Újrakezdés

Mátyás Orsolya szerint ilyen lenne a folytatás.

Nyűgösen és legfőképpen fáradtan ébredtem. Semmi kedvem nem volt suliba menni. Mondjuk ki az, akinek van? Nagyi viszont nem engedett, pedig nagyon kitartóan próbáltam győzködni. Végül inkább sietve elmentem, hogy beköszönhessek Bálintnak. Út közben azon fohászkodtam, hogy ne találkozzak szembe Bálint anyukájával. Ez nem jött be, mert egyenesen neki szaladtam a folyósón.

- Nézz már a szemed elé! – förmedt rám, aztán megismert. Rögtön megbántam, hogy az új stílusomhoz illően öltöztem fel, szóval csőfarmer, fekete alapon pink halálfejes póló, fekete magas sarkú, vasalt haj, füstös smink. – Bálintnak most nincs rád szüksége, ugyanis itt vagyok én! Már tegnap is megmondtam, hogy innentől átveszem a dolgot! – mondta nyersen.

Magamban mérlegeltem a dolgokat. Összeveszni Bálint anyukájával nem túl tanácsos, főleg, hogy Bálint bent fekszik a kórteremben és nem hiszem, hogy jót tenne az állapotának a stressz. Másrészt viszont, nem akartam egy könnyen eltaposható, egyszerű lánynak tűnni. Hiába, győzött a hiúság!

- Már elnézést, de hol volt akkor, amikor a fiát behozták? Játszhatja itt az aggódó anyát, de én nem veszem be! Ha valaki aggódik a fiáért, azt nem érdekli semmilyen munka, hanem felszáll egy nyamvadt repülőre és hazajön! Vagy, ha mégsem, akkor legalább nem küldi el azt a valakit a francba, aki segített! Nem várom, hogy megköszönje, végül is csak bemostam egy vadidegennek, eltört miatta a karom, de ne viselkedjen velem úgy, mintha egy leprás lennék!

Azzal dühösen kikerültem, és bementem Bálint szobájába. Persze Bálint anyja nem tudott felelni, csak tátogott, mint egy hal. Még mindig idegesen ültem le az ágyszélére, de amint ránéztem Bálint alvó arcára megenyhültem. Óvatosan végigsimítottam a haján, majd néhány perc gondolkozás után, kitéptem egy lapot a füzetemből, és írtam neki egy levelet. Attól tartottam, hogy Bálint anyja eldugja, ezért direkt jó alaposan összehajtottam és Bálint markába tettem, összezárva az ujjait. Adtam még egy puszit az arcára, aztán rohantam a suli felé.

Hát, eléggé neccesen, de beértem! Elmehetnénk futónak is. Jó, az tény, hogy egész órán nem tudtam megszólalni, mert lihegtem, de beértem és ez számít! Első szünetben Renivel beszélgettem. Egyedül neki mondtam el, hogy mi történt Bálinttal, mert fogalmam se volt arról, hogy Bálint mit szeretne megemlíteni az egészből. Reni pedig tud titkot tartani, szóval bizalmas információkat nyugodt szívvel elmondhatok neki.

Órák után összeszedtem a cuccomat, és indultam volna haza, amikor egy kéz fonódott a csuklóm köré. Meg se kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam, Ben az. Már reflexszerűen érzem, hogy mikor ér ő hozzám.

- Emma beszélhetnénk? – kérdezte kedvesen, de a haragom azon nyomban fellobbant.

- Persze, hacsak nem félsz attól, hogy újra összeveszünk. ja, és, ha szakítani akarnál, tudatom veled, hogy már megtetted! – feleltem nyersen.

Ben sejtette, hogy így fogok reagálni, ezért nem vette magára a sértést, vagy nagyon jól leplezte.
- Az új stílusodról lenne szó. – kezdett bele, mire gúnyosan elmosolyodtam.
- Gondoltam. – forgattam a szemeimet.
- Csak szeretnék adni egy tanácsot neked. Meg szeretnélek óvni…
- Nem kellenek az idióta tanácsaid! – csattantam fel. – Nincs hozzám közöd, mivel nem bírtad elviselni a veszekedéseket! Ha szeretsz, valakit nem dobsz el csak úgy! Ha vigyázni akarsz rám, miért szakítottál velem? – üvöltöttem, miközben a sírógörccsel küszködtem. – Tudod, egyre erősebb az a gyanúm, hogy csak lefeküdni akartál velem. De az együtt töltött idők alapján nem nézném ezt ki belőled! Ha, viszont mégis ez volt a célod, akkor jobb, ha tudod, hogy örökké utálni foglak. Itt pedig egy tanács neked: Húzz a francba!
Remegtem a dühtől és a táskám is kicsúszott a kezemből. Ma eléggé kötekedős hangulatban voltam, és kitört belőlem minden. A sarkon a síró görcs is, de legalább nem Ben előtt. A kirohanásomat elég hamar megbántam, de abban a pillanatban nem tudtam uralkodni magamon. Csak mondtam és mondtam.
Otthon leraktam a cuccaimat, fogtam egy szendvicset és indultam a kórházba. Az út alatt igyekeztem lehiggadni, mert nem akartam Bálinttal is összeveszni, mert pont ő tehet erről a legkevésbé. A szobájához érve, már mosolyogni is képes voltam. Épp lenyomtam volna a kilincset, amikor meghallottam, hogy az orvos bent van. Inkább leültem az egyik székre a folyósón és a mobilomat babráltam. A doki fél óra múlva lépett ki a kórteremből nyomában Bálint szüleivel. Ez volt a remek alkalom a bemenetelhez, mivel tök üres volt a szoba. Persze Bálint bent volt.
- Szia! – köszöntünk egyszerre.
Odasétáltam az ágyához és mosolyogva felé hajoltam, hogy megcsókoljam. Közben beszívtam az illatát, ami olyan Bálintos volt. Megsimítottam a haját és csak úgy elkezdtem csacsogni. Kérdeztem az állapotáról is, és javul. Ez király! Este bent akartam maradni, de hála a sulinak ez nem történt meg. Végül 11kor indultam haza. Pechemre elkezdett zuhogni. Elég szerencsétlen egy nap.
Behúzódtam egy ház erkélye alá, amikor is megpillantottam a Bálintot összeverő két srácot. Na, és abban a pillanatban lettem teljesen ideges. Ugyani felismertem őket…