 

Kikísértem a mosdóba utána pedig vissza. Segítettem lefeküdni, de ráfeküdt a bal kezemre és nem tudta, hogy miért nem egyenesedek fel.

 

- Most mi van? – kérdezte értetlenül.

 

- Rajta fekszel a kezemen. – mondtam nevetve.

 

- Oh, bocsi. – mondta mosolyogva és leszállt a kezemről.

 

Már éppen fel akartam egyenesedni, amikor megfogta a kezem, magához húzott és megcsókolt.

 

Leültem a székbe és Bálint kezét fogtam.

 

- Aludj. Itt maradok. – mondtam mosolyogva.

 

Becsukta a szemét és szinte azonnal elaludt. Egy darabig még fent voltam, de én is elaludtam.

 

Együtt vagyok Bálinttal és azt mondtam, hogy szeretem. Nem hazudtam, mert tényleg szeretem, de még Ben iránt is vannak érzéseim. Félek, hogy nagyon meg fogom Bent bántani azzal, hogy két nappal a szakításunk után összejöttem Bálinttal.

 

 

 

Október 7., vasárnap

 

 

 

Este nem sokat aludtam, mert Bálintnak nagyon fájt a feje és az ügyeletes orvos próbált segíteni neki, de mire elmúlt a fájdalma reggel lett. Kilenc óra körül Bálintot elvitték vizsgálatra én pedig bent maradtam a kórteremben. Fél óra múlva már alig bírtam nyitva tartani a szememet, de amikor a nővér szólt, hogy oda kell mennem Bálinthoz már egyáltalán nem voltam fáradt, mert az aggodalom felébresztett.

 

Amikor beértünk a vizsgálóba Bálint ideges tekintettel nézett rám.

 

- Mi történt? – kérdeztem aggódva és leguggoltam Bálinttal szembe és megfogtam a kezét.

 

- Nem akarnak haza engedni, mert azt hiszik, valami nagy bajom van. – mondta Bálint idegesen.

 

- Tessék? – kérdeztem aggódva és az orvos felé fordultam. – Megvizsgálták már?

 

- Még nem. – mondta az orvos egyhangúan.

 

- Akkor mire várnak? - kérdeztem idegesen. – Csak fáradt és azért fájt a feje. – mondtam higgadtan és Bálintra néztem. – Mint ahogy én is. – suttogtam magamnak.

 

Megvizsgálták Bálintot és visszavitték a kórterembe. Három óra múlva az orvos elmondta, hogy tévedt és nekem volt igazam tehát nincs semmi nagyobb baja.

 

Délután négy órakor haza mentem lezuhanyoztam és felvettem egy tiszta ruhát. Már éppen indultam vissza, amikor nagyi megállított.

 

- Holnap iskola és nem fogsz hiányozni. – mondta nagyi egyhangúan.

 

- Rendben. Reggel hazajövök a cuccaimért. – mondtam kedvesen.

 

- Fáradtnak tűnsz. Nem kellene itthon maradnod? – kérdezte nagyi aggódva és közelebb jött hozzám.

 

- Reggel jövök. – mondtam mosolyogva és kimentem a házból.

 

Visszamentem a kórházba és bementem Bálinthoz. A kórteremben leültem a székre és mélyen Bálint szemébe néztem.

 

- Mi a baj? – kérdezte mosolyogva.

 

- Holnap suliba kell mennem. – mondtam szomorúan.

 

- Bárcsak én is mehetnék. Utálom ezt a helyet. – mondta Bálint mosolyogva és körbenézett a helységben.

 

Mosolyogva rá néztem és az ágya szélére ültem.

 

- Megkérdezzem, hogy mikor mehetsz haza? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Az jó lenne. – mondta Bálint és megfogta a kezem és magához húzva megcsókolt.

 

Kimentem a kórteremből és megkerestem Bálint orvosát és megkérdeztem mikor mehet haza.

 

- Ha minden rendben lesz, akkor szerdán haza mehet. – mondta az orvos kedvesen.

 

Visszamentem Bálinthoz, de nem tudtam elmondani neki, amit az orvos mondott, mert elaludt. Leültem a székre és a gipszemet piszkáltam.

 

Este tíz órakor már majdnem elaludtam, amikor Bálint szülei érkeztek meg. Azért nem jöttek hamarabb mért Rómában voltak munkaügyben.

 

- Szia. Te ki vagy? – kérdezte Bálint édesanyja eléggé flegma hangon.

 

- Ő Emma anya. A barátnőm. – mondta Bálint hirtelen.

 

- Azt hittem alszol. – mondtam mosolyogva.

 

- Aludtam is. – mondta kedvesen és az édesanyjára nézett. – Hamar jöttetek.

 

- Elhalasztották a tárgyalást, mert az ügyfélnek a gépe vihar miatt nem tudott felszállni. – mondta Bálint édesapja egyhangúan és az ablak mellé állt.

 

- Én inkább most sétálok egyet, de még benézek. – mondtam kedvesen és felálltam a székből és Bálint anyukája azonnal le is ült.

 

- Rendben én innen átveszem a dolgokat. – mondta Bálint anyukája.

 

- Akkor én nem is zavarok többet. – mondtam szomorúan. – Szia, Bálint holnap benézek.

 

Bálint szomorúan rám nézett és bólintott.

 

Otthon bementem a konyhába és valami ehetőt kerestem. Megettem a szendvicset, amit készítettem és felmentem a szobámba.

 

Szandi már aludt ezért csendben öltöztem át pizsamára és lefeküdtem aludni. Aludtam volna, ha hagytak volna a gondolataim. Azon gondolkoztam, hogy Bálint anyukája miért volt velem ellenséges, amikor csak segíteni akartam. Érzem, hogy lesz még ellentét közöttünk és minden erejével azon lesz, hogy ne legyek Bálint közelében.

 

 

 

Október 8., hétfő

 

 

 

Reggel nagy nehezen, de sikerült korán kelnem, hogy suli előtt még be tudjak nézni Bálinthoz. Gyorsan felöltöztem (cső farmer, fehér póló és egy fehér magas sarkú) a szememet füstösre festettem és a hajamat pedig kivasaltam.

 

Lementem a konyhába és elraktam a kajámat a táskámba. Szóltam nagyinak, hogy elmentem és csak későn jövök, mert suli után is Bálintnál leszek (ha az anyja nem küld el).

 

A kórházban már nyitottam volna Bálint kórtermébe, de belülről kinyitották az ajtót és ezzel elütve engem.

 

- Elnézést. – mondta kedvesen Bálint anyukája, de ahogy meglátott változtatott a stílusán. – Csak te vagy? – kérdezte flegmán. – Bálintnak pihennie kell és nem ilyen lánnyal foglalkoznia, mint te.

 

- Miért én milyen lány vagyok maga szerint? – kérdeztem egy kissé idegesen.

 

- Elkényeztetett, buta kis plázacica.

 

- Na, ez a kis elkényeztetett, buta kis plázacica küldte el a francba azokat a gyökereket, akik megverték és hozta be a kórházba a fiát. Ja és én itt voltam vele és nem valahol a hasamat sütettem, mint egyesek. – mondtam idegesen és bementem a kórterembe becsukva magam mögött az ajtót.

 

- Szia. – köszöntem mosolyogva és próbáltam elrejteni az idegességem.

 

- Valami baj van? – kérdezte elkerekedett szemekkel.

 

- Nem. Miért?

 

- Csak, hogy bejöttél suli előtt.

 

- Ja, csak meg akartam nézni, hogy, hogy vagy. – mondtam mosolyogva és megcsókoltam Bálintot, de a csókunkat Bálint anyja félbeszakította.

 

- Elnézést, de Bálintnak pihennie kell, szóval ne zavard itt a jelenléteddel. – mondta flegmán.

 

Én kérdően Bálintra néztem, aki döbbenten nézett az anyjára. Féltem, hogy Bálint jelenlétében olyat mondok az anyjára, hogy örökre megutálna ezért inkább nyomtam egy gyors puszit az arcára és szó nélkül kimentem.

 

Ránéztem az órámra és nagyon meglepődtem, mert két perc múlva nyolc óra. Kirohantam a kórházból és a suli felé vettem az irányt. Az első órát lekéstem, de a másodikra éppen, hogy beértem. A teremben leültem a helyemre és a gipszemet piszkáltam. Bejött az osztályfőnök a terembe mi pedig kérdően néztünk rá.

 

- Nincs itt tanárnő és ezért felcseréltük a csütörtöki osztályfőnöki órával ezt a matek órát. – mondta az osztályfőnök mi pedig unottan néztünk magunk elé. – Emma hol voltál első órán? – kérdezte komolyhangon.

 

- Kórházban. – mondtam hirtelen és mindenki rám nézett.

 

Az osztályfőnök nem kérdezett semmit, mert tudta, hogy Bálintot látogattam. Szünetben Reni és Timi rohant oda hozzám.

 

- Minden oké? – kérdezték egyszerre.

 

- Persze.

 

- Mi történt a kezeddel?

 

- Eltört. – mondtam egyhangúan.

 

Reni látta rajtam, hogy nem akarok beszélni róla ezért hagyták ezt a témát.

 

A következő órán csendben ültem és néztem magam elé, amikor valaki pisszegett hátulról. Hátra fordultam és kérdően néztem Benre aki egy levelet tartott felém.

 

- Mi ez? – kérdeztem egyhangúan.

 

 - Csak vedd el.

 

Elvettem a levelet és csendben szétnyitottam.

 

Ez állt benne: ~Minden rendben van? Mert ha nem akkor csak tudd, nekem elmondhatod.

 

Ezen egy kicsit ledöbbentem és válaszoltam a levélre.

 

~ Megoldom, egyedül nem kell a segítséged.

 

Visszadobtam a levelet és idegesen néztem magam elé. Ben előre dobta a papírt én pedig szétnyitottam.

 

~ Most mi van?

 

~ Az hogy szakítasz velem, mert túl nehéz velem együtt lenned és most azt várod, hogy jó pofizzak?

 

Idegesen összegyűrtem a papírt és hátradobtam. Szerencsére megszólalt a csengő felvettem a táskámat és gyorsan kimentem a teremből. Mivel nem volt több órám a kijárat felé vettem az irányt de Ben megállított.

 

- Nem várok el tőled semmit csak azt akartam tudatni veled, hogy számíthatsz rám. – mondta Ben higgadtan.

 

- Hát hogyne. Hol voltál akkor, amikor Bálintot verték abban a sötét utcában és én pedig annyira féltem, hogy azt sem tudtam mit csináljak? – kiabáltam Bennek a könnyeimmel küszködve és a többi diák érdeklődve nézett felénk.

 

Ben mélyen a szemembe nézett én pedig nem bírtam tovább és elsírtam magam.

 

- Miért hagytál el? – kérdeztem sírva és Ben szemébe néztem. – Azért mert nem szeretsz vagy, mert sohasem szerettél?

 

- Szerettelek, de így a legjobb. – mondta Ben szomorúan és elindult a kijárat felé.

 

- Kinek? Neked vagy nekem? Mert nekem veled volt a legjobb, de te ezt nem tudhatod, hát honnan is tudnád, hiszen sohasem érdekelt mi van velem. – kiabáltam Ben után, aki hirtelen megállt és visszafordult.

 

- Ha nem érdekelt volna, hogy mi van veled nem ültem volna ott a kórházban, amikor elájultál nem mentem volna a bulizó helyhez szétverni a srác képét és nem mentem volna el arra a rohadt New York-i útra sem. Mindent csak miattad tettem.  Hidd már el, hogy szerettelek és most is szeretlek. – kiabálta Ben idegesen én pedig annyira ledöbbentem, hogy sírni sem tudtam.

 

Ben közelebb jött hozzám és meg akart csókolni, de én kifutottam az iskolából. Bennek teljesen igaza van mindig is mellettem volt, de én eltaszítottam magamtól és most Bálinttal vagyok együtt, akinek az anyja utál engem.

 

Elmentem a kórházba és Bálint kórterme előtt nagy levegőt vettem és benyitottam.

 

- Elnézés anyukádat elrabolhatom egy percre? – kérdeztem Bálinttól kedvesen.

 

Bálint csak bólintott az anyukája pedig kijött a folyosóra.

 

- Miért utál engem? – tértem a lényegre azonnal.

 

- Mert nem akarom, hogy a fiam egy ilyen lánnyal legyen, mint te. – mondta flegmán és végignézett rajtam.

 

- Mit akar, mit csináljak?

 

- Szakíts vele és tűnj el a közeléből.

 

- Ezt nem várhatja el tőlem. – mondtam szomorúan.

 

- Vagy szakítasz vele vagy velem fogsz küzdeni a fiamért.

 

- Leütöttem egy izomagyú gyökeret és elküldtem a barátjával együtt a fenébe. Egy anya, aki azt akarja, hogy a fia szeresse, nem fogja fel adni. – mondtam gúnyosan mosolyogva és bementem Bálinthoz.

 

Leültem az ágya szélére és a haját simogattam.

 

- Valami gond van?

 

- Nincs.

 

- Látom rajtad. – mondta mosolyogva és megsimogatta az arcomat.

 

- Mikor mehetsz suliba? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Ma este haza megyek, és holnap szeretnék menni, de nem rajtam, múlik. – mondta mosolyogva és az anyjára nézett.

 

- Pihenned kell. – mondta szigorúan.

 

- Pihentem már eleget. – mondta Bálint duzzogva. - Emma majd vigyáz rám. – mondta mosolyogva, de még nem tudta, hogy ezzel felidegesíti az anyját.

 

- Micsoda? – csattan ki belőle hirtelen. – Ez a lány nem vigyázna rád, hiszen miatta vagy itt.

 

Teljesen ledöbbentem és Bálintra néztem, aki elkerekedett szemekkel nézett az anyjára.

 

- Miattam? Én segítettem neki, hogy ne verjék már agyon. – mondtam idegesen.

 

- Emma nyugodj le. – mondta Bálint higgadtan.

 

- Neki kellene lenyugodni. Amióta megjöttek utál, pedig azt se tudja, ki vagyok. – mondtam Bálintnak idegesen.

 

- Nagyon jól tudom, hogy ki vagy de azt már reggel elmondtam.

 

- Tudja mit meg kapja, amit akar. – mondtam idegesen és Bálint felé fordultam. – Sajnálom, de ennyi. – mondtam szomorúan és elindultam az ajtó felé, de még visszafordultam Bálint anyjához. – Remélem most boldog. Tudja mit? Kapja be. – mondtam flegmán és kimentem a kórteremből.

 

Elindultam haza, de úgy döntöttem elmegyek a suli előtt is. A suli előtt a lépcsőn ott ült Robi egyedül én pedig odamentem hozzá.

 

- Szia. Leülhetek? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Persze.

 

- Mi a baj?

 

- Szerintem nem tetszem Szandinak. – mondta Robi szomorúan.

 

- Miből gondolod? – kérdeztem értetlenül.

 

- Ma megkérdeztem, hogy lesz-e a barátnőm ő megijedt vagy nem tudom, de elszaladt. – mondta Robi szomorúan én pedig felnevettem. – Ennyire vicces? – kérdezte flegma hangon.

 

- Tetszel neki nagyon is csak szerintem annyira megörült a kérdésednek, hogy haza szaladt nekem elmesélni, de otthon rájött, hogy hülyeséget csinált. – mondtam Robinak nevetve. – Gyere, megnézzük, otthon van e.

 

Otthon felmentünk az emeletre, de én mentem be először a szobába beszélni Szandival.

 

- Szia. – köszöntem kedvesen.

 

- Aj, Emma hülyeséget csináltam. – mondta Szandi szomorúan én pedig elmosolyodtam. – Robi megkérdezte, hogy leszek e a barátnője és én olyan boldog lettem, hogy elfelejtettem válaszolni és hazarohantam hozzád, hogy elmeséljem, de itthon már megbántam.

 

- Van egy meglepetésem. – mondtam mosolyogva és beengedtem Robit. – Beszéljétek meg. 

 

Lementem a konyhába és csináltam magamnak szendvicset és bementem a nappaliba tévézni. Fél óra múlva Szandi és Robi kézen fogva lejöttek a lépcsőn én pedig elmosolyodtam. Egy darabig beszélgettünk, de már későre járt ezért Szandi kikísérte Robit és felmentünk az emeletre.

 

Lezuhanyoztam utána beengedtem Szandit a fürdőbe. Amíg Szandi zuhanyozott addig én azon gondolkoztam, hogy miért nem vagyok szomorú, amiért szakítottunk Bálinttal. 

 

Amikor visszajött Szandi a szobába lefeküdtünk aludni. Már majdnem elaludtam, amikor Szandi megszólalt.

 

- Emma. – szólt kedvesen.

 

- Igen?

 

- Köszönöm.

 

- Ez természetes. Legalább ti együtt vagytok. – mondtam szomorúan.

 

- Bálinttal szakítottatok? – Szandinak mondtam el egyedül, hogy Bálinttal együtt voltunk és senki másnak.

 

- Igen. De hagyjuk. Jó éjt. – mondtam kedvesen.

 

- Neked is.

 

Megpróbáltam nem Bálintra vagy Benre gondolni ezért hamar elaludtam.

 

 

 

 

 

 

 

Október 9., kedd /1. rész/

 

 

 

A mai napnak jónak kell lennie, mert ma van a születésnapom.

 

Reggel mosolyogva mentem le a konyhába, mert már a szobából éreztem a palacsinta illatát.

 

- Jó reggelt. – köszöntem mosolyogva és leültem az asztalhoz.

 

- Boldog születésnapot kicsim. – mondta nagyi mosolyogva és letette az asztalra a palacsintát.

 

Megreggeliztem utána felmentem a szobámba. Felöltöztem (farmer csőnadrág, rózsaszín póló, rózsaszín tornacipő) tettem fel egy kis sminket (szemceruza, szempilla spirál) és a hajamat felkötöttem. Elpakoltam a táskámba és elindultam az iskolába Szandi nélkül, mert neki nullodik órája van. A suli előtt csak Ben és Robi állt én nem akartam odamenni, de intettek ezért elindultam feléjük.

 

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva.

 

- Boldog szülinapot. – mondta Ben és megölelt én pedig viszonoztam.

 

- Ma van a szülinapod? – kérdezte Robi ledöbbenve. – Akkor boldog szülinapooooot. – kiabálta Robi és megölelt.

 

Már éppen indultunk volna a terembe, amikor valaki a nevemet kiabálta. Megfordultam és Bálintot láttam a kezében egy szál rózsával.

 

- Boldog szülinapot. – mondta mosolyogva és meg akart csókolni, de én elhúzódtam. – Mi a baj? – kérdezte szomorúan.

 

- Az hogy közöttünk már nincs, semmi még lehet, hogy barátság sem. – mondtam egyhangúan.

 

- De miért? – nézett rám értetlenül.

 

- Anyukádat választottad ennyi. – mondtam mosolyogva és hátat fordítottam neki és bementem a terembe.

 

- Mi volt ez? – kérdezte Ben és leguggolt előttem.

 

- Jártunk, de az anyja nem bírt és Bálint őt választotta én pedig befejeztem. –hadartam el röviden.

 

- Jártatok? Miért? – kérdezte szomorúan.

 

- Mert te nagyon megbántottál és Bálint pedig kedves volt velem.

 

- Szeretted? – kérdezte félve.

 

- Nem. Szerelemből nem. – mondtam szomorúan Ben szeme pedig boldogan csillogott.

 

Mosolyogva leült a helyére én pedig csendben figyeltem és jegyzeteltem az órán.

 

Órák után odamentem a szekrényemhez és kivettem a könyveimet. Amikor becsuktam a szekrényem ajtaját nagyon megijedtem, mert Ben állt ott.

 

- Szia. Beszélhetnénk? – kérdezte kedvesen.

 

- Persze.

 

- Azt akarom kérdezni, hogy eljönnél velem az őszi bálra? – kérdezte félve.

 

- Igen. – mondtam mosolyogva.

 

Ben csak mosolygott én pedig már indultam volna, de megállított.

 

-  Már majdnem elfelejtettem. – mondta kedvesen és a táskájából kivett egy csomagot és a kezembe adta. – Boldog születésnapot még egyszer. – mondta mosolyogva és megpuszilta az arcomat. – Otthon bontsd ki-

 

- Köszönöm. – mondtam mosolyogva.

 

Együtt indultunk haza és beszélgettünk. Otthon felvittem a táskámat és az ajándékot a szobámba és lementem nagyihoz a nappaliba.

 

- Itt az ajándékod a szüleid küldték. – mondta nagyi mosolyogva és a kezembe adta a csomagot.

 

Kíváncsian kibontottam, és amikor megláttam nagyon boldog lettem.

 

- Egy új telefon. – mondtam mosolyogva. – Meg egy póló, amin a szüleim fotója van? – kérdeztem értetlenül.

 

- Hiányzol nekik. – mondta nagyi mosolyogva.

 

- De annyira nem, hogy ide utazzanak hozzám. – mondtam szomorúan.

 

– Itt van az én ajándékom. – mondta nagyi mosolyogva.

 

Kibontottam és megláttam egy álomszép ruhát.

 

 - Nagyi ez gyönyörű. – mondtam mosolyogva és megöleltem.

 

- Arra gondoltam, hogy ebben a ruhában mehetnél a bálra. Cipő is van hozzá. – mondta mosolyogva én pedig még szorosabban öleltem.

 

- Köszönöm.

 

Felmentem a szobámba és gyorsan felvettem a ruhát és a cipőt. A ruha pánt nélküli, piros színű és az alja a földet éri. Lementem a földszintre, hogy megmutassam nagyinak, de amikor a nappaliba értem nagyon meglepődtem, mert Robi és Ben volt bent és nagyival beszélgettek. Megálltam az ajtóba és kérdően nagyira néztem.

 

- Ó Emma gyönyörű vagy a ruhádban. – mondta nagyi mosolyogva és a fiúk pedig rám néztek.

 

Az arcom színe kezdett hasonlítani a ruháméra ezért elindultam a lépcső felé. Már majdnem a szobában voltam, amikor megfogták a kezem és gyengéden a falhoz nyomtak.

 

- Mit csinálsz? – kérdeztem suttogva Bentől.

 

- Nem bírom tovább. Hiányzol és szeretlek. – mondta mosolyogva és megcsókolt.

 

- Én is szeretlek, de nagyon megbántottál. – mondtam mosolyogva.    

 

- Megnézted az ajándékodat? – kérdezte egyhangúan.

 

- Még nem mert a ruhába próbáltam belegyömöszölni magam.

 

- Hívj, ha megnézted. – mondta szomorúan és lement a lépcsőn.

 

Levettem az estélyit és visszavettem a farmeremet és a pólóm. Leültem az ágyamra és kibontottam Ben ajándékát. A kedvenc képem volt bekeretezve kettőnkről és egy boríték volt rajta. Kinyitottam és elkezdtem olvasni a levelet.

 

~ Nem bírom tovább muszáj megtudnod az igazat……..

 

 

 

Október 9., kedd /2. rész/

 

 

 

 …Nem akartam veled szakítani, de muszáj volt, mert kényszerítettek rá. De nagyon megbántam, és ha meg tudnál, nekem bocsájtani azzal nagyon boldoggá tennél. Amúgy ez a kép nagyon sokat jelent nekem és remélem, hogy neked is. Boldog születésnapot. Szeretlek.

 

Letettem az ágyamra a levelet és lesiettem a nappaliba.

 

- Ben? – kérdeztem nagyitól.

 

- Hazament.

 

Köszönés nélkül kimentem a házból és futottam. Benék háza előtt megálltam és becsengettem Ben nyitott ajtót.

 

- Szia. – köszönt mosolyogva.

 

- Ki kényszerített rá és miért? – kérdeztem köszönés nélkül idegesen.

 

- Tavaly nyáron csináltunk egy nagy hülyeséget és azt mondták, hogy szólnak az igazgatónak, ha nem szakítok veled.

 

- Mit csináltatok és kivel? – kérdeztem kíváncsian.

 

- Jobb, ha nem tudod.

 

Nem mondtam semmit csak őt bámultam. Már éppen indultam volna de Ben megállított.

 

- Megbocsájtasz? – kérdezte kedvesen és mélyen a szemembe nézett, de én elfordítottam a fejem.

 

- Nem tudom, hogy mit érzek. – mondtam szomorúan.

 

- Emma én nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni. – mondta szomorúan és a földet nézte. – Hiányzol.

 

Hirtelen Benre szemébe néztem. Ben magához húzott és hosszasan megcsókolt. Az ölébe vett és elindult a szobája felé. Amikor észhez tértem, hogy mit is csinálunk azonnal leállítottam.

 

- Ben nekem most… mennem kell. – mondtam dadogva és kifutottam a házból.

 

Nem haza, hanem a parkba futottam és leültem egy padra. Észrevettem, hogy három férfi közeledik felém és az egyik sántít. Megijedtem ezért elbújtam egy fa mögé. Amikor közelebb értek hozzám felismertem őket. Azok a férgek voltak, akik megverték Bálintot. De akkor ők csak ketten voltak ki lehet a harmadik? – kérdeztem magamtól mivel nem láttam az arcát. Amikor egy pillanatra felém fordult majdnem összeestem annyira meglepődtem. Bálint volt az. Csendben hátrálni kezdtem, és amikor biztos voltam benne, hogy nem vesznek észre elszaladtam.

 

Otthon csendben felmentem a fürdőbe lezuhanyozni és bementem a szobámba. Szandi már aludt ezért csendben feküdtem le az ágyra. Nem tudtam aludni a gondolataim miatt. Egész este azon gondolkoztam, hogy mit is érzek Ben iránt és, hogy Bálint mit keresett azokkal a szemetekkel. Arra döntöttem, hogy nem fogom megkérdezni Bálintot, hogy mit csinált tegnap a parkban, hanem rajta tartom a szemem. 

 

 

 

 

Október 12., péntek /1. rész/

 

 

 

Nem volt időm írni az elmúlt kéz napban, mert sokat tanultam és a mai bálra készültem.

 

Ma reggel az órám csörgése előtt felkeltem ezért hamar elkészültem. Egy kicsit sportosabban öltöztem fel, mint ahogy szoktam (farmer csőnadrág, fehér póló, fekete bőrdzseki, fehér sportcipő). Feltettem egy kicsit kevesebb sminket, mint szoktam (szempillaspirál) és a hajamat felkötöttem.

 

Lementem a konyhába reggelizni utána pedig Szandira vártam, aki egy kicsit késésben volt.

 

- Kész vagyok, mehetünk. – mondta Szandi sietve és kiment a házból.

 

- A cipődet nem ártana felvenned. – mondtam nevetve.

 

- Ja, tényleg. – kapott hirtelen a fejéhez és visszaszaladt a házba. – Most már mehetünk. – mondta egyhangúan.

 

Mielőtt utána mentem volna felvettem Szandi táskáját is a földről, mert elfelejtkezett róla. Siettem utána, de csak a suli előtt értem utol és a kezébe adtam a táskáját.

 

- Miért volt nálad? – kérdezte értetlenül.

 

Nem mondtam semmit csak bementem az iskolába és a terem felé indultam. Bementem a terembe és elnézést kérve a késésért leültem a helyemre. Egész órán a füzetembe rajzoltam és a mai estén gondolkoztam.

 

Szünetbe Reni szaladt oda hozzám és kérdően rám nézett.

 

- Mi az? – kérdeztem értetlenül.

 

- Miért kerülöd Bent?

 

- Én nem kerülöm csak… - nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Timi félbeszakított.

 

- Csak nincs mit mondania neki.

 

- Pedig lenne mit. – mondta Reni Timinek ügyet se vetve arra, hogy én is ott állok mellettük.

 

- Miről beszélsz? Már nem járnak együtt szóval semmi közük nincs egymáshoz.

 

- De Emmának meg kell magyaráznia, hogy miért szaladt el kedd este Bentől. – mondta Reni kiabálva és a folyosón lévő többi diák minket nézett.

 

- Csajok. – szóltam közbe kedvesen.

 

- Ne szólj bele. – kiabálták mind ketten egyszerre.

 

- De bele kell, hogy szóljak, mert olyan dolgon veszekedtek, amihez semmi közötök. Már nagyon elegem van abból, hogy mindenki beleszól az életembe. Inkább törődjetek a saját életetekkel vagy az nem ennyire érdekes? – kiabáltam idegesen és kiszaladtam az udvarra.

 

Az udvaron leültem egy üres padra és sírni kezdtem. Amikor megszólalt a csengő gyorsan letöröltem a könnyeimet és a bejárat felé indultam. Bementem a zongora terembe és leültem egy zongora elé és miután a tanár úr a kezembe adta a kottámat zongorázni kezdtem. Zongorázás közben minden rossz dolgot elfelejtek és csak a zenére koncentrálok.

 

A további órák gyorsabban teltek. Utolsó órámról, amikor kicsengetett sietősre vettem a dolgokat és hamar elhagytam az iskola területét.

 

Otthon ebédeltem utána pedig bekapcsoltam a laptopomat és felmentem a közösségi oldalamra. Nem sok minden történt ezért hamar inkább megnéztem egy filmet. Délután négy órakor készülődni kezdtem. A hajamat begöndörítettem utána pedig a kisminkeltem magam. Mielőtt felvettem volna a ruhát benéztem Szandihoz, aki nagyinak a szobájában készülődött. Ő már felvette a ruháját (lila pánt nélküli) és a haját kontyként csatolta fel oldalt tincseket kihagyva.  

 

- Nagyon szép vagy. – mondtam mosolyogva.

 

- Köszönöm. Miért nem vetted még fel a ruhádat? – kérdezte kedvesen.

 

- Előbb benéztem hozzád. – mondtam mosolyogva és az ajtó felé indultam.

 

- Emma. – szólt utánam kedvesen én pedig felé fordultam. – Jól vagy?

 

- Persze.

 

- Jól leszel? – kérdezte aggódva.

 

- Azt hiszem. – mondtam kedvesen és megöleltem.

 

Visszamentem a szobámba és felvettem a ruhámat és a cipőmet. Lementem a nappaliba és leültem a kanapéra. Robi hat órakor érkezett meg Szandiért és elindultak a suliba. Fél hétkor felvettem a kabátomat és elindultam egyedül a suliba, mert Ben nem jött értem pedig hatra beszéltük meg.

 

Már majd nem a sulinál voltam, amikor valaki a nevemet kiabálta. Hátrafordultam és láttam, hogy Bálint az.

 

- Egyedül? – kérdezte mosolyogva.

 

- A tervek változnak. – mondtam szomorúan és Bálintra néztem.

 

- Akkor leszek én a kísérőd, ha meg engeded.

Mosolyogva bólintottam és bementünk az iskolába. A tornaterem előtt leraktuk a kabátokat és bementünk a szépen feldíszített terembe… 

 

 

Október 12., péntek /2. rész/

 

 

 

... Bálinttal leültünk egy asztalhoz és beszélgetni kezdtünk.

 

- Hogy vagy? – kérdeztem kedvesen.

 

- Már jól. Holnap leveszik a lábamról a gipszet. – mondta boldogan. – Neked hogy van a kezed?

 

- Már nem fáj. Tegnap levették a gipszet és így most már jó.

 

Bálint éppen mondani akart valamit, amikor megcsörrent a telefonom.

 

- Szia, Emma. Hol vagy? – kérdezte Ben kedvesen.

 

- Már a suliba, mert nem jöttél pedig hatra beszéltük meg.

 

- Szandival üzentem, hogy fél hétre gyere hozzánk, mert késésben leszek.

 

- Nekem nem mondott semmit.

 

- Mindjárt a sulinál leszek, majd ott megbeszéljük. – mondta sietve.

 

Visszaraktam a telefonomat a táskámba és Bálinthoz fordultam.

 

- Sajnálom, de most mennem kell, de még beszélünk. – mondtam kedvesen és elindultam a kijárat felé.

 

Az ajtónál megláttam Szandit és odamentem hozzá.

 

- Köszi, hogy átadtad az üzenetet. – mondtam idegesen és kimentem a tornateremből.

 

Az iskola előtt vártam, Bent és amikor megérkezett szóhoz sem tudtam jutni olyan jól nézett ki. Fekete öltöny és nyakkendő, fehér ing. A haja profin fel volt zselézve és a kezét a nadrág zsebébe dugta. 

 

- Szia. Gyönyörű vagy. – mondta mosolyogva és végignézett rajtam.

 

- Köszönöm. Te is jól nézel ki. – mondtam kedvesen és mélyen a szemébe néztem. – Sajnálom, hogy nem mentem hozzátok csak Szandi elfelejtett szólni én pedig azt hittem, hogy felültettél és nem jössz. Ezért jöttem egyedül.

 

- Semmi baj. Én rontottam el, hogy Szandival üzentem és nem neked személyesen. Csak olyan hamar eltűntél a suliból és most nem tudom, hogy azért mert összevesztél a csajokkal, vagy azért mert kerülsz engem. – mondta Ben szomorúan és mélyen a szemembe nézett, de én elfordítottam a fejem.

 

- Nem kerültelek csak nem tudtam, hogy haragszol e rám, amikért úgy elrohantam kedd este.

 

Ben nem mondott semmit csak megfogta a kezemet és elindult a bejárat felé.

 

A tornateremben Ben a tánctér felé indult én pedig utána mentem. Egy lassú számot játszottak ezért Ben megfogta a derekamat és magához ölelt én pedig a karomat a nyaka köré raktam és a fejemet a vállára hajtottam.  A szám végén elengedtem Bent és egy lépéssel hátrébb léptem, de visszahúzott magához és meg akart csókolni, de Robi félbeszakított minket.

 

- Bocsi a zavarásért. – mondta Robi nevetve. – Lelépünk és megyünk egy kicsit hülyülni. Velünk jöttök? – kérdezte kedvesen.

 

Ben kérdően rám nézett és láttam a szemében, hogy menni szeretne ezért bólintottam. Megfogta a kezemet és kimentünk az iskolából. A suli előtt ott álltak az osztálytársak és pár idegen is, akik nem ebbe az iskolába jártak.

 

- Sziasztok. – köszöntem mindenkinek.

 

Elmentünk a parkba és leültünk egy padra. Néhány fiú elment a boltba és sörrel meg vodkával jöttek vissza. Én csak egy doboz sört ittam és semmi mást, de a többiek nem így voltak vele.

 

Ati rosszul volt ezért Ben egy kicsit távolabb vitte tőlünk, hogy jobban legyen ezért én egyedül maradtam a padon. Néztem a többieket, ahogy énekelnek és táncolnak, de amikor egy idegen srác ült le mellém, aki nem velünk volt egy kicsit meglepődtem.

 

- Ez az új divat? – kérdezte mosolyogva én pedig kérdően rá néztem. – Mármint, hogy estélyiben és öltönyben egy parkban bulizni?

 

- Ez csak kivételes alkalom. – mondtam mosolyogva.

 

Nem beszéltünk semmi mást csak egymást néztük és a többieket. Amikor Ben visszajött megállt előttem és kérdően nézett rám.

 

- Jobban van? – kérdeztem kedvesen.

 

Ben csak bólintott és leült mellém és a kezét a combomra tette és az idegen csávót nézte. Így ültünk kb öt percen keresztül, de én meguntam.

 

- Én haza viszem Szandit. – mondtam unottan és felálltam a padról.

 

- Elkísérlek. – mondta kedvesen és megfogta a kezemet.

 

- Na, jó nem tudom most miért vagy féltékeny, de semmi okod nincs rá.

 

- De van, mert flörtölt veled az a csávó. – mondta Ben idegesen.

 

- Dehogy is. Nézz már rá kb 30 éves.

 

- Csak 26. – mondta az idegen csávó mosolyogva.

 

- Nem mindegy? – kérdezte Ben flegmán.

 

Sértődötten odamentem Szandihoz és megfogtam a kezét.

 

- Megyünk. – mondtam hirtelen és elköszöntem a többiektől.

 

- Ne má’. Most mé’? – kérdezte Szandi duzzogva.

 

- Részeg vagy.

 

- Te meg gonosz.

 

Ezen hirtelen felnevettem és Szandira néztem, aki boci szemekkel nézett rám.

 

- Akkor is haza megyünk.

 

Szandi sértődötten jött mellettem és a házunk előtt szólalt csak meg.

 

- Bocsi, hogy elfelejtettem szólni csak úgy izgultam a mai este miatt. Ez volt az első bálom. – mondta szomorúan.

 

- Semmi gond. – mondtam mosolyogva és megöleltem.

 

Segítettem Szandinak bejutni a házba, de én nem mentem utána, mert megláttam Bent.

 

- Sajnálom. Tudom nem volt okom féltékenynek lenni, de azt hittem, hogy ma este végre újra együtt leszünk, de én mindent elrontottam. – mondta szomorúan és a szemembe nézett.

 

Nem mondtam semmit csak hosszasan megcsókol

 

- Ha akarod, akkor újra együtt lehetünk. – mondtam mosolyogva.

 

- Hogyne akarnám. – mondta nevetve és megcsókolt. – Holnap gyere át négyre és beszélgetünk.

 

Búcsúzóul még megcsókoltam és próbáltam bemenni a házba, de Szandi az ajtó előtt ült én nehezen tudtam kinyitni az ajtót.

 

Amikor sikerült bemennem lehajoltam hozzá és segítettem neki felállni.

 

- Gyere, felmegyünk a szobába.

 

- Messze van? – kérdezte fáradtan.

 

- Nem annyira.

 

A szobában segítettem neki átöltözni pizsamára utána lefeküdt aludni. Én lezuhanyoztam és csak utána feküdtem le aludni. Ahogy lefeküdtem már el is aludtam.

 

 

 

 

 

 

 

Október 15., hétfő

 

 

 

A hétvégén nem volt időm írni, de röviden leírom, hogy mi történt. Szombaton, Szandin nevettem, aki szörnyen másnapos volt és nekem titokban kellett tartanom nagyi előtt, mi történt péntek este. Négy órakor elmentem Benhez és beszélgettünk. Este filmet néztünk hajnalig utána pedig lefeküdtünk aludni.

 

Vasárnap a délelőttöt átaludtam délután tanultam este pedig Robi, Reni, Dave és Ben átjöttek hozzánk és beszélgettünk.

 

Ma reggel késésben voltam és kapkodni kezdtem ezért otthon hagytam dolgokat (kulcs, néhány könyv, torna cucc). A suli előtt ott álltak még a fiúk ezért odamentem hozzájuk.

 

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva Bent pedig megcsókoltam a többiek meg húztak.

 

Amikor becsengetett Timi rohant ki a suliból sírva.

 

- Vele meg mi van? – kérdezték a fiúk szinte egyszerre.

 

- Fogd meg. – mondtuk egyszerre Renivel és a táskánkat Ati kezébe nyomtuk és Timi után szaladunk.

 

Amikor végre sikerült utolértük hosszasan megöleltük.

 

- Mi történt? – kérdeztem kedvesen.

 

- Zsófi mindenki előtt leégetett. – mondta sírva és megszorította a kezemet.

 

Nem kérdeztünk semmit, de Timi folytatta.

 

- Tudjátok, hogy van az a nagy képernyős tévé az aulában. – nézett ránk kérdően mi pedig bólintottunk. – Na, én éppen a mosdóban voltam és pisiltem Zsófi pedig ezt felvette videóra és a tévén keresztül pedig mindenki látta. – mondta idegesen és újra kitört belőle a sírás nekem pedig elakadt a szavam.

 

- Hogy volt képes ilyet tenni? – kérdezte Reni idegesen és megölelte Timit.

 

- Nem tudom, de ti menjetek a suliba, mert már nagyon elkéstetek miattam én haza megyek. Sziasztok. – mondta szomorúan és elindult haza.

 

Renivel egymásra néztünk és beszéd nélkül és megértettük egymást, ezt valahogy még visszakapja Zsófi, de abból nem lesz köszönet.

 

Visszamentünk a suliba és a terem felé indultunk, amikor az igazgató hangját hallottuk és bementünk egy ajtón.

 

- Elment? – kérdezte Reni suttogva.

 

- Azt hiszem igen.

 

- Hú, ez meleg volt. – mondta megkönnyebbülve és megfordult. – Őőő Emma megfordulnál? – kérdezte nevetve.

 

- Minek? – kérdeztem flegmán és megfordultam.

 

Akkor vettük csak észre, hogy a tizenkettedikesek tantermébe jöttünk be ahol éppen kémia óra volt, amíg mi meg nem zavartuk.

 

- Azt a… - nem fejeztem be, mert csúnya lett volna a vége. – Elnézést. – mondtam nevetve és az osztályra néztem, aki fuldoklott a nevetéstől.

 

- Asszem mi most… - mondta Reni a tanárnő pedig bólintott.

 

Ránéztem a táblára és láttam, hogy valami a kovalens kötéssel kapcsolatos dolgot tanulnak és eszembe jutott, hogy tanárnő szereti, ha a kémiával kapcsolatos dolgokat mondunk neki.

 

- Kovalens kötés? Az zsíííír. – mondtam mosolyogva és Renire néztem volna, aki már kiment a teremből.

 

- Emma. – szólt rám tanárnő.

 

- Tessék? – kérdeztem meglepődve.

 

- Távoznál.

 

- Ja! – kaptam hirtelen a fejemhez. – Teljesen elfelejtettem kimenni. – mondtam nevetve és intettem egyet az osztálynak úgy hagytam el a termet.

 

A termünk előtt még mindig nevettünk és úgy mentünk be. Éppen osztályfőnökink volt, mert beteg volt a földrajz tanárunk. Az ofő kérdően ránk nézett.

 

- Merre jártatok? – kérdezte mérgesen.

 

- Tizenkettedikeseknél kémia órán. – mondtam mosolyogva és leültem a helyemre.

 

- A kovalens kötés zsííír. – mondta Reni nevetve én pedig felröhögtem.

 

Tanár úr megrázta a fejét és hagyott minket, mert tudta, hogy nem tudjuk értelmesen elmondani.

 

Szünetben, amikor elmentünk a tizenkettedikesek mellett mindenki nevetett és volt olyan is, aki viccelődött olyanokkal, hogy ’’ Nyugi már elment’’ ’’ Kovalens kötés mi?’’ Vagy, hogy ’’ Jók voltatok pont nekem kellett volna felelnem, úgyhogy köszi’’.

 

A fiúk nem értették ezért elmeséltünk nekik mindent. Ők nem tartották annyira viccesnek.

 

A többi órán Renivel leveleztem, hogy hogyan kellene meg szívatnunk Zsófit, de nem sok mindenre jutottunk.

 

Órák után az egyik tizenkettedikes fiú odament Renihez és elmondta, hogy mennyire tetszett neki a reggeli bemutatónk és randira hívta, de szegény srácnak nem volt szerencséje, mert Dave ezt meg hallotta és ha Ben nem fogja le biztos behúz neki egy nagyot.

 

Otthon megebédeltem utána tanultam egy kicsit és olvastam. Öt órakor átmentem Benhez és beszélgettünk volna, de a húga játszani akart. Ben kiküldte a szobából, de sírni kezdtem én pedig megsajnáltam és játszottam vele. Úgy terveztem, hogy fél órát játszok fele, de ebből két óra lett és nekem mennem kellett haza. Ben haza kísért és a kapunk előtt beszélgettünk egy kicsit.

 

- Sajnálom, hogy a húgoddal foglalkoztam és nem veled. – mondtam szomorúan.

 

- Hagynod kellett volna sírni. Egyszer abbahagyta volna. – mondta nyugodtan és megölelt.

 

- Mennem kell. Szia. – köszöntem el mosolyogva és megcsókoltam.

 

Felmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Felvettem a pizsamámat és bementem a szobába. Lefeküdtem az ágyamra és szerencsére hamar elaludtam.

 

 

 

 Október 16., kedd

 

 

 

Reggel korábban keltem mit szoktam, mert suli előtt el akartam menni Timihez. Szóltam Szandinak, hogy ma nélkülem megy suliba és elindultam Timihez.

 

Becsengettem és Timi anyukája nyitott ajtót.

 

- Csókolom. – köszöntem mosolyogva. – Beszélhetek Timivel?

 

- Persze gyere be. – mondta kedvesen és bekísért a nappaliba. – Szólok neki.

 

- Köszönöm.

 

Pár perc múlva lejött Timi a lépcsőn és furcsán néztem, rá mert még pizsamában volt.

 

- Még nem öltöztél át? – kérdeztem ledöbbenve. – El fogsz késni.

 

- Nem megyek suliba. – mondta higgadtan és elindult a lépcsőn felfelé.

 

- Itthon akarsz maradni és sajnálni magad? Hát tedd azt, de csak tudd, Zsófi éppen ezt akarja, és ezzel örömöt szerzel neki. – mondtam kiabálva Timi pedig döbbenten nézett rám. – Szóval összeszeded magad és visszavágsz, Zsófinak vagy itthon begubózol? – kérdeztem csípőre tett kézzel.

 

- Adj húsz percet és mehetünk. – mondta mosolyogva és felment a szobájába.

 

Húsz perc múlva indultunk a suliba és pontcsengetésre értünk oda. Bementünk a suliba, és amikor Zsófi meglátta Timit nevetni kezdett. Megfogtam Timi kezét és úgy mentünk be a termünkbe.

 

- Minden oké? – kérdeztem kedvesen.

 

Timi csak bólintott és leült a helyére.

 

Minden szünetben a teremben ültünk, és amikor az óráknak vége lett Timi vett egy nagy levegőt és úgy ment ki a teremből és szinte szaladt a szekrényéig. 

 

Szadival mentem haza és otthon tanultam egy kicsit holnapra utána pedig elvittem sétálni Fürgét. A parkban sétáltunk, amikor találkoztam Ativa és Jocival.

 

- Sziasztok. – köszöntem kedvesen.

 

- Hali. – köszöntek kedvesen és tovább mentek.

 

  Elég későn indultam haza.

 

Otthon kiabáltam nagyinak, hogy megjöttem és felmentem a szobámba, de amikor benyitottam hirtelen ki is mentem, mert Szandi és Robi egy kicsit belemelegedtek a dolgokba.

 

Az ajtóm előtt álltam és próbáltam magamhoz térni a hirtelen jött sokktól. Amikor kinyílt az ajtó kérdően néztem Szandira, aki vörös fejjel jött ki a szobából.

 

- Sajnálom. – mondta szégyellősen és a földet nézte.

 

- Bezárhattátok volna a szobát vagy egy zoknit tehettetek volna a kilincsre.

 

- De nem történte semmi.

 

- Mert félbeszakítottalak titeket. – mondtam mosolyogva. – Máskor szólj hogy később jöjjek haza.

 

- Rendben. – mondta Szandi mosolyogva és megölelt.

 

- Látom nincs harag. – mondta Robi mosolyogva.

 

- Veled még számolok. – mondtam komolyan Robi pedig felnevetett, de amikor látta, hogy komolyan gondolom döbbenten nézett rám. – Örüljetek, hogy nem nagyi nyitott be.

 

- Ne mond, el neki kérlek. – mondta Szandi boci szemekkel.

 

- Mit ne mondjon el? – kérdezte nagyi mérgesen. – Mit csináltatok már?

 

- Semmit nagyi. Nyugodtan feküdj vissza. – mondtam kedvesen.

 

Nagyi visszament a szobájába én pedig megfogtam Robi kezét és kimentünk az utcára.

 

- Legalább neked lenne annyi eszed, hogy bezárod, az ajtót vagy legalább szólsz nekem. – mondtam idegesen Robinak.

 

- Hogy szóltam volna. ’’ Hé, Emma aludj, már Bennél, mert Szandival le akarok feküdni.’’

 

- Ez is meg tette volna, hogy ’’ Emma lécci nézz már meg pár filmet a moziba, mert Szandival kettesben akarok lenni.’’

 

- Jó bocs máskor szólok. – mondta flegmán.

 

- A-a itt nálunk nincs máskor legalábbis addig nincs, ameddig az én szobámban alszik Szandi.

 

- Értettem. – mondta Robi katonai stílusban és elment.

 

Felmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Felvettem a pizsimet és lefeküdtem az ágyamra. Már majdnem elaludtam, amikor Szandi megszólalt.

 

- Figyelj. Tényleg nagyon sajnálom csak… - nem tudta befejezni a mondatot, mert félbeszakítottam.

 

- Felejtsük el. Oké?

 

- Ah, oké. – mondta Szandi megkönnyebbülve.

 

 Becsuktam a szememet és pár perc múlva el is aludtam.

 

 

 

 

 

Október 19., péntek

 

 

Elfelejtettem írni. Sajnálom. Az elmúlt napokban nem sok minden történt. Szünetekben Timi miatt nem mentünk, ki hanem bent ültünk a terembe. Már eléggé unom, de ő azt hiszi, hogy csak arról beszél mindenki, ami vele történt. Délutánonként tanultam utána Benhez mentem vagy ő jött át hozzánk.

 

Reggel időben indultunk el suliba és még csengetés előtt 15 perccel érkeztünk, meg amit a fiúk szóvá is tettek.

 

- Jó korán érkeztetek. Mi történt? – kérdezték ledöbbenve.

 

- Nem aludt el egyikőnk sem. – mondtam egyhangúan mintha ez egyértelmű lenne.

 

A fiúk bólintottak és tovább beszéltek valamilyen filmről, ami most megy a mozikba. Csengetéskor bementünk a terembe és már nem is lepődtünk meg azon, hogy Timi már bent ült.

 

Óra után én ki akartam menni a többiekkel az udvarra, de Timi kérdően rám nézett.

 

- Hová mész?

 

- Ki. Jössz?

 

Válasz képen megrázta a fejét én pedig ideges lettem.

 

- Senki nem beszél, már rólad azt sem tudják, hogy jársz suliba. – mondtam idegesen Timi pedig döbbenten nézett rám.

 

- Te is azt csinálod, mint Reni. – mondta szomorúan és a padot nézte.

 

- Reni megunta, hogy itt sajnáltatod magad és nem teszel semmit ezért nincs itt veled. Most már én is meguntam. – mondtam idegesen és kimentem a teremből.

 

Lementem az udvarra és oda akartam sétálni a többiekhez, de megláttam Zsófit, aki éppen Bent ölelgette ezért megálltam az ajtó előtt.

 

A fiúk és Reni mosolyogva intettek, hogy menjek oda, de amikor észrevették, hogy mit nézek annyira ők is ledöbbentek. Robi idegesen odarohant és ellökte Bent Zsófitól. Nem hallottam, hogy mit mond Robi Bennek de azt láttam, hogy nagyon ideges. Ben magyarázott valamit, de amikor meglátott elindult felém. Én beszaladtam a suliba és bementem egy ajtón. Felkapcsoltam a lámpát és körülnéztem. A takarító szertárba mentem be. Leültem az ajtó elé és nem gondoltam semmire csak a falat bámultam. Csengetéskor felálltam lesepertem a nadrágomat és mintha semmi sem történt volna kimentem a takarító szertárból. Bementem a terembe és leültem a helyemre. Mindenki szomorúan nézett, de amikor látták, hogy semmi bajom elkezdtek mással foglalkozni.   

 

Ben letett egy összehajtott papírt az asztalomra és azt mondta, hogy olvassam el, de én kettétéptem és visszaraktam az asztalára és csak annyit mondtam nem érdekel. Egész órán csendben ültem, és ha a tanár szólított, akkor sem szólaltam meg csak a földet néztem. Szünetben Robi odajött hozzám és szomorúan nézett a szemembe.

 

- Meg kellene hallgatnod, mert nem az történt, mint amire gondolsz.

 

- Az meglehet, mert nem gondolok semmire.

 

- Akkor miért nem hallgatod meg? – kérdezte döbbenten.

 

- Mert nincs értelme. Csak emésztem, amit láttam utána pedig elfelejtem és minden a régi. – mondtam mosolyogva és kimentem a teremből.

 

A terem előtt még hallottam, hogy Reni azt mondja még nem jutottak el az agyamig a történtek és ezért vagyok ilyen.

 

Mosolyogva kimentem az udvarra és odamentem a fiúkhoz.

 

- Emma minden oké? – kérdezte Joci aggódva.

 

- Persze miért ne lenne? – néztem rá értetlenül.

 

- Sápadt vagy.

 

- Semmi bajom. – mondtam mosolyogva és Benre néztem, aki le sem vette a szemét rólam.

 

A többi órák gyorsan elteltek utána pedig a szekrényemhez mentem, hogy kivegyek pár könyvet. A suli előtt Ben várt rám, és amikor meglátott elindult felém én pedig megálltam.

 

- Meg kell beszélnünk azt, amit a szünetben történt. – mondta higgadtan.

 

- Szerintem meg nem. – mondtam kedvesen és el akartam indulni, de megfogta a kezemet és visszahúzott.

 

- Akkor csak hallgass meg. 

 

Sóhajtottam egyet és a szemébe néztem.

 

- Zsófi megbotlott én pedig megtartottam. Nem történt semmi. – mondta magyarázkodóan.

 

- Ennyi? Akkor mehetek? – kérdeztem mosolyogva.

 

Ben válasz helyett elengedte a kezemet.

 

- Ma megyünk valamerre? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Ha akarsz. – mondta mosolyogva és utánam szaladt.

 

Otthon ebédeltem és átöltöztem, mert háromra jött Ben, hogy elmenjünk sétálni.

 

A városban sétáltunk, amikor találkoztunk Renivel és Dave-el.

 

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva.

 

- Sziasztok. Jöttök velünk moziba? – kérdezte Dave Reni pedig bólogatott.

 

Mosolyogva Benre néztem.

 

- Mit nézünk? – kérdezte Ben mosolyogva én pedig megöleltem.

 

- Amelyiknek elsőnek meglátom a címét. – mondta Reni nevetve.

 

A moziban kérdően Renire néztünk, aki nevetni kezdett.

 

- Madagaszkár 3. – nevetett Reni a fiúk pedig unottan nézett rá.

 

- Nem szeretitek? – kérdeztem ledöbbenve.

 

- Hát nem nagyon. – mondta Ben flegmán.

 

- Pedig olyan jó. – mondtuk Renivel egyszerre.

 

Megnéztük a filmet és az egészet végig nevettük Renivel a fiúk pedig unottan nézték.

 

A film után elmentünk sétálni és nagyon sokat nevettünk. Este tíz órakor írtam Szandinak egy sms-t, hogy későn megyek haza és mondja meg nagyinak.

 

Elmentünk a parkba és beszélgetni kezdtünk. Hajnali két órakor Reni ülve elaludt és nem volt szívünk felkelteni ezért segítettünk Dave-nek haza vinni. Dave felvitte a szobájába és lefektette az ágyra. Elköszöntünk Dave-től és elindultunk haza.

 

Otthon gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni. Nem tudtam elaludni mert azon gondolkoztam, hogy délelőtt miért nem akadtam ki azon, hogy Ben Zsófit ölelgette. Fél óra múlva rájöttem a válaszra. Annyira megbízom Benben, hogy a magyarázata nélkül is hiszek benne.

 

 

 

 Október 20., szombat

 

 

 

Reggel korán keltünk, mert ma átalakítjuk a padlást, hogy Szandinak minél hamarabb legyen saját szobája. Felöltöztem olyan ruhába, amit nem sajnálok, ha festékes lesz és felmentem a padlásra. Nagyi tegnap megvette a festéket meg minden, ami kell. Elkezdtük a falakat kékre festeni mivel ez a szín Szandinak a kedvence.

 

Délben lementünk ebédelni és egy kicsit pihenni. Egy órakor átjött Ben és Robi segíteni, festeni. Sokat nevettünk meg beszélgettünk.

 

Amikor kifestettük a szobát a fiúk megkönnyebbültek és már indultak is le a lépcsőn, de Szandi elrontotta a kedvüket.

 

- Hová mentek? Még ki kell fényezni a padlót. – mondta mosolyogva.

 

- Azt minek? – kérdezte Ben flegmán. – Így is elég fényes. – mondta mosolyogva és segélykérően rám nézett.

 

- Majd holnap megcsináljuk. Gyere, menjünk le. – mondtam kedvesen és megfogtam Szandi kezét.

 

Lementünk a szobába és beszélgetni kezdtünk. Hét órakor megcsörrent Robi telefonja és mindenki elhallgatott. Ennyit hallottunk csak belőle: ’ Hali. Mikor? Oké. Hová? Hányan? Csak? Többen megyünk. Igen ő is. Leszállhatsz róla. 20 perc. ’

 

Letette a telefont mi pedig kérdően néztünk rá.

 

- Házi buli van. Jöttök? – kérdezte mosolyogva.

 

Ben bólintott én pedig Szandira néztem, aki nem nagyon örült ennek az ötletnek.

 

- Emma te akarsz? – kérdezte félve.

 

- Felőlem mehetünk, de ha nincs kedved, akkor itthon maradok veled. – mondtam mosolyogva.

 

- Csajok én haza megyek átöltözni 10 perc múlva, visszajövök, addigra döntsetek, és ha jöttök, akkor legyetek készen. – mondta Robi mosolyogva és megpuszilta Szandi homlokát.

 

Amikor ketten maradtunk Szandival kérdően rá néztem.

 

- Nincs kedvem menni, de nem akarom, hogy Robi nélkülem legyen egy buliba a csajokkal. – mondta kedvetlenül.

 

- Akkor menjünk, el nem lehet olyan rossz. – mondtam mosolyogva és kinyitottam a szekrényem ajtaját.

 

Úgy döntöttem, hogy egy fekete cső farmert és egy fehér háromnegyedes ujjú pólót veszek fel fekete bőrdzsekivel és a cipő pedig fekete boka magassarkú. A szememet feketére festettem és a hajamat leengedtem. Amikor kész lettem ledöbbenve néztem Szandira.

 

- Még át sem öltöztél? – kérdeztem idegesen. – A fiúk mindjárt itt vannak.

 

- Én nem megyek. – mondta hirtelen és leült az ágyamra.

 

- Dehogy nem. Tessék, ezt vedd fel. – mondtam mérgesen és ledobtam az ágyra egy farmer csőnadrágot, egy fehér pólót, egy barna bőrdzsekit és egy barna magassarkút. A haját leengedte és a szemét füstösre kifestette. A fiúk már öt perce vártak minket a ház előtt, és amikor kimentünk ledöbbenve néztek ránk.

 

- Jól néztek ki. – mondta Robi mosolyogva és megfogta Szandi kezét.

 

Ben mosolyogva nézett rám és megfogta a kezemet. A ház előtt sok srác állt és a fiúk leálltak velük beszélgetni Szandi meg én értetlenül álltunk és őket néztük. A fiúk annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre se vették, hogy odajött hozzánk két srác.

 

- Sziasztok, lányok. – köszönt az egyik mosolyogva. – Miért nem jöttök be? – kérdezte kedvesen és a ház irányába mutatott.

 

Szandival bementünk és a két srác megfogta a derekunkat és a nappaliba vezettek.

 

- Hogy hívnak? – kérdezte mosolyogva.

 

- Emma. Téged?

 

- Csabi. Táncolunk? – kérdezte mosolyogva.

 

- Pár perc csak megkeresek valakit. Mindjárt visszajövök. – mondtam mosolyogva.

 

- Itt várlak.

 

Kimentem a ház el és az ajtóba láttam, hogy Zsófi megint Bent ölelgeti. Most nagyon ideges lettem és odamentem hozzájuk.

 

- Jól szórakoztok? – kérdeztem idegesen.

 

Ben elengedte Zsófit és rám nézett.

 

- Sajnálom. Én… - mondta Ben de félbeszakítottam.

 

- Meg tudod magyarázni. Ismerem ezt a szöveget. – mondtam flegmán és Zsófira néztem, aki a sörét itta.

 

Ben beszélt valamit, de nem figyeltem rá és visszaindultam a házba, de hirtelen megfordultam és Zsófi fejére öntöttem a sörét. Mosolyogva mentem be a házba és megkerestem Csabit.

 

- Most már táncolhatunk. – mondtam mosolyogva és megfogtam a kezét és a többi táncoló emberhez vezettem. Táncolni kezdtünk, és amikor egy lassú szám kezdődött én el akartam menni, de ő magához húzott és átölelte a derekamat. Amikor vége lett a számnak eltoltam magamtól és a szemébe néztem.

 

- Mi a baj? – kérdezte mosolyogva.

 

Válasz helyett csak megráztam a fejemet.

 

Hajnali fél kettőkor szóltam Csabinak, hogy megyünk és megkerestem Szandit.

 

- Jössz haza? – kérdeztem kedvesen.

 

- Aha. – mondta mosolyogva és elköszönt a többiektől.

 

 Kimentünk a házból és elindultunk haza. Már a sarkon jártunk, amikor Szandi nevét kiabálták és megálltunk.

 

- Hová siettek ennyire? – kérdezte Robi mosolyogva. – Bennel meg mit csináltál? – kérdezte nevetve.

 

- Semmit. Miért? – kérdeztem flegmán.

 

- Mert egy srác nekiment és úgy meglökte, hogy elesett és szerintem betört a feje.

 

- Hol van most? – kérdeztem aggódva.

 

- Elvitték az ügyeletre. De már egy órája történt már biztos otthon van.

 

- Amikor kérdeztem a srácot miért csinálta azt mondta, hogy megbántott téged.

 

Nem mondtam semmit csak mérgesen visszamentem a házhoz és Csabit kerestem. Amikor megláttam idegesen felé indultam.

 

- Te mentél neki Bennek? – kérdeztem idegesen.

 

- Ja. – válaszolt egyszerűen. – Megbántott téged.

 

- Ki kért meg rám, hogy elintézd a dolgokat helyettem? – kiabáltam idegesen.

 

- Nyugi van. Megérdemelte. Amúgy sem bírom a csávót. – mondta flegmán én pedig felpofoztam.

 

Idegesen kimentem és Benhez indultam. A házuknál hátramentem a kertbe és Ben szobájának az ablakát kezdtem dobálni apró kis kövekkel. Amikor kinyitotta az ablakon és meglátott láttam az arcán, hogy mérges.

 

- Mit keresel itt? – kérdezte mérgesen. – Menj inkább haza.

 

- Addig nem megyek, el ameddig meg nem bocsájtasz. – mondtam szomorúan.

 

Ben megrázta a fejét és eltűnt az ablakból, de amikor visszajött egy takarót dobott ki nekem.

 

- Akkor sokáig leszel itt. – mondta flegmán és becsukta az ablakot.

 

A vállamra terítettem a takarót és leültem a földre. Pár perc múlva kezdtem unatkozni ezért énekelni kezdtem. Egész jó szöveget találtam ki és le akartam írni valahová ezért újra kezdtem dobálni Ben ablakját.

 

- Mi az? – kérdezte fáradtan.

 

- Tudnál adni egy füzetet meg egy tollat? – kérdeztem mosolyogva.

 

Ben unott fejjel bement, és amikor visszajött kidobta az iskola táskáját.

 

- Ha kell még valami dobálok. – mondtam mosolyogva és visszaültem a földre.

 

Kivettem a táskából egy füzetet és egy tollat és írni kezdtem. Elfáradtam az írásba és elaludtam. Remélem nem leszek beteg.

 

 

 

Október 21., vasárnap

 

 

 

Reggel arra ébredtem, hogy valaki rángatja a takarómat.

 

- Ne vedd már el az összes takarót. – mondta Ben mérgesen.

 

- Sajnálom. – mondtam kedvesen és odaadtam a takarót. – Hogy kerülök ide?

 

- Négy órakor kinéztem az ablakon és láttam, hogy elaludtál ezért lementem és felhoztalak, hogy reggel a szüleim ne kapjanak szívrohamot miattad. – mondta fáradt hangon és betakarózott.

 

- Még mindig haragszol? – kérdeztem szomorúan.

 

- Reggel megbeszéljük.

 

- Most beszéljük meg kérlek. – mondtam kedvesen és csillogó szemekkel néztem rá.

 

- Fáradt vagyok és szeretnék nyugodtan aludni. – kiabálta idegesen és engem a sírás kerülgetett.

 

- Sajnálom és nem zavarlak többé. – mondtam szomorúan és összeszedtem a cuccaimat.

 

Kimentem a házból és elindultam haza.

 

Otthon nagyi kérdően nézett rám.

 

- Hol jártál? – kérdezte idegesen.

 

- Bennél. – mondtam szomorúan és kitört belőlem a sírás.

 

Felmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam utána felvettem a tegnapi festékes ruhámat és felmentem a padlásra. Elkezdtem fényezni a padlót, ahogy Szandi akarta. Amikor nagyival együtt feljöttek döbbenten néztek körül.

 

- Egyedül csináltad? – kérdezte Szandi mosolyogva.

 

- Igen és már majdnem kész vagyok. – mondtam fáradtan és odamentem hozzá. – De nem lenne baj, ha te fejeznéd be, mert beszélni szeretnék nagyival? – kérdeztem kedvesen és nagyira néztem, aki csak bólintott.

 

Nagyival lementünk a szobámba és beszélgetni kezdtünk.

 

- Nem lenne baj, ha holnap hazamennék anyáékhoz? Úgyis őszi szünet lesz.  – kérdeztem mosolyogva.

 

- Dehogy lenne baj. A szüleid örülnének neked. – mondta nagyi kedvesen és leült az ágyamra.

 

- Akkor megrendelem a jegyeket az interneten. – mondtam boldogan és bekapcsoltam a laptopomat.

 

- Rendben kincsem.

 

Megrendeltem a repülőjegyet utána pedig felmentem a közösségi oldalamra. Beszélgettem a New York-i barátaimmal. Annyira elfelejtkeztem mindenről, hogy este nyolc órakor mentem le a konyhába. Megettem a vacsorát utána felmentem a szobámba és elpakoltam a bőröndömbe.

 

Kilenc órakor lezuhanyoztam utána lefeküdtem aludni, mert eléggé fáradt voltam. Holnap reggel tíz órakor indul, a gépem már alig várom, hogy láthassam, a szüleimet már nagyon hiányoznak nekem.

 

 

 

 Október 22., hétfő

 

 

 

Ma reggel korán keltem hogy időben elkészüljek az indulásra. Fél kilenckor beraktam a bőröndömet a csomagtartóba és elbúcsúztam Szanditól. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk a reptérre.

 

A reptérnél nagyi bekísért és elbúcsúzott tőlem.

 

- Vigyázz magadra és ne állj szóba idegenekkel. – mondta nagyi aggódóan.

 

- Jó nagyi tudom. – mondtam egyhangúan. – Utaztam már egyedül nem is egyszer.

 

Nagyi mosolyogva megölelt és elindult a kijárat felé. Kikértem a jegyemet és felszálltam a gépre. Ablak mellé ültem, mint mindig és bekapcsoltam a zenelejátszómat. Felszállás után elaludtam és csak a leszállásnál ébredtem fel.

 

Leszálltam a gépről és a bőröndömet vártam. Utána kimentem a reptér elé és egy taxit kerestem. Gyorsan beszálltam egybe és elindultam haza.

 

A ház előtt láttam, hogy a garázs előtt áll egy kocsi, de nem az anyáé és az apáé sem. Bementem a házba és a bőröndömet leraktam a lépcső mellé. 

 

- Anya. Apa. Van itthon valaki? – kérdeztem angolul és elindultam a konyha felé, de amikor egy nagy döbbenést hallottam az emeletről a lépcső irányába indultam.

 

Felmentem az emeletre és a hang irányába indultam. Benyitottam anya szobájába és teljesen lefagytam.

 

- Emma? – kérdezte anya meglepődve és a takaróját maga köré tekerte. – Ez nem az, aminek látszik.

 

- Akkor mi? Piknikeztek a tengerparton? Ja, nem bocsi te most éppen megcsalod apát. – mondtam flegmán és odamentem anyához. – Hogy tehetted ezt? – kérdeztem idegesen.

 

- Meg tudom magyarázni. – kezdte volna, de én félbeszakítottam.

 

- Szedd össze az összes cuccod és menj, elkérlek. – mondtam könnyekkel a szemembe és elindultam az ajtó felé.

 

- Bocsáss, meg kérlek, nem fordul elő többet. – mondta anya sírva és megfogta a kezem.

 

- Múltkor is ezt mondtad. Akkor apa megbocsájtott, de én nem. Hazaköltöztem nagyihoz, hogy ne kelljen egy fedél alatt lennem veled. – kiabáltam az arcába.

 

- Sajnálom kicsim.

 

- Többé nem vagy az anyám. Nem akarlak látni. Egy óra múlva hagyd el a házat vagy felhívom apát, de vele rosszabbul jársz. – mondtam higgadtan és lementem a konyhába.

 

Egy óra múlva anya két bőrönddel jött le az emeletről.

 

- Akkor én…

 

- Isten veled. – köszöntem el higgadtan és a szemébe néztem.

 

- Szeretlek és szeretnélek még látni.

 

- Kell egy kis idő. Menj, mielőtt apa hazaérne.

 

- Rendben. Kérlek, add oda neki ezt a levelet. Szia, kislányom. – mondta sírva és kiment a házból.

 

Becsuktam az ajtót és sírni kezdtem. Hogy tehette megint ezt apával és velem? Apa hajnalban ért haza, és amikor bejött a nappaliba és meglátott nevetni kezdett.

 

- Szia, kicsim. Miért nem hívtál fel? Akkor hamarabb hazajöttem volna. – mondta jókedvűen, és amikor a kisírt szememmel ránéztem eltűnt az arcáról a jókedv. – Hol van anyád?

 

- Elküldtem. – mondtam sírva.

 

- Hogy mit csináltál? – kérdezte kiabálva.

 

- Megcsalt téged apa. Megint.

 

- Nem az lehetetlen ő már megváltozott. Biztos valamit félreértettél. – próbálta apa nyugtatni magát, de ő is tudta, hogy ez nem igaz.

 

Mindent elmondtam neki, és amikor befejeztem odaadtam neki a levelet és felmentem a szobámba. Egy óra múlva lementem és apa még mindig ugyanott ült mellette a levél darabokra tépve.

 

- Apa… - kezdtem, de félbeszakított.

 

- Semmi baj kicsim. Jól vagyok. Menj vissza aludni. – mondta mosolyogva és megpuszilta a homlokom.

 

Visszamentem a szobámba és lefeküdtem az ágyamra. Nem tudtam elaludni ezért csak gondolkoztam. A legjobbkor értem haza és addig nem megyek el ameddig apa jobban nem lesz. Tudom, hogy azt mondta jól van, de ez csak álca, mert igazából nagyon szenved és a bánatát mindig italban vezeti le.

 

 

 

 Október 23., kedd

 

 Egész este ébren voltam ezért úgy néztem ki, mint valamilyen zombi. Lementem a konyhába és reggelit csináltam. Megterítettem és letettem az asztalra a reggelit. Amikor apa lejött kérdően nézett rám.

 

- Reggelit? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Nem vagyok éhes.

 

- Enned kell. – mondtam szomorúan és megfogtam a kezét.

 

- Rendben. De, csak mert fáradtál vele. – mondta egyhangúan és leült az asztalhoz.

 

Reggeli után elpakoltam és elmostam a tányérokat.

 

- Mit csinálunk ma? – kérdeztem mosolyogva és leültem apa mellé.

 

- Én semmit. Te pedig hazamész a nagyihoz. – mondta apa egyhangúan én pedig felálltam.

 

- Nem megyek sehová! – mondtam hirtelen.

 

Apa felállt és felment az emeletre. Tízperc múlva lejött és teljesen máshogy nézett ki. Boldognak tűnt.

 

- Apa. Jól vagy? – kérdeztem kedvesen.

 

- Persze. Találkozok valakivel. Majd jövök. – mondta mosolyogva és megpuszilta a homlokom.

 

Miután elment döbbenten álltam az ajtó előtt, hogy mi történhetett vele, és hogy kivel találkozhat. Talán már van egy kiszemeltje, akit majd később el akar venni. Nem az lehetetlen, hiszen még el sem váltak anyával. Nem értek semmit.

 

Felmentem a fürdőbe és lezuhanyoztam utána bementem a szobámba és bekapcsoltam a laptopomat. Szandival akartam beszélni, de nem volt fent ezért írtam neki egy sms-t hogy, jöjjön fel msn-re mert beszélni akarok vele. Tíz perc múlva Szandi üzent, hogy fent van msn-en de én nem vagyok, elérhető. Bejelentkeztem és azonnal videó hívást indítottam.

 

- Szia. Mi a baj? – kérdezte Szandi aggódva.

 

- Szia. Apával valami nem stimmel.

 

- Miért mi a baj?

 

Mindent elmondtam, és amikor ezt megbeszéltük kezdtem megnyugodni. Szandi teljesen megnyugtatott, és amikor látta, hogy már nem nagyon akarok erről beszélni témát váltott.

 

- Mi van veled és Bennel?

 

- Semmi. Mi lenne? – kérdeztem döbbenten.

 

- Tegnap átjött és téged keresett, de amikor mondtam, hogy hazautaztál eléggé ideges lett.

 

- Nem történt semmi. – mondtam egyhangúan és a hajamat csavargattam.

 

- Várj csengettek. – mondta Szandi mosolyogva és eltűnt a képből.

 

Két perc múlva visszajött, de nem egyedül Robi és Ben volt vele.

 

- Szia. – köszönt Robi mosolyogva. – Hogy vagy?

 

- Élek. – mondtam mosolyogva.

 

- Ki az? – kérdezte valaki a háttérből és Ben tűnt fel a képen. – Emma? – nézett a képernyőre megkönnyebbülve.

 

- Szia. – köszöntem mosolyogva.

 

Annyira jó látni. Most jöttem csak rá, hogy mennyire hiányzik az ölelése és az, hogy velem legyen.

 

- Ben. Mi most kimegyünk, beszéljetek. – mondta Szandi a háttérből. – Szia, Emma. Vigyázz magadra és nem lesz semmi baj. Majd még beszélünk. – köszönt el tőlem kedvesen.

 

- Szia. – köszönt Robi mosolyogva.

 

- Miről beszélt Szandi? – kérdezte Ben kedvesen.

 

Röviden elmondtam neki Ben pedig együtt érzően nézett a kamerába.

 

- Bárcsak ott lehetnék veled. – mondta szomorúan.

 

- Hiányzol. – mondtam hirtelen és ezen még én is ledöbbentem.

 

- Te is nekem. – válaszolt egyből mosolyogva.

 

- Tényleg nagyon sajnálom, ami a bulin történt.

 

- Felejtsd el.

 

Még egy órát beszéltünk, de amikor hallottam, hogy egy kocsi áll meg a ház előtt és a nevemet kiabálják elköszöntem Bentől és kimentem a ház elé.

 

- Emma. Kislányom. De megnőttél. – mondta apa nevetve és megölelt.

 

- Részeg vagy. – mondtam flegmán és eltoltam magamtól, mert nem bírom az alkohol szagát.

 

- Jó észrevétel. – mondta egy nő flegmán.

 

- Ki maga?

 

- Amy. Édesapád velem találkozott csak hát többet ivott a kelleténél.

 

Segítettem apának bemenni a házba és felvittük a szobájába. Lefeküdt az ágyába és pár perc múlva el is aludt.

 

Lementünk a konyhába és kivettem a hűtőből a narancslevet.

 

- Köszönöm, hogy hazahozta. – mondtam Amy-nek hálásan.

 

- Ez természetes.

 

- Honnan ismeri apát?

 

- Együtt dolgozunk, és amikor megmondta, hogy elválnak, a feleségével akkor randizgatni kezdtünk.

 

- Ez mikor volt? – kérdeztem döbbenten.

 

- Egy hónapja. – mondta Amy értetlenül én pedig ideges lettem.

 

Felrohantam apa szobájába és kiabálni kezdtem.

 

- Miért nem mondtad el, hogy elváltok anyával? – kérdeztem idegesen.

 

- Nem tartottuk fontosnak.

 

- Akkor anya nem is csalt meg? Én meg még téged védtelek, de te is mással randizgatsz.

 

- Anyád amúgy is elköltözött volna a barátjához. Csak nem ilyen hamar.

 

- Akkor szívességet tettem? Mondhatom, örülök nektek nagyon.

 

Kirohantam a házból és elindultam a park irányába. A parkba leültem egy padra és gondolkozni kezdtem. Miért nem mondták el nekem? Anya meg tudja bocsájtani, ahogy tegnap bántam vele? Mindig is ilyenek voltak vagy csak hogy Magyarországon kedvesek velem és csak most tűnt fel hogy milyenek is a szüleim. Szeretnek engem legalább egy kicsit is? Haza akarok menni nagyihoz, Szandihoz és Benhez. Otthon minden jobb.

 

Éjfélkor értem haza és felmentem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopomat és megvettem a repülőjegyemet. Hajnali négy órakor indul a gépem. Szerencsére csomagolnom nem nagyon kell, mert nem volt időm kipakolni. Elraktam az összes ruhámat, amit még régen a szekrényemben hagytam és leültem az asztalomhoz. Írtam egy levelet apának, hogy visszautaztam és nyáron jövök legközelebb. Két órakor hívtam egy taxit és elindultam a reptérre.

 

A reptéren kikértem a jegyemet és negyed négykor felszálltam a gépre. A gépen bekapcsoltam a zenelejátszóm és egész úton zenét hallgattam. Aludni akartam, de nem tudtam.

 

Délután fél háromra értem haza. Leszálltam a gépről és a csomagomat vártam. Amikor megkaptam elővettem a telefonomat és felhívtam nagyit.

 

- Szia, kicsim. Hogy vagy?

 

- Szia. Értem tudnál jönni? – kérdeztem félve.

 

- New York-ba? – kérdezte döbbenten.

 

- A reptérre.

 

- Indulok. – mondta nagyi kedvesen és letette a telefont.

 

Amikor nagyi megérkezett eléggé meglepődtem, mert Ben szállt ki a kocsiból és elindult felém. Odaért hozzám és hosszasan megölelt.

 

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

 

- Most már jól. – mondtam mosolyogva és az arcomat a vállába fúrtam. – Ez annyira hiányzott. – suttogtam leginkább magamnak de Ben is meghallotta.

 

Eltolt magától és mélyen a szemembe nézett és megcsókolt.

 

- Gyerekek. Gyertek. Itt nem lehet parkolni. – kiabálta oda hozzánk nagyi én pedig mosolyogva elindultam a kocsi felé.

 

Beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és beültem hátra Benhez. Mosolyogva néztem ki az ablakon, és amikor hazaértünk olyan jó érzés fogott el. Kiszálltam a kocsiból és Szandi egyből a nyakamba ugrott.  

 

- Jól vagy? – kérdezte aggódva.

 

- Hát, ha továbbra is ilyen szorosan ölelsz, akkor nem nagyon. – mondtam nevetve Szandi pedig elengedett.

 

Felvittem a bőröndömet a szobámba és lementem a nappaliba. Bennel mindent megbeszéltünk és elkezdtünk egy filmet nézni. A film elejére emlékszem, csak mert utána elaludtam.

 

 

 

November 4., hétfő

 

 A szünetben elfelejtettem írni sajnálom. Amúgy délelőtt Szandinak a szobájába pakoltunk délután pedig Robi, Ben, Dave, Timi és Reni átjöttek hozzánk és együtt hülyéskedtünk. Apa egész szünet alatt csak egy sms-re erőltette meg magát, hogy megkérdezze épségben hazaértem e. Legalább érdeklődött.

 

Reggel boldogan keltem fel és abban reménykedtem, hogy semmisem rontja el. Felöltöztem (csőfarmer, fehérpóló, fekete boka magassarkú, fekete bőrkabát) és a szokottnál egy kicsivel több sminket tettem fel. A hajamat kivasaltam és a frufrumat oldalra csatoltam.

 

Egyedül mentem ma suliba, mert Ben üzent, hogy elaludt ezért szerinte éppen beesik nyolcra. A suli előtt ott álltak a fiúk és odamentem hozzájuk.

 

- Sziasztok. – köszöntem kedvesen.

 

- Emma. De jó hogy látlak. – eszmélt fel hirtelen Ati és átkarolta a vállamat.

 

- Mit szeretnél? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Megírtad a dalt, amit kért Tibi bá’? – kérdezte gúnyos mosollyal.

 

- Ööö… igen. Miért? – néztem rá értetlenül.

 

- Mutiiii. – kiabálták mindannyian egyszerre.

 

- A-a. Majd amikor elő kell adni úgyis, halljátok. – mondtam mosolyogva Ati pedig ledöbbenve nézett rám. – Mi az?

 

- Mikor kell előadni és hol?

 

- Pénteken és lesz valami verseny, hogy kié a jobb.

 

- Francba. – mondta Ati és bement a suliba.

 

Kérdően a többiekre néztem, de ők csak vállat vontak és tovább beszélgettek valamilyen buliról. Amikor becsengetett bementem a terembe és leültem a helyemre. Kivettem a táskámból a kémiafüzetemet és Atit néztem, aki sápadtan ült a helyén. Felálltam és odamentem hozzá. Leguggoltam a széke mellé és kérdően ránéztem.

 

- Minden oké? – kérdeztem kedvesen.

 

- Én… én nem tudom elénekelni a dalomat. – mondta félve és szembefordult velem.  

 

- Miért? Mi a baj?

 

- Lámpaláz. Meg amúgy is egy duettnek terveztem és egy lányt kellene hozzá szereznem, aki elénekli velem. – mondta egyhangúan én pedig mosolyogva néztem rá. – Mi az?

 

- Eléneklem veled. – mondtam mosolyogva Ati pedig hálásan nézett rám. – Ma maradjunk itt a suliba és kipróbáljuk, hogy - hogy hangzunk együtt.

 

Ati bólintott én pedig felálltam és indultam volna vissza a helyemre, de bejött a kémiatanár és megállított.

 

- Emma. Most jó helyen vagy? Vagy most is benéztél és nemsokára kimész egy hasonló beszólással? – kérdezte idegesen tanárnő.

 

- Megeshet. – mondtam gúnyosan mosolyogva és leültem a helyemre.

 

- Most nem kovalens kötés, hanem fémes kötés a zsííír? – kérdezte flegmán én pedig gúnyosan mosolyogtam.

 

Szerintem tanárnővel kölcsönösen nem bírjuk egymást legalábbis nekem ez jött le a mai órából. Egész órán velem szórakozott és próbált leoltani, de nem nagyon sikerült, mert megvédtem magam. Amúgy Ben tényleg éppen beesett nyolcra, úgyhogy egész órán jól szórakozott rajtam. Csengetéskor kimentünk az udvarra és leültünk a padra.

 

- Reni téged miért nem szívat? – kérdeztem értetlenül.

 

- Mert engem mindenki szeret. – mondta dicsekedve és elnevettük magunkat.

 

- Engem meg mindenki utál, vagy mi van?

 

- Körülbelül. – mondta egy 11.-es lány flegmán.

 

- Kösz. – mondtam flegmán és elnevettem magam. – Amúgy kivolt ez? – kérdeztem a többiektől, de senki sem tudta.

 

A többi óra jól telt és szerencsére gyorsan is. Órák után elköszöntem Bentől és bementem a zeneterembe. Ati már ott volt, és amikor meglátott elmosolyodott.

 

- Azt hittem elfelejtetted.

 

- Dehogy csak elköszöntem Bentől. – mondtam mosolyogva és leültem a zongorához. – Zenei alap megvan? – kérdeztem kedvesen.

 

- Hát nem teljesen…

 

- Segítek.

 

Egy óra alatt kész lettünk és Ati gitárral én pedig zongorával kísértem a dalt. Elkezdtem énekelni és amikor Atinak be kellett volna kapcsolódnia, de nem tette kérdően néztem rá.

 

- Mi a baj?

 

- Nem megy. – mondta szomorúan.

 

- Csak csukd be a szemed és zárj, ki mindent csak a dalra koncentrálj. – mondtam mosolyogva.

 

- Akkor hogy gitározok? – kérdezte értetlenül.

 

- Csak addig csukd be a szemed, amíg el nem énekled az első sort. Ott úgysem kell gitároznod. – mondtam mosolyogva Ati pedig bólintott.

 

Az elejétől kezdtük és amikor Ati következett mosolyogva néztem rá. Becsukta a szemét és énekelni kezdett. Döbbenten hallgattam, de nem szóltam semmit és a refrénnél bekapcsolódtam és együtt énekeltünk. A dal végén mosolyogva figyeltem Atit aki majd kicsattant a boldogságtól.

 

- Nagyon jó voltál. – mondtam kedvesen. – Jó hangod van. Miért szégyelled?

 

- Köszi. – nézett rám mosolyogva. – Nem szégyellem, csak nem szeretem, ha néznek.

 

Mosolyogva bólintottam és felvettem a táskámat a földről.

 

- Már mész is? – kérdezte szomorúan.

 

- Csak szólok tanár úrnak, hogy én veled fogok énekelni és nem szólóban. – mondtam mosolyogva és az ajtó felé indultam.

 

- Akkor te nem adod elő a saját dalodat? – kérdezte döbbenten.

 

- Csak egy dalt lehet énekelni, úgyhogy nem. – mondtam kedvesen. – Mindjárt visszajövök. – mondtam mosolyogva és kimentem a teremből.

 

Bekopogtam a nevelőibe és szóltam tanár úrnak, hogy duettet fogok énekelni Atival. Ennek tanár úr nagyon megörült, mert nem szoktak duettet énekelni. Visszamentem Atihoz és még elénekeltük a dalt egy párszor. Fél nyolckor értem haza nagyi pedig kérdően nézett rám.

 

- Suliba voltam. – mondtam egyhangúan és felmentem a szobámba.

 

Gyorsan megcsináltam a házimat utána pedig bekapcsoltam a laptopomat. Felnéztem facebook-ra és visszajelöltem, akik bejelöltek utána pedig megnéztem, hogy Ben fent van e. De nem volt fent ezért kikapcsoltam és elmentem zuhanyozni. Miután lezuhanyoztam lefeküdtem aludni és csak akkor vettem észre, hogy korog a hasam ezért lementem a konyhába és csináltam egy szendvicset. Bekapcsoltam a tévét és elkezdtem nézni egy filmet közben pedig megettem a szendvicsem. Hajnali egy órakor lett vége a filmnek és csak utána feküdtem le aludni. Mielőtt elaludtam addig Atinak a dalát dúdoltam. Szerintem nagyon szép. Amúgy egy lányról és egy fiúról szól, akik szeretik egymást, de nem lehetnek, együtt mert teljesen más világban élnek. A lány gazdag nagyvárosi életet él a fiú pedig egy falusi srác, aki többre vágyik. De mint minden szerelmes történetnek, ennek is Happy End a vége. Amúgy az egészet angolul énekeljük és ez Ati szerint megkönnyíti, a dolgát mivel nem mindenki fogja érteni a szöveget, és ha hibázik, akkor nem olyan feltűnő.

 

 

 

 November 7., péntek |1 rész.|

 

 Sajnálom, hogy nem írtam, de nem volt időm, mert iskola után 8 óráig Atival próbáltunk az iskola zenetermében. Ben minden este nálam aludt, hogy legalább este együtt lehessünk.

 

Ma reggel korán felkeltem és Ben még aludt ezért csendben kimentem a szobából. Lementem a konyhából és elővettem a gabonapelyhet és a tejet. Leültem az asztalhoz és megreggeliztem. Felmentem a szobába és felöltöztem utána pedig felébresztettem Bent. Bementem a fürdőbe és megcsináltam a hajamat és feltettem egy kis sminket is. Mire elkészültem Ben már a nappaliban várt rám.

 

- Nem vagy éhes? – kérdeztem mosolyogva és megcsókoltam.

 

- Nem. – mondta hirtelen és felállt. – Indulhatunk? – kérdezte kedvesen és elindult az ajtó felé.

 

- Igen csak megkeresem a táskámat. – mondtam hirtelen Ben pedig visszaült a kanapéra. – Sietek.

 

Két perc múlva megálltam Ben előtt és kérdően néztem rá.

 

- Az előbb nagyon menni akartál. Most mi lett? – kérdeztem értetlenül.

 

- Úgyis késünk. – mondta flegmán én pedig döbbenten néztem rá. –Két perc és csenget.

 

- Gyere, megoldjuk. – mondtam nevetve és az ajtó felé indultam de Ben továbbra is a kanapén ült ezért elordítottam magam. – Gyere máááár!!!

 

Ben hirtelen felpattant és futni kezdtünk az iskola felé. Már félúton jártunk amikor Ben megszólalt.

 

- Minek is rohanunk ennyire?

 

- Mert ha megint kések nagyi szobafogságra ítél, és mielőtt megkérdeznéd, nem te sem jöhetsz át. – mondtam fáradtan és még gyorsabban kezdtem futni.

 

Csengetés után két perccel estünk be az iskolába, és amikor a terem elé értünk és benyitottunk eléggé meglepődtünk, mert senki nem volt bent.

 

- Ez nem lehet igaz. – mondtam idegesen és Benhez fordultam, aki nagyon jól szórakozott. – Ne nevess, hanem találj ki valamit, mert nem akarok szobafogságot.

 

- Nagy Emma talán nem tudja, hogy hol van most kémia órája? – kérdezte a Klapka tanárnő flegmán. – Csak jelezném, hogy éppen annál a teremnél áll.

 

- Akkor tessék bemenni. – mondtam flegmán és elálltam az ajtó elől.

 

A tanárnő benyitott és teljesen ledöbbent.

 

- Hol van az osztály? Mit csináltál? – kérdezte tőlem idegesen.

 

- Én semmit. – kezdtem azonnal mentegetőzni.

 

- Azonnal menj az igazgatóiba! – kiabálta nekem idegesen. – Te is fiam. – nézett Benre mosolyogva.

 

Az igazgatóiba leültünk a székekre és én idegesen néztem Klapka tanárnőre Ben pedig csak nevetett ő elég jól szórakozott a történteken. Tanárnő mindent elmesélt az igazgatónak és utána engem kezdtek vallatni. Csengetésre sikerült megértetnem velük, hogy nem csináltam semmit és ezért kiengedtek minket szünetre. Kimentünk az udvarra, és amikor megláttam az osztályt a pad körül idegesen mentem oda hozzájuk.

 

- Ti idióták. – kezdtem a kiabálást a fiúkkal. – Reggel valamelyik eszement úgy ébredt fel, hogy ’’Ááá ma kémia óra. Szívassuk meg a tanárt és Emmát.’’ Hát köszönöm szépen sikerült. – fejeztem be a kiabálást és Robi vállába ütöttem.

 

- Halljátok, szerintem Emma az idegosztályra kerül. – mondta Bálint és mindenki felnevetett.

 

- Egész órán az igazgatóiba ültem, mert Klapka tanárnő azt állította, hogy elrejtettelek titeket valahová. Kezd agyamra menni az a nő. – mondtam flegmán és Benre néztem. – Téged miért szeret minden tanár? – kérdeztem értetlenül.

 

- Mert aranyos vagyok. – mondta nyálas hangon mire mindenki elnevette magát. – De most mér’ nem? – kérdezte idétlenül.

 

- De persze. – mondtam nevetve és megcsókoltam.

 

A többi óra viszonylag gyorsan eltelt. Amikor az utolsó óráról is kicsengettek azonnal rohantam a zeneterembe, hogy nehogy valaki más elfoglalja. De sajnos mire odaértem már voltak bent ezért szomorúan Atira néztem.

 

- Most hol próbáljunk? – kérdezte szomorúan.

 

- Menj haza a gitárodért és húsz perc múlva gyere át hozzánk. – mondtam mosolyogva és elindultam haza.

 

 

November 7., péntek |2. rész.|

 

 … Miután hazaértem szóltam nagyinak, hogy átjön Ati mert próbálnunk kell. Bementem a nappaliba és leültem a zongorához. Már majdnem befejeztem a dalt, amikor csengettek. Kinyitottam az ajtót és beengedtem Atit. Négyig próbáltunk utána pedig készülődni kezdtem estére. Megkértem Szandit, hogy segítsen kiválasztani a ruhámat. Egy fekete koktélruhát választottunk fekete boleróval és fekete magassarkúval. A hajamat kivasaltam és a szokottnál egy kicsit több sminket tettem fel (szemceruza, szemhéjtus, szempillaspirál). Fél hatra jött Ati és együtt indultunk az iskolába.

 

Az iskolában bementünk a tornaterembe és szóltunk tanár úrnak, hogy megérkeztünk. A színpad mellé álltunk és mosolyogva figyeltem Atit aki fel alá járkált.

 

- Mi a baj? – kérdeztem kedvesen.

 

- Mi lesz, ha elfelejtem a szöveget? – kérdezte idegesen és szembefordult velem.

 

- Akkor én éneklem azt a részt és majd csatlakozol.

 

Próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon sikerült.

 

Hat órakor már majdnem az egész iskola bent volt a tornateremben és leültek a székre. A mi osztályunkat hamar megtaláltuk, mert csak a kiabálások irányába kellett figyelnünk. Ben és Reni mosolyogva intettek és utána leültek a helyükre.

 

Amikor felment az igazgató a színpadra mindenki elcsendesedett Ati pedig egyre idegesebb lett. Mi voltunk az utolsók és már csak egy valaki volt előttünk ezért leültem Ati mellé és próbáltam megnyugtatni.

 

- Gondold azt, hogy csak próbálunk. – mondtam mosolyogva Ati pedig felvonta az egyik szemöldökét.

 

- Akkor nem zavarna, ha rontok.

 

- Akkor nézz engem és ne figyelj a többiekre. – mondtam kedvesen Ati pedig bólintott.

 

Bemondták a nevünket meg a dal címét és felmentünk a színpadra. Az osztályunk hangosan tapsolni és fütyülni kezdtek. Én leültem a zongorához Ati pedig a gitárjával felém fordult. Elkezdtem zongorázni és elénekeltem mielőtt Atinak be kellett volna kapcsolódnia kérdően ránéztem ő pedig bólintott. Amikor a dal végére értünk Ati teljesen megfeledkezett, hogy közönség is van körülötte és őt figyelik. A közönség, de legjobban az osztályunk hangosan tapsoltak és fütyültek. Lementünk a színpadról és hosszasan megöleltem Atit.

 

- Szerintem jók voltunk. – mondta egyhangúan én pedig elnevettem magam.

 

- Egyetértek. – mondtam mosolyogva és még egyszer megöleltem.

 

Szólt nekünk az igazgató, hogy egy óra múlva lesz az eredményhirdetés és, hogy addig odamehetünk az osztályunkhoz. Bekapcsolták a zenét ezért kiabálva kellett beszélnünk, mert nem hallottuk, hogy mit beszélnek.

 

- Áááá… nagyon jók voltatok. – kiabálta Reni és hosszasan megölelt minket egyszerre.

 

Odamentem Benhez és hosszasan megcsókoltam.

 

- Gyönyörű vagy. – mondta mosolyogva én pedig megöleltem.

 

Egy óra múlva az igazgató felment a színpadra, hogy elmondja ki nyerte meg a versenyt.

 

- Aki megnyerte a mai dalversenyt. – kinyitotta a borítékot és mosolyogva nézett a közönségre. – Vagy úgy mondjam, hogy akik megnyerték, mert a nyertesek duettet énekeltek. Nagy Emma és Kuti Attila.

 

Felmentünk a színpadra és elvettük az oklevelet. Atival összenéztünk és elnevettük magunkat. Az oklevelünkkel együtt sétáltunk le a színpadról és megálltunk a zenetanárunk előtt.

 

- Ez két ötöst megért. – mondta Ati nevetve.

 

- Hát hogyne gyerekek. – mondta tanár úr és elindult az osztálya felé.

 

Visszamentünk a többiekhez és együtt indultunk haza.

 

- Gyerekek hát ezt meg kell ünnepelni. – kiabálta Zoli és rácsapott Robi hátára.

 

- Merre menjünk? – kérdeztük egyszerre Renivel.

 

- Mivel eléggé hideg van, menjünk hozzánk. – mondta Ati mosolyogva mi pedig kérdően néztünk rá. – Nincsenek otthon a szüleim. – adta meg magát hirtelen mi pedig azonnal beleegyeztünk.

 

Hajnali egykor értünk haza és Szandival versenyeztünk a fürdőig. Mivel kigáncsolt a lépcsőn én vesztettem és ő zuhanyozhatott hamarabb. Fél kettőkor jutottam be a fürdőbe és mire végeztem Szandi már elaludt. Lefeküdtem az ágyamra és mosolyogva gondoltam vissza a mai napra. Nyertünk, de csak egy oklevelet mondjuk az is jobb, mint a semmi.  

 

 

 

November 10., hétfő

 

 Reggel Ben ébresztett fel és mivel nála aludtam még haza kellett mennem, átöltözni és a táskámért.

 

Otthon felszaladtam a fürdőbe gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem (fehér csőnadrág, piros spagetti pántos póló, barna háromnegyedes ujjú felső, barna fűzős bokacipő). A hajamat leengedtem és feltettem egy kis sminket (szemceruza, szempillaspirál). Elpakoltam a táskámba pár füzetet meg könyvet és elindultam az iskolába.

 

 A suli előtt még csak Reni és Dave állt odamentem hozzájuk és mosolyogva köszöntem.

 

- Szia, Emma. – köszönt egy fiú mögöttem.

 

Megfordultam, és amikor megláttam hosszasan megöleltem.

 

- Bálint. Hol a francban voltál? – kérdeztem idegesen és a vállába ütöttem.

 

- Áú ézt miért kaptam? – kérdezte mosolyogva és a vállát simogatta.

 

- Mert egy hónapja eltűntél. Hol voltál? – kérdeztem kedvesen.

 

- Beszélhetnénk négy szem közt. – kérdezte halkan én pedig bólintottam.

 

Bementünk a suliba és leültünk egy padra.

 

- A szüleimmel elutaztunk egy időre, de már visszajöttem. – mondta mosolyogva és megfogta a kezem.

 

- Azt észrevettem.  – mondtam nevetve. – De miért mentél el köszönés nélkül? – kérdeztem szomorúan és mélyen a szemébe néztem.

 

- Mert nem éppen kellemesen váltunk el és azt hittem, hogy nem állsz velem szóba. – mondta egyhangúan én pedig a körmömet kezdtem piszkálni. – De már itt vagyok és felejtsük el. Rendben?

 

- Ez olyan újrakezdős dolog? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Olyasmi. – mondta nevetve és felállt. – Fel kell mennem az igazgatóiba. Később beszélünk. – mondta kedvesen és elment.

 

Ahogy felért a lépcsőn Ben rontott be az iskolába és idegesen forgolódott. Amikor meglátott elindult felém.

 

- Hol van? – kérdezte idegesen.

 

- Ki? – kérdeztem értetlenül.

 

- Bálint. Tudom, hogy vele beszéltél és most beverem a képét. – mondta idegesen és elindult a lépcső felé, de én megállítottam.

 

- Nem vered be a képét, mert hidd, el akkor engem elfelejtesz. – mondtam idegesen, de ahogy Ben rám nézett azonnal megbántam, hogy kimondtam. – Nem verheted be a képét a semmiért. Szerintem még te magad sem tudod, miért akarod megverni. – mondtam higgadtan és megfogtam a kezét.

 

- Azért mert megbántott téged és még azért is, mert megérdemelné. Nagyon rossz vele látni. – mondta higgadtan én pedig megöleltem.

 

- Khm. Zavarok? – kérdezte Bálint kedvesen.

 

- Te mindig zavarsz. – mondta Ben unottan és még szorosabban ölelte a derekamat.

 

- Emma beszélhetnénk? – kérdezte kedvesen.

 

- Most nem tud beszélni, mert a szája nem elérhető. – mondta Ben én pedig értetlenül néztem rá.

 

- Ezt hogy érted? – kérdeztem értetlenül.

 

- Így. – válaszolt egyszerűen és megcsókolt.

 

Ben addig csókolt ameddig Bálin el nem ment. Miután elment kérdően néztem Benre aki csak megvonta a vállát és a terem felé kezdett húzni.

 

A teremben leültem a helyemre és elővettem a füzetemet és rajzolni kezdtem. Észre sem vettem, amikor az osztályfőnök bejött a terembe, csak amikor valaki megállt előttem akkor néztem fel.

 

- Emma neked kérvényt kell benyújtanom, hogy állj fel? – kérdezte az osztályfőnök idegesen.

 

- Tanár úr ma egy kissé zabos tetszik lenni? – kérdezte Bálint mosolyogva mire mindenki fuldokolni kezdett, mert visszatartották a nevetésüket.

 

- Bálint. Örülök, hogy téged is lehet az iskola területén látni. Mindenki leülhet kivéve Emma. – mondta flegmán és visszament a tanári asztalhoz.

 

Nekidőltem a radiátornak és a füzetemet a kezembe vettem. Egész órán át csak rajzoltam és mire kicsengetett kikopott a tollam. A szünetben nem mentem ki az udvarra, mert eléggé hideg volt kint. Leültem a székre és elővettem egy ceruzát és tovább rajzoltam. A többi órán csendben rajzoltam és jegyzeteltem. Mire az utolsó óráról is kicsengetett a fél füzetemet tele rajzoltam.

 

Otthon felmentem a szobámba és megcsináltam holnapra a házit utána lementem a nappaliba nagyihoz.

 

- Mi a baj? – kérdezte kedvesen és lehalkította a tévét.

 

- Elmehetek sétálni és vihetem Fürgét is? – kérdeztem mosolyogva nagyi pedig bólintott.

 

Hat óráig sétáltam, és amikor beértem a házba akkor vettem észre, hogy mennyire fáztam. Bementem a konyhába csináltam egy forró csokit és felmentem a szobámba. Bekapcsoltam a laptopomat és elkezdtem nézni egy filmet. Fél kilenckor elmentem zuhanyozni és utána lefeküdtem aludni.

 

Mielőtt elaludtam azon gondolkoztam, hogy ez a nap mennyire unalmas volt. A hét végére csinálnom kellene egy csajos estét Renivel, Timivel és Szandival. Jó lenne.

 

 

November 11., kedd

 

 Reggel késésben voltam ezért kapkodni kezdtem. Gyorsan felöltöztem (farmer csőnadrág, fekete póló, fekete pulcsi, fekete csizma) és tettem fel egy kis sminket, hogy azért nézzek ki valahogy. A hajamat felkötöttem és a táskámba beledobtam pár füzetet és könyvet. Felvettem a kabátomat és elindultam a suliba.

 

A suli előtt már mindenki ott állt ezért én is odamentem.

 

- Sziasztok. – köszöntem mosolyogva, de senki nem köszönt vissza. – Mi a baj? Mit néztek annyira? – kérdeztem értetlenül és én is arra néztem amerre a többiek.

 

Már majdnem visszafordultam, amikor megláttam, Bent aki Bálinttal beszélgetett ezért elindultam feléjük.

 

- Ben. Mit csináltok? – kérdeztem higgadtan.

 

- Csak beszélgetünk. De már épp végeztünk. – mondta Bálint kedvesen, de közben végig Bent nézte. – Emma, később még beszélünk.   

 

- Rendben. – mondtam mosolyogva és Benhez fordultam. – Miről beszéltetek? – kérdeztem kíváncsian.

 

- Nem lényeg. – válaszolt egyhangúan és megölelt. – Amúgy, szia. – köszönt mosolyogva és megcsókolt.

 

Csengetéskor bementünk a terembe és leültünk a helyünkre. Előszedtem a kémia füzetemet és vártam, hogy jöjjön Klapka tanárnő és újra beszóljon valamiért, de ez nem történni meg, mert már tíz percet késik, és ez nem vall rá.

 

- Szerintem nem jött ma suliba. – mondta Reni mosolyogva.

 

- Remélem. – mondtam szinte magamnak de Reni meghallotta és felnevetett.

 

- Szóljunk egy tanárnak? – kérdezte Meli.

 

- Neeeeeee. – kiabálta szinte mindenki egyszerre.

 

- Megérdemlünk egy kis pihenőt. – mondta Bálint én pedig kérdően néztem rá.

 

- Egy hónapig nem jöttél suliba. – mondtam flegmán és elnevettem magam.

 

- De attól még tanulnom kellett, hogy ne maradjak le nagyon. – mondta mosolyogva és odajött hozzám.

 

- Tanultál is?

 

- Nem. – mondta büszkén én pedig megveregettem a vállát.

 

- Gondoltam. – mondtam nevetve és kérdően Timire néztem, aki próbált minket csendesíteni. – Mi az? – kérdeztem halkan.

 

- Az igazgató minket keres. – mondta Timi és az ajtóhoz ment. – Hol a kulcs?

 

Ati odaadta a kulcsot Timinek, aki bezárta belülről az ajtót, hogy ne tudjon bejönni senki sem.

 

- Csengetésig csendben fogunk ülni és nem csinálunk semmit? – kérdeztem unottan.

 

- Suttogni lehet. – mondta Timi és leült Reni mellé.

 

Mindenki elkezdett beszélni és hát a suttogás az nálunk kiabálást jelent szóval egy perc múlva mindenki beszélt mindenkivel. Csengetéskor kinyitottuk a termet és tovább beszélgettünk. A szünetben bejött az igazgató és dühösen nézett ránk.

 

- Az, előbb amikor erre jártam zárva volt a terem és nem hallottam hangokat sem. – mondta idegesen és becsukta az ajtót. – Merre jártatok?

 

- Egész órán itt voltunk és vártuk Klapka tanárnőt, de mivel nem jött elfoglaltuk magunkat. – mondtam unottan és a körmömet piszkáltam.

 

- Hogy hívnak? – kérdezte mérgesen és felém kezdett lépkedni.

 

- A nevemen. – mondtam halkan de Reni és Ben meghallotta és nevetni kezdtek.

 

- Tessék? – kérdezte kiabálva és megállt a padomnál.

 

- Emma.

 

- Drága Emma, ha egy tanár nem megy be az órára mi a teendő? – kérdezte unottan és a szemembe nézett.

 

- Szólni egy másik tanárnak.

 

- Ezt ti megtettétek? – kérdezte az osztálytól, de még mindig engem nézett.

 

- Nem. – mondtam unottan.

 

- Ez itt a probléma. Ma tanítás után itt maradtok még egy órát és én leszek veletek. –mondta flegmán és kirontott a teremből.

 

- Na de jó. – mondta Bálint és leült a helyére.

 

- Úgy látom, Emma téged az igazgató sem szeret. – mondta Dave és nevetni kezdett.

 

- Engem senki sem szeret, de nem értem miért. – mondtam szomorúan és sóhajtottam egyet.

 

- Mi szeretünk. – mondta Reni és megölelt.

 

- Csoportos ölelééés. – kiabálta Ati és megrohamozott minket.

 

Észre sem vettük, hogy becsengetett csak, amikor az angoltanár jött be a terembe és kérdően nézett az osztályra.

 

- Mi folyik itt? – kérdezte értetlenül.

 

- Csoportos ölelééés. – kiabálta Ati. – Tanárnő is csatlakozhat.

 

- Szó sem lehet róla. Üljetek le! – mondta tanárnő mérgesen.

 

A többi óra szerencsére gyorsan eltelt, és amikor az utolsó óráról is kicsengetett és láttuk, ahogy a többi diák kimegy a suliból eléggé elszomorodtunk.

 

- Nem elég, hogy ma 7 óránk volt, de még maradjunk plusz egyre? – kérdezte idegesen Robi. – Nekem jobb dolgom is van.

 

- Mint például? – kérdezte az igazgató és leült a tanári asztalhoz.

 

- Igazgató úrral lenni még egy órán keresztül. – mondta Robi mosolyogva és visszaült a helyére.

 

Ez az egy óra olyan lassan telt el, hogy azt hittem már egy éve ott ülök. De amikor igazgató úr mondta, hogy mehetünk olyan hirtelen álltam fel, hogy felborult a székem. A többiek nevettek, de igazgató úr csak idegesen nézett rám.

 

- A berendezést ugye nem rongáljuk? – kérdezte tőlem flegmán.

 

- Dehogy csak kipróbáltam, hogy milyen hangja van, ha felborul. – mondtam mosolyogva és felállítottam a széket.

 

- Hát máskor ne. – mondta idegesen és kiment a teremből.

 

Otthon nagyi kérdően nézett Szandira és rám, hogy hol voltunk ilyen sokáig. Mindent elmeséltünk és felmentünk a szobánkba. Tanultam egy kicsit utána pedig bekapcsoltam a laptopomat és felmentem a közösségi oldalamra. Már ki akartam lépni, amikor Bálint rám írt másolom:

 

Bálint: Szia.

 

Én: Szia.

 

Bálint: Nincs kedved sétálni?

 

Én: Most?

 

Bálint: Igen.

 

Én: Oké.

 

Bálint: 10 perc és ott vagyok.

 

Kikapcsoltam a gépem és felvettem a cipőmet meg a kabátomat. Szóltam nagyinak, hogy elmentem sétálni és kimentem a ház elé. Két perc múlva láttam Bálintot befordulni az utcánkba ezért elindultam felé.

 

- Szia. – köszöntem kedvesen. – Merre megyünk? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Egyenesen. – mondta nevetve.

 

Este nyolcig sétáltunk, amikor elindultunk haza. Már befordultunk az utcánkba, amikor Bálint megállított.

 

- Várj! – mondta halkan és hátrálni kezdett.

 

- Mi az? – kérdeztem mosolyogva.

 

- Látod azt a csajt. – mutatott az utcánk felé én pedig bólintottam. – Teljesen rám van kattanva.

 

- Akkor nem kell hazakísérned. Szia. – köszöntem kedvesen és elindultam haza.

 

Már majdnem a kapunknál jártam, amikor megállított az a lány, akit Bálint mutatott.

 

- Hello. Te vagy Bálint barátnője? – kérdezte flegmán.

 

- Szia. Csak barátok vagyunk. – mondtam kedvesen és tovább sétáltam.

 

- Ne siess már annyira. Ha csak barátok vagytok, akkor miért sétáltatok? – kérdezte idegesen.

 

- Nyugodj már le! Semmi közöd nincs hozzá. – mondtam idegesen.

 

- Nekem lehet, hogy nincs de Bennek igen. – mondta gúnyosan mosolyogva.

 

- Bent hagyd ki belőle. – mondtam idegesen és közelebb léptem hozzá.

 

- Kerüld, el Bálintot amennyire csak tudod és akkor én is elkerülöm Bent.

 

- Ha nem kerülöm el, akkor mi lesz?

 

- Akkor búcsúzz el Bentől és a barátaidtól, mert hidd el nagyon meg fogod bánni, hogy nem hagytad békén Bálintot. De te döntesz csak, hogy tudd, rajtad tartom a szemem. – mondta flegmán és elment.  

 

Bementem a házba és felmentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam felvettem a pizsimet és lefeküdtem az ágyamra. Egy darabig a plafont néztem és mivel nem tudtam elaludni bekapcsoltam a laptopomat. Ahogy felléptem a közösségi oldalamra és Bálint azonnal rám írt. Elmondtam neki, hogy megállított a ’’csaja’’ és azt hiszem, hogy meg fenyegetett.

 

Bálint: Ő nem a csajom!!!! Mivel?

 

Én: Ha nem kerüllek, el akkor elbúcsúzhatok Bentől és a barátaimtól. Ja és rajtam tartja a szemét.

 

Bálint: Annak a csajnak valami súlyos baj lehet a fejével. Ne is hallgass rá.

 

Én: Szerintem komolyan mondta…

 

Hajnali egy óráig beszélgettünk. Kikapcsoltam a laptopomat és lefeküdtem aludni. Egy darabig még forgolódtam mire sikerült elaludnom.  

 

 

 

EZT AZ OLDALT MÁR NEM FOGOM FRISSÍTENI.!!!!

AZ ÚJ OLDAL: http://ujrakezdees.blogspot.hu/ !!!! 

 A FACEBOOK-OS OLDALON TÖBB INFORMÁCIÓT

TALÁLTOK ÉS AZ ÚJ RÉSZEKET IS OLVASHATJÁTOK.!! 

https://www.facebook.com/Ujrakezdes